Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 6
  •  
    6
    Shares

A Nemzeti Filharmonikusok koncertjével és a kert legnagyobb mauzóleumainak fényfestésével is várja a látogatókat a Fiumei úti sírkert szombaton, a Emlékhelyek Napja című egész napos programon.

MTI

A Nemzeti Örökség Intézete által szervezett rendezvényen egész nap több séta indul a sírkertben, ahol szakképzett történészek és idegenvezetők különböző tematika mentén kalauzolják az érdeklődőket. Sötétedés után a különleges fényfestésre és a Nemzeti Filharmonikusok koncertjére várják a közönséget, majd zseblámpás sétát is szerveznek a temetőben.

Az Emlékhelyek Napja sorozathoz országszerte 46 emlékhely kapcsolódott, a programok a legtöbb helyen ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.

Ma Magyarországon 17 nemzeti emlékhelyet és 49 történelmi emlékhelyet tartanak számon. Ezek a magyar történelem fontos helyszínei és gyakran fontos építészeti alkotások, amelyek nemcsak műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt is.

Az emlékhelyek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján az Országgyűlés törvénnyel ismerte el, egységes megjelölésükről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott. A felállított sztélék nem csak egységesen és könnyen felismerhetővé tették az emlékhelyeket, de azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 6
  •  
    6
    Shares