Ahogy a zeneipar leszokott a CD-kről, úgy felejtettük el a soundtrack műfaját, pedig számos filmzenei CD olyan kultikus státuszba került, mint a hozzájuk rendelt filmek. Ott van a Pulp Fiction, Philip Glass Koyaanisqatsi-hoz komponált zenéje, és a sor a végtelenségig folytatható, illetve 2016-ig, amikor is megjelent Woody Allen Café Society című mozija, a soundtrack-je harmincas évek Hollywoodjának korfestő háttérzenéje is lehetne, és ott van Bridget Jones’s Baby filmzene album is, ami nem babás ringató, hanem kőkemény particucc, szóval inkább leánybúcsúba ajánlunk, mintsem keresztelőre.

PZL – 061.hu

A Café Society leginkább kávéházakban élvezhető, miközben halljuk, ahogy a kávégép gőze kicsapódik, halljuk ahogy a whiskys pohár alján koccan a jég, és olvadni kezd Kat Edmonson hangjára, aki éppen a Mountain Greeneryt énekli, vagy amikor az instrumentális nyitó felvételben (Vince Giordano &The Nighthawks) bemérjük a The Lady Is A Trump harmóniáit. 

21-cafe-society-w1200-h630

De ott van az 1939-ben rögzített Taxi War Dance, Count Basie & His Orchestra felvétele, amit akkor vesz elő a Kossuth Rádió, ha a Harminc perc alatt a föld körül című nemzetközi magazinműsorában egy New York-i taxikról szóló hírt kell zenével illusztrálniuk. A részint New Orleans-i jazz futamok remek aláfestői lehetnek egy lakásavatónak, egy fancy kerti partinak, és persze tökéletesen illusztrálták Woody Allen hollywoodi filmes kulisszák között játszódó elegáns art deco látomását is.

Bridget Jones babát vár filmzene jórészt még Bridget életének azokra a pillanataira fókuszál, amikor a 43 éves, a szingli korból is kiöregedő hősnőnk még a permanens partizásban látja az élet értelmét. A soundtrack becsületére legyen mondva, hogy nem vették megúszósra a figurát, és nem pakolták tele a lemezt a karaoke bárok kötelező műsorszámaival, és nem a negyven pluszos közönségnek készítették el a buliválogatást, hanem azoknak, akik letapogatták a 2010-es éveket, és azonnal csettintenek, amikor meghallják Jess Glynne Hold My Hand című bombabiztos slágerét.

bjb

A 19 felvételből 6 szám 2016-os keltezésű, 3 dal 2015-ös, de ott van a Dionne Warwick számtalan feldolgozásban ismert klasszikusa, az 1964-es Walk On By is, és a House Of Pain Jump Jump Around című hiphop himnusza is, ami valójában a film felütése, de itt, a soundtracken a 11. dal. Bridget a moziban azt mondja a swinger partikról, hogy szexuális svédasztalok. A filmzene album is svédasztal, és hogy lesz-e hozzá szex, nos, az fakultatív.

Café Society
Original Motion Picture Soundtrack
Sony
15 szám 55 perc

Bridget Jones’s Baby
Original Motion Picture Soundtrack
Universal
19 szám 66 perc