Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 16
  •  
    16
    Shares

A fenntarthatóság és a gazdaságélénkítés a dizájn eszközeivel a fő témája az idei dizájn világnap magyarországi programjainak, amelyekre csütörtökön várják az érdeklődőket Budapesten.

MTI

A World Design Organization (WDO) által meghirdetett világnapot június 29-én ünneplik. A WDO tagjaként a hazai események szervezője a Magyar Formatervezési Tanács, mely a Design Hét Budapest programjaként idén június 27-én várja a világnap témái iránt érdeklődő közönséget.

Az idei világnap hívószava a fenntarthatóság. A központi téma az ENSZ által meghatározott fenntartható fejlődési stratégia 12. pontjához, a felelősségteljes termeléshez és fogyasztáshoz kapcsolódik, melyben a dizájn stratégiai szerepet játszik.

A dizájn világnap hazai programsorának első szekciója a WORTH projekten keresztül fókuszál az idei tematikára. A projekt, amely számos eszközzel segíti gyártók és dizájnerek országhatárokon átívelő együttműködését, immár a második sikeres ütemén van túl, harmadik ütemének pályázati időszaka pedig már zajlik. Ehhez kapcsolódóan 16 órától bemutatják a projektet, a hazai szakmai mentorok pedig az aktuális pályázati lehetőséget, hasznos tippeket adva a részvételhez. Emellett bemutatkoznak a sikeres magyar pályázók is a fenntarthatósághoz kapcsolódó projektjeikkel.

A programsorozat második részeként ismert márkák és vállalkozások képviselői mutatják be dizájnstratégiájukat, a dizájn gazdaságélénkítő szerepét illusztráló tapasztalataikat, valamint a fenntarthatóság érdekében tett szerepvállalásukat.

Mindezek mellett világnapon mutatkozik be a Design Hét Budapest gondozásában megjelenő, 150 legfontosabb fővárosi dizájnhelyszínt megjelenítő Budapest Design Map idei kiadása, valamint a Magyar Formatervezési Tanács évente frissülő, ingyenes online kiadványa, a Start Up Guide 2019, mely a kreatívipari vállalkozások indításához, fejlesztéséhez ad segítséget.

A rendezvény részletes programja a Design Hét Facebook-oldalán érhető el.

fotó: Facebook/Design Hét


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 16
  •  
    16
    Shares