Tetszett a cikk?

Mindenkinek van egy-két olyan film az életében, ami nem engedi el, ami különböző élethelyzetekben, a legváratlanabb pillanatokban előjön, legyen az egy képkocka, egy mondat, egy gondolat. Empátiát ébreszteni, kézen fogni a nézőt a filmkészítők legfőbb vágya, hogy ha csak másfél órában is, de sikerüljön a befogadóval közös világot teremteni. Arra viszont, hogy ezt egy első nagyjátékfilmes rendező képes elérni két amatőr főszereplővel, nem tettem volna sokat. Nehéz megszólalni, napokkal később pedig írni erről a filmről. Kis Hajni rendező olyan újszerűen, eredetien és világosan jelenít meg érzéseket, rajzol tűpontos társadalmi tablót, tart görbe tükröt, ránt le a mélyvalóságba, ami kevés magyar filmesnek sikerült az elmúlt évtizedben. Kritika.

MM-061.hu

Nem maszatol, nem erőlködik, nem túloz, nem rajzol túl. Nem beszél sokat, nem beszéltet túl, mégis annyi mindent megmozgat a nézőben. Azt mondják, a csöndek időzítésén sok múlik. Kis Hajni mindent jól időzít a Külön falkában. Világosan, lineárisan építkezik, pontosan érzi az arányokat. A szikár, lecsupaszított, vadhajtásokat lenyeső filmszerkezet, és az ebből fakadó egyenesség, hitelesség pedig már-már zavarba ejti a nézőt, ahogyan a főszereplők közötti különleges vibrálás is.

Nikivel (Horváth Zorka), a cserfes kiskamasszal nem könnyű az élet. Problémás gyerek, nem állnak tőle távol a csínytevések. Nagyanyja neveli, és próbálja kontroll alatt tartani, több-kevesebb sikerrel. Tibor (Dietz Gusztáv), a marcona, nehéz természetű, börtönviselt apa kidobóként dolgozik egy diszkóban. Apa és lánya évek óta nem találkoztak. A film kettejük közeledését, az esszenciális, de jelen esetben egészen különleges mintázatot kapó apa-lánya kapcsolatot mutatja be. Teszi ezt olyan megrendítő hitelességgel, a biztonsági őrök világának, a lakótelepi élet nyomasztó valóságának tűpontos megrajzolásával, ami egyszerűen lenyűgözi a nézőt.

Az egyenes és világos szerkesztést a dialógusok is megtámasztják, pedig épp ez az, amin megcsúszhatna a film (hányszor, de hányszor rontottak már el egy jó alaptémát egy-egy gejl dialógussal). A Külön falka azonban ebbe sem bukik bele. Nincs happy end, nincs szájbarágós vagy megkönnyebbülést adó lezárás, valóság van. Keserédes, reményt keltő valóság.

Kis Hajni nagyot kockáztatott, amikor színészi tapasztalatokkal nem bíró, volt ketrecharcos bajnokra, Dietz Gusztávra, és a szintén amatőr Horváth Zorkára bízta a főszerepeket. A forgatás állítólag nem is volt zökkenőmentes, Dietz nehezen jegyezte meg a szöveget, és Horváth Zorkával sem különösebben működött a kémia. A rendező viszont kitartott mellettük, és milyen jól tette. Kettejük különleges és ambivalens kapcsolata mozgatja és viszi előre a filmet, az a furcsa vibrálás, amit olykor nehezen fejt meg a néző. Mintha a két szereplő egy-egy jelenetben történő egymásra hangolódása vetülne ki a filmvászonra. Ismerekedés, közeledés, finomhangolás – Dietz és Horváth, Tibor és Niki között. 

Szembenézni a múlttal, megfogalmazni magunkban, majd kimondani problémáinkat, közelebb kerülni traumáink feldolgozásához, nem könnyű. Kis Hajni filmje arra mutat rá, érdemes lenyúlni mélyre, még akkor is, ha az csak a nullpontig jutáshoz elég. Tibor és Niki története nyitva marad, kérdés, hogy a közeledés-távolodás spektrumának mely végéhez közelítenek majd. Több út lehetséges, Kis Hajni a nézőre bízza a választást.

A Külön Falkát az év legjobb magyar filmjeként emlegetik, ezzel nem is tudunk vitatkozni. Remek forgatókönyv, izgalmas zeneválasztások, emlékezetes alakítások. De tényleg, miért nem ez a film megy az Oscarra?

Külön falka
magyar-szlovák filmdráma
98 perc, 2021


Tetszett a cikk?