A bonchidai Bánffy-kastély udvarán tartják szombaton a CityRocks rockzenei flashmobot, amelyen több mint 180 romániai és külföldi amatőr és profi zenész ad elő közösen 12 közismert rock számot.

MTI

Az eseményt meghirdető hétfői kolozsvári sajtótájékoztatón a szervezők elmondták: ez már a harmadik kísérlet a rockzenei flashmob kolozsvári, Kolozsvár közeli megszervezésére. Az esemény korábban bejelentett időpontjait a koronavírus-járvány miatt kétszer is el kellett tolni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az alkalmi zenekar Kolozsvár főterén lép fel, a rendkívüli koncertet végül Bonchidán tartják.

Kinizsi Zoltán, a társszervező Iskola Alapítvány képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: Queen-, Brian Adams-, Billy Idol-, Black Sabbath-dalok mellett a román Alternosfera és a magyar Tankcsapda egy-egy dala is felcsendül majd a koncerten. Mint megjegyezte: a legfiatalabb zenész egy hatéves dobos lesz, a legidősebb pedig túl van a hetvenen. A több mint 180 tagú zenekar koncertje után a kolozsvári Outflow – Metallica Tribute zenekar és a magyarországi Reckless Roses – Guns N’ Roses Tribute zenekar áll a közönség elé. 

Kinizsi Zoltán hozzátette: a 15 órától kezdődő koncertre oltási igazolvány vagy friss negatív teszteredmény felmutatásával lehet belépni. Azok is részt vehetnek a rendezvényen, akik az elmúlt fél évben átesettek a koronavírus-fertőzésen. A szervező megjegyezte: a 25 lejes (1750 forintos) belépti díjból befolyó összeget a Bánffy-kastély felújítására ajánlják fel. Cristian Sintamarian, a társszervező Voltaj Academy képviselője elmondta: a fellépők egy része a kolozsvári Voltaj együttes által alapított zeneiskola diákja lesz. Nagyszerűnek találta, hogy diákjaik ilyen rendkívüli körülmények között állhatnak közönség elé. Azt is megjegyezte: nem akárki vehet részt az alkalmi zenekarban. A fellépőket a jelentkezők videói alapján szakmai zsűri válogatta ki.

A CityRocks korábbi flashmobjain 2018-ban Szegeden mintegy négyszázan, 2019-ben Kecskeméten pedig ötszázan zenéltek együtt.