Roma/képmás – Cigány/másképp címmel hirdet filmpályázatot a romák kreatív és méltó ábrázolásáért a Cine-Fest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál és a Dikh Tv. A pályázatokat augusztus 9-ig várják.

MTI

A felhívásra mindenki, kortól, nemtől, nemzetiségtől függetlenül jelentkezhet, a nyertes alkotások értékes díjazásban részesülnek, és bemutatja őket a CineFest és a Dikh Tv (Első Roma Televízió) – olvasható a miskolci Polgármesteri Hivatal MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében. Mint írják, a pályázatra olyan filmeket várnak, amelyekben vizuálisan, kreatívan, új és méltó köntösben mutatják be a sokszínű roma kultúrát, a roma hagyományokat, az identitást, a roma történelmet, képzőművészetet, vagy akár néprajzot. A filmes műfaj lehet játékfilm, mini dokumentumfilm, etűd, kísérleti film, animáció, vagy zenei klip, vagy ezek keveréke is. A megvalósítás történhet hagyományosan kamerával, vagy mobiltelefonnal is. Minden stílus és technika megengedett, az egyedüli feltétel, hogy az elkészült alkotás megfeleljen a pályázat céljának, vagyis ötletes, újfajta, kreatív, a romák emberi méltóságát megtartó és emelő legyen – áll a közleményben.

A pályázók maximum 5 perces alkotásokkal nevezhetnek. Ha a beküldött produkció elnyeri a szakmai zsűri tetszését, beválogatják a fesztivál versenyprogramjába, valamint a Dikh Tv-ben és a Dikh Tv Youtube-csatornáján is levetítik.

A legjobb filmnek járó fődíj 500 ezer forint, a legjobb ötletet 200 ezer forinttal, a legszebb képi világot 200 ezer forinttal díjazzák, és a közönségdíjjal elismert alkotás is 200 ezer forintos díjazásban részesül.

A Roma-Kép program szakmai felügyeletét a Miskolci Egyetem Antropológiai és Filozófiai Tudományok Intézete látja el. A nevezési űrlap a https://www.cinefest.hu/roma-kepmas-cigany-maskepp-nevezes-2021/ linken érhető el.

Fotó: Horváth Péter Gyula