Egy fiatalokból álló csoport saját korosztályának, a 16 és 26 év közöttieknek szervezett StART fesztivál címmel zenei és művészeti programot, amelyet május 20-án tartanak a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).

MTI

A múzeumi programok tekintetében a legnehezebb feladat ennek a fiatal korosztálynak a megszólítása, ezért a Galéria munkatársai úgy gondolták, hogy egy fiatalokból álló csoportot kérnek fel arra, hogy szervezzenek egy egész napos programot kortársaik számára a múzeumi környezetbe – fejtette ki Földváry Piroska múzeumpedagógus az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A szakember elmondta, hogy napjainkban még mindig elefántcsonttoronyként tekint a közvélemény a múzeumokra, de az, hogy ezek az intézmények már jó ideje élő, valódi közösségi terek, kevésbé elterjedt a közgondolkodásban. A 14 fős, fiatal önkéntesekből és közösségi szolgálatosokból álló szervezőcsapat csaknem fél éven keresztül szervezte a fesztivál programjait, alakította ki a grafikai arculatot és a kommunikációt – fejtette ki Földváry Piroska.

A nap folyamán zenei, irodalmi, vagy mozgásszínházi programok várják az érdeklődőket, a  tárlatvezetések, vagy a kreatív workshopok mellett. A Kupolacsarnokban felállított nagyszínpadon fellép például a The Keeymen és a Bermuda együttesek, valamint DJ Petrányi szerepben Petrányi Zsolt, a múzeum gyűjteményi vezetője, aki zenéjével öt slammer, Basch Péter, Bárány Bence, Galló Bence, Kemény Zsófi és Mészáros Péter szövegeit festi alá. A kiállítóterekben a tárlatvezetések mellett különböző műfajú zenei improvizációk, akusztikus koncertek várják a közönséget, a színházat pedig a Spirita Társulat képviseli, amely új értelmezésben ad elő ikonikus világirodalmi monológokat.

Az egyik legizgalmasabb programnak ígérkezik az a műhelyfoglalkozás, amelynek keretében egy többméteres, mozgásba hozható és több érzékszervre is ható, PET palackokból álló kinetikus szobrot alkotnak meg közösen a résztvevők.