Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A muzeális intézmények Kubinyi Ágoston szakmai támogatási programja keretében felújítják a Sóstói Múzeumfalu nádfedeles épületeinek tetőzetét.

MTI

Kisgyörgy Tamás, a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő intézmény közművelődési munkatársa elmondta, hogy a skanzen 10 millió forint pályázati támogatást nyert a munkálatokra, amit a fenntartó nyíregyházi önkormányzat egymillió forinttal egészített ki. A munkálatok során a legveszélyeztetettebb tetőszerkezetek újulnak meg, így megtörténik a besztereci, a tiszadobi és a jánkmajtisi lakóház, valamint a nyíregyházi tirpákház nádtetejének újraszegése. Felújítják a tiszadobi és az anarcsi pajta, a jánkmajtisi csűr, valamint a kállósemjéni, a kéki és a tiszadobi istálló nádtetőzetét, illetve az anarcsi és a tiszadobi sertésól nádhéjazatát is.

A kedvező időjárást kihasználva a munkálatok eddig jól haladtak, így a tavaszi határidőig valamennyi érintett épület tetőszerkezetét rendbe teszik. Kisgyörgy Tamás arról is szólt, hogy a 2015-ben több mint 49 ezer látogatót fogadó nyírségi skanzent télen sétálójeggyel látogathatják az érdeklődők. Az épületeket ugyanis téliesítették, így a kilenc hektáros területen őrzött több mint 100 népi építészeti létesítményt csak kívülről lehet megtekinteni.A Sóstói Múzeumfalu az új évben a szokásos április 1-jei szezonkezdetnél hamarabb nyit majd: a húsvéti ünnepek miatt március közepétől már fogadja a látogatókat.

 A húsvét előtti napokon az egykori népi ünnepi készülődést, például a hímestojás-festést elevenítik fel az intézményben. A múzeumfaluban december elején a sóstógyógyfürdői gyógyhely 2,1 milliárd forint értékű európai uniós fejlesztési programja keretében elkészült egy pálinkaház, amelyet a tavaszi szezonkezdetkor terveznek megnyitni – mondta Kisgyörgy Tamás, hozzátéve, hogy a pálinkaházban a térség eredetvédett gyümölcspárlatait állítják ki. Azt később döntik el, hogy folyamatosan nyitva lesz-e a létesítmény, vagy csak rendezvények alkalmával teszik látogathatóvá.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •