Szemrevaló közösségi-kulturális színtérré alakították a belvárosi Szervita teret a tavaly befejeződött felújítások, amit akkor sokszínű kulturális fesztivállal, komolyzenei, népzenei és képzőművészeti rendezvénysorozattal ünnepelt a kerület. A  KULT_TÉR rendezvénysorozata az idén szeptember utolsó hétvégéjén várja a látogatókat újjászületett környezetében.

MAPET – 061.hu

Ahogy általában a becsületesen megszervezett egész napos kulturális rendezvényekről, úgy a KULT_TÉR kínálatából sem maradhatnak ki a délelőtti gyerekprogramok. Szeptember 24-én, szombaton 11-kor a legkisebbek Bíró Eszter Állati Zenés ABC című lemezét és képeskönyvét bemutató koncertjén a fauna izgalmas egyedeivel ismerkedhetnek, majd fél egykor Korpás Éva népdalénekesnő és zenekara tart világzenei műsort gyereklemezeinek anyagából. Délután 2-kor a Veronaki zenekar a Gőgős Gúnár Gedeon verseit adja el megzenésítve. A Libabál című családi koncert érdekessége, hogy az énekes-mesélő Tarján Veronika az örökzöld gyerekkönyv szerzőjének, Varga Katalinnak az unokája.

11_allati_zenes_abc

Bíró Eszter (Forrás: Facebook)

Fél négytől lép fel a világ egyik legkiválóbb cimbalmosa és zenekara, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band. Magyar és balkáni népzenével és cigánymuzsikával telített műsoruk vendége a musical és a pop műfajában járatos Malek Andrea lesz, aki ezúttal népdalokat énekel. A koncert után kezdődő keleti hangszer bemutatót követően az elsősorban bársonyos szinkronhangjáról, például az X-akták-sorozat Scully ügynökének magyar hangjaként ismert Náray Erika ad koncertet zenekarával. Kevesen tudják, hogy a színésznő 20 éve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz szakán végzett énekesnőként, az Operettszínházban töltött évei alatt több arany- és platinalemezen is közreműködött, és két önálló zenei lemeze is megjelent az elmúlt években.

9334017_246867_232140022958fe56df0fe4d9fdbde0d0_wm

Balogh Kálmán (Forrás: fidelio.hu)

A szombati nap fő eseményének Lajkó Félix és zenekarának fellépése ígérkezik. Este negyed 9-től „A Vajdaság Paganinije”, „Az ördög hegedűse” ezúttal a legendás Muzsikás együttes prímása, Porteleki László, valamint Csizmadia Anna és Tintér Gabriella énekesnők társaságában reszeli a lószőrt meg a citerahúrokat. Vasárnap délután fél egykor a Szent Anna templomban Sallay Edit énekművész közreműködésében orgonakoncertezik Somogyi-Tóth Dániel. A Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója és művészeti vezetője szólistaként, illetve karmesterként olyan világhírű művészekkel dolgozott már együtt, mint Bobby McFerrin, Jurij Szimonov vagy Nigel Kennedy.  Utána a Lakatos Mihály vezette Belvárosi Cigányzenekar, majd a kerület zenei ösztöndíjasai és Tóth Kamilla Panna, a Szent István Zeneiskola tízéves tehetsége muzsikál.

lajko-felix-_st_157-1280x853

Lajkó Félix és Porteleki László (Forrás: lokal.hu)

Bardóczy Attila 3-kor kezdődő koncertjén Kurt Weil és Cole Porter zeneszerző művei, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar előadásán pedig Johann Sebastian Bach és fiai – Carl Philipp és Johann Christian – zeneművei csendülnek fel. Fábri Géza és Szokolay Dongó Balázs ének- és zenetanítással egybekötött interaktív koncertjével párhuzamosan Kovács Nóri Nimród regéje című népi-szimfonikus operájából ad elő részleteket a Józsa Judit Galériában. A galéria Nimród népe című kiállítása a honfoglalás korába teleportálja közönségét, amelyhez kapcsolódóan tárlatvezetéseket is tartanak a hét végén.

Este 7 órakor a Hunyadi János Ének-Zenei, Nyelvi Általános Iskola kiskórusa énekel tételeket a múlt század magyar zeneszerzőinek műveiből, majd  a KULT_TÉR idei eseménysorozatát újabb komolyzenei zenei program zárja. Este 8-tól a Záborszky József karmester és zeneszerző alapította Szent István Szimfonikus Zenekar utódja, a Zuglói Filharmónia kamarazenekara játszik majd a Szervita téren „könnyed” klasszikusokat.

Vezető fotó: Szabó Fruzsina