Az 1900-as évek elejének Budapestjén a pezsgő kulturális élet talán legfontosabb helyszínei az irodalmi kávéházak voltak. Ady, Karinthy, Móricz, Molnár Ferenc – csak pár név a „nagyok” közül – töltöttek el itt egy délutánt, megvitatva a társadalmi problémákat vagy épp szenvedélyes szerelmi életük fordulatait. A kávécsarnokok tárt karokkal várták az ifjú írókat, költőket is, akik bevonzották a civileket is. E helyek egyike volt a Három Holló is. 

DEMJÉN DOROTTYA – 061.hu

Adyt jó eséllyel megtalálhattuk volna az Andrássy út mellett, az Operaház szomszédságában található kávéházban  egy pohár bor vagy fekete mellett. A városi legenda szerint hadilábon állt a dalszínház egyik szfinxével, mert Lédára emlékeztette. Ma már nem kellene tartania e szobortól, hisz a Három holló elköltözött, a Piarista köz mellé. Új helyén november 22-én ünnepelte első születésnapját. Ennek apropóján bemutatjuk azt a top 5 fővárosi kávézót, melyek a mai Budapest nyüzsgő irodalmi életének központjai lehetnének.

Fotó: ujbuda.hu

Hadik Szatyor bár
Nem tudjuk eldönteni, hogy bohém vagy klasszikus hangulatra vágyunk? Ennél a kávéháznál mindkét érzést  megtaláljuk. A Hadik kávéház és étterem Karinthy és Böhm Aranka társaságának törzshelyéül szolgált az 1920-as években. Manapság dzsessz-koncertek, felolvasó estek és kerekasztal beszélgetések váltják itt egymást. A falról a magyar irodalom nagyjai tekintenek le ránk, nosztalgikus hangulatot idézve, az étlap viszont már modern. Közvetlenül a Hadik mellett található a Szatyor bár. A két helyiség egybeér, mégis függetlenek egymástól. Nevét, Karinthytól kapta, a hajdani Hadik gyékényborítását, az író egy szatyorhoz hasonlította. A hely extravagáns, romkocsmás lazaságát hamar megkedvelték az újbudaiak,  már évek óta Buda egyik kulturális központja.

Kép: kozelben.hu

Csendes Vintage Bar & Cafe
Az 1883-ban nyílt Fiume, klasszikus irodalmi kávéház a budapesti „krém” székhelye volt. Híres volt hatalmas kristály csillárjairól, billiárdasztalai vonzották a szórakozásra vágyó úriembereket és a körúti ficsúrokat. Itt nyílt meg az ezredforduló után a Csendes Vintage bar, amelynek stílusa szöges ellentettje elődjének. Szürreális enteriőr fogad minket, ha beljebb lépünk, felfedezhetjük, hogy a díszlet abszolút kortárs, vagy éppen olyan mintha benyitotunk volna egy használaton kívüli színházi díszletműhelybe. Ízlésvilága a romkocsmák vonalát követi, lomokkal, néha bizarr alkotóelemekkel fűszerezve. Bárkit szívesen fogadnak, egyetemistákat, turistákat, és azokat, akik még az egykor itt működő Csendes étterem vendégei voltak. Károlyi-kert mellett található kávézóban megpihenhetünk azután, hogy bevásároltunk a Múzeum körút antikváriumaiban.

Fotó: PIM

Centrál
A Nyugat törzshelyéül szolgáló kávéházat Szabó Lőrinc is megemlíti önéletrajzában. Nemcsak a Nyugat-zsúr tagjai, de az újonnan feltörekvő női szerzők is szívesen szürcsöltek el egy forró kávét szerdánként a Centrálban, itt tartották ugyanis a Kaffka Margit Társaság összejöveteleit. Manapság már nemcsak a kávé szerelmeseit, hanem az egzotikus koktélok és a minőségi magyar borok kedvelőket is szeretettel várja a kávéház. Az étlap híres pazar barokk reggelijéről, de ha csak egy erős eszpresszót és az atmoszférát akarjuk szürcsölni, akkor is örömmel vár minket az ezredforduló táján újranyílt kávéház, amit megmentettek dicstelen sorsától, ugyanis Wizzard néven itt működött egy a hely szelleméhez méltatlan játékterem. 

Múzeum Café
Eredeti nevén Schódli Kávéház azon helyek közé tartozik, amely a történelmi hagyományait építészetében, hagyományos étlapjában is igyekezett megőrizni az utókornak. Zsurnaliszták, tudósok és politikusok törzshelye volt  a színes tudományos estéket is adó étterem. Nem csoda, hisz elhelyezkedése tökéletes a tudományokat kedvelőknek, hisz szomszédságában található a Nemzeti Múzeum és az ELTE Bölcsésztudományi kara is, a számos közelben lévő antikváriumról már nem is beszélve. Stílusát a klasszikus elegancia, és a ’20-as évek nagyvilági hangulata jellemzi. Ha egy kis időutazásra vágyunk, akkor ez a hely tökéletes választás.

Kép:MaNDA

New York Kávéház
Az eklektikus stílusú New York Palota nem egyszer nyerte már el a világ legszebb kávéháza címet. Az Erzsébet körúti épület mára már egy luxusszállodát rejt magában, és persze a híres New York kávéházat is. Bronz szobrokkal ékesített homloztata a századelő Budapestjének egyik szimbóluma, a tágas termekkel és márványoszlopokkal teli épületet Hauszmann Alajos tervezte. Törzshelye volt többek között Molnár Ferencnek, Adynak és Karinthynak is, meghitt, mégis impozáns atmoszférája lehetőséget nyújtott az írásra. Itt gyűltek össze például az anyaországra tepelült aradiak, de a hírlapkiadó szerkesztőségeinek is a palota adott otthont, így nemcsak a pártállami élet újságírói, de a közéleti személyiségek is megittak egy-egy feketét. Bár ma már célközönsége a középosztálybeli turisták, a múltban a szegény, még fel nem fedezett írók is meg tudták engedni maguknak az úgynevezett „írótálat”. A New York kávéház a nagy turistaforgalma ellenére is fontosnak tartja a hazai kultúra támogatását, a New York páholy sorozatában rendszeresen lépnek fel itt a népszerűbb írók, költők és közéleti személyiségek. 

Vezető kép: Papageno