Poós Zoltán új regénye egyszerre családregény, identitásregény és egy szerelem története, amelyben egymásba tükröződik múlt és jelen, fikció és valóság. Az Étvágy az imákra szerzője a rendszerváltozás két emblematikus eseménye köré szőve a cselekmény szálait, bemutatja a korszak káoszát, és zenét is ad hozzá. A Kalligramnál megjelent új kötetről a kiadó vezetője, Mészáros Sándor az Írók Boltjában beszélgetett Poós Zoltánnal.
MP – nullahategy.hu
Egy dél-békési, számmal jelölt majorságból költözik a fővárosba Poós Zoltán regényének főhőse, hogy apja nyomdokain haladva építésznek tanuljon. Ahogy távolodik a román határ menti peregi vidéktől, úgy kezdi felépíteni magában a hátrahagyott otthon és saját identitását, majd amikor birtokba veszi Budapestet, birtokba veszi szülőhelyének múltját is. Érkezésének napja egybeesik Kádár János temetésének napjával: 1989. július 14-ét írunk. Ezen a napon megesik vele minden, szex, drog és rock and roll, ráadásul egy VHK-koncerten összejön élete szerelmével, ám a következő évben, a taxis blokád idején esedékes esküvő éppúgy kétségessé válik, mint a rendszerváltozástól várt társadalmi prosperitás. Elegendő muníciót nyújt a beszélgetéshez az új Poós-regény, nem véletlen, hogy Mészáros Sándor elsőként a szerző popkulturális műveltségét hozza szóba, hiszen az Étvágy az imákra sincs szűkében a tárgyalt korra vonatkozó zenei utalásoknak.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Szerinte a szerzőben két ember lakik: a kifinomult szépíró, valamint egy beat- és poprajongó, aki a könyveiben állandóan jelen van. Az író elárulta, a rock’n’roll egész élete háttérzenéje, ma is ragaszkodik hozzá, főleg azokhoz a tételekhez, amelyek fiatalkorában „meglegyintették”. A lemezjátszó számára időgép, ami a felrakott lemeztől függően, pontos koordinátákkal juttatja vissza a fiatalkorába. Bár hatodikos korában, 1982 tavaszán játszott a Sahara nevű punk bandában, később az elektrometálban utazó Red Marinettiben, az írás mellett soha nem vonzotta a zenei karrier, mert nem szeretett alkalmazkodni, a zenélés márpedig szerinte erről is szól. Ahogy szinte minden Poós-regény, az Étvágy.. is megidézi Alain-Fournier Az ismeretlen birtok című nosztalgikus-szecessziós regényének valóságból és álomból szőtt kalandos történetét, a kitalált peregi gyerekkor a maga keménységével is egy védett, álomszerű paradicsomnak tűnik, mint a birtok a francia regényben.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Mészáros Sándor megállapítását Poós azzal egészítette ki, hogy Vitus István története több motívumában is megidézi a francia regényalak, Meaulnes útját, a valóságérzékelés problematikáját ő azonban egy durva LSD-túra következményeként festette meg regényében. Mészáros szerint a szerző egy gyerek fejlődéstörténetét mondja fel, amit egy radikális váltással a felnőtté válás történeti pillanatába sűrít, és korszakregénybe ível át. Poós elárulta, a gyerekkori koordináták felhelyezése gyakorlatilag csak előjáték a regényben. Mivel identitásregénynek (is) szánta a művét, a főhős gyorsan felnő benne: épp befejezi az általános iskolát, amikor gyógyíthatatlan betegségben meghal az édesapja, és mivel a tragédia a kamaszkorára esik, „jobban bevadul”, mint a legtöbb fiatal. Mészáros szerint az emberek ugyan különböző módon tekintenek vissza a regényben is megidézett rendszerváltásra, ám az ma is tartja magát, hogy a szocializmus hirtelen levedlésével mégiscsak „egy épeszűbb világba csöppentünk”.
Fotó: Horváth Péter Gyula
A változás pátoszát a regény is megragadja, azt azonban, hogy ez mivé lett, már nem tárgyalja. Megjegyezte, jó döntésnek tartja, hogy Poós nem igyekszik a regényében „a távlatokból visszatekintők bölcsességével, a rezignáció sósavával leönteni a rendszerváltás időszakát”. Szintén szerencsés megoldásnak találta, hogy a főhősét nem emeli a regényvilág fölé – a Vitus-gyerek „nem frankóbb a környezeténél” – ami szerinte gyakori hibája az önéletrajzi jellegű könyveknek. A srác hisztis, nem kiszámítható, kamaszos és itt-ott kicsit ellenszenves is. Ezt ellenpontozza az 56-ot átélt néhai apának a „néma, passzív rezisztenciában elporló erkölcsi helytállása”, amellyel mégis valamiféle magasabb morált közvetít a fia számára. Ennek az átörökíthetősége válik a regény egyik fő témájává. Poós megerősítette: az egyik kulcskérdés, hogy beteljesíti-e a fiú építész apja álmait. Identitáskereséséhez pedig fontos adalék a kisvárosi és a paraszti létezésben erős cinizmus, amivel például együtt járt a bohém, kívülálló, furán öltözködő lázadó fazonok elutasítása és kirekesztése. Falun inkább egyfajta patetikus remete attitűd vált szokványossá, de ez nem egyértelmű a könyv apafigurája esetében – árulta el az író.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Mint felidézte, főhősével egyetlen nap alatt történik meg a szex, a drog és a rock and roll. A szűk peregi térből néhány órán belül Budapesten találja magát, ahol drogkalandja tovább tágítja univerzumot: megidéződik a Millenium időszaka, “egy meseszerű Magyarország skanzenje”, de az illúzióval szemben a regény felmutatja a valóságot is, például azt a jól körülírható állapotot, ami a rendszerváltozás idején jellemezte a foszló stukkós Rákóczi úti bérházakat. A valóságos és meseszerű ügyek keveredésében pedig érdemes kibogozni, mely eseményeknek van tényleges történelmi hátterük. Például igaz-e, hogy a múlt századi Magyarország sorsa két alkalommal is azon az egykori csanádi tájon dőlt el, ahonnan a regény indul. Ribbentrop náci külügyminiszter, vagy olasz kollégája, Ciano tényleg járt-e a 47-es majorságban, ahol Horthy a sógorával, Purgly Emillel vadászott, és tényleg a peregi vidéken zajlott-e az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó nagy hadgyakorlata. Poós Zoltán, mint mondta, optimista regényben gondolkodott, a legnagyobb nehézséget pedig a rendszerváltozás végtelenül ellentmondásos időszakának a körülírása jelentette számára. Annak ugyanis, aki akkor Budapestre került, a rendszerváltozás a lehetőségek földjének illúzióját kelthette, de egyszerre érezhette a pesti cifra nyomorúságot is.
Vezető fotó: Horváth Péter Gyula