A zsűri fődíját nyerte el a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult Magyar Zene Háza csütörtökön  Cannes-ban, a világ legnagyobb és legrangosabb ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en – jelentette be pénteki közleményében Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa. A Magyar Zene Háza több rangos elismerést tudhat a magáénak, épületére nem először figyel fel a nemzetközi szakma, megvalósulását már a kezdetek óta komoly figyelem övezi világszerte: a CNN és a World Architecture Community (WAC) is 2021 egyik legjobban várt új épületének nyilvánította, januárban pedig az egyik legmeghatározóbb nemzetközi programajánló magazin, a Time Out a világ 22 legjobb, 2022-ben megvalósuló kulturális látványossága közé választotta az épületet.

061.hu

Először kapta meg a zsűri fődíját magyar fejlesztés a legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai díj, a MIPIM Awards három évtizedes történetében.

A nemzetközi szakmai grémium a világ legjobb épületeit felvonultató mezőny elé helyezte a Magyar Zene Házát és egyhangú szavazással a zsűri fődíjával jutalmazta. A nemzetközi szakértőkből álló döntőbizottság az indoklásában fenntarthatósági, esztétikai és látogatói élmény szempontjából egyaránt a világ legjobbjának ítélte a japán sztárépítész, Sou Fujimoto által tervezett különleges épületet.

A MIPIM Awards fődíjával a Magyar Zene Háza a hazai ingatlanfejlesztés egyik legnagyobb nemzetközi sikerét érte el, és Magyarország egyik legtöbb elismeréssel rendelkező épületévé vált. Korábban a neves londoni International Property Awards, illetve az amerikai Music Cities Awards díjátadóin hozhatta el a legjobbaknak járó elismerést, míg a CNN, a World Architecture vagy a vezető nemzetközi programajánló, a TimeOut magazin pedig a világ legjobban várt épületei között tartotta számon – sorolta a Liget Budapest közleménye.

“A Magyar Zene Háza elismerésének jelentőségét mutatja, hogy a nemzetközi szakértőkből álló zsűri nem minden évben osztja ki a fődíját, csak ha úgy ítéli meg, hogy az általa meghatározott speciális és szigorú szempontoknak egy épület kiemelkedően, az egész mezőnyt egyértelműen maga mögé utasítva megfelel. A Magyar Zene Háza ebben a ritka elismerésben részesülhetett, ami magyar ingatlanfejlesztés történetében példátlan mérföldkő” – hangsúlyozta Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója. 

A Liget Budapest projekt ma Európa legnagyobb kulturális tartalmú városfejlesztési projektje – mondta Baán László, a projekt miniszteri biztosa, hozzátéve, hogy a már elkészült fejlesztések nemzetközi sikerei, így a Magyar Zene Háza most elért világelsősége is azt bizonyítják, hogy a projekt teljes körű befejezését követően hazánké lesz az egyik legvonzóbb és legkomplexebb kulturális negyed Európában. Ennek azonban elengedhetetlen feltétele a még el nem kezdett fejlesztéseknek, ezen belül is elsősorban az Új Nemzeti Galériának a megvalósítása – jelentette ki Baán László.

Nem ez az első rangos elismerés

A Magyar Zene Háza több rangos elismerést tudhat a magáénak, épületére nem először figyel fel a nemzetközi szakma, megvalósulását már a kezdetek óta komoly figyelem övezi világszerte: a CNN és a World Architecture Community (WAC) is 2021 egyik legjobban várt új épületének nyilvánította. A házat már a tervei alapján 2019-ben Európa legjobb középületének választották a rangos londoni International Property Awards megmérettetésen, ami az ingatlanszakma egyik legnagyobb, széles körben jegyzett elismerése. 2020-ban pedig a világ legjobb zenei tematikájú fejlesztésének járó fődíjat kapta meg: az amerikai Music Cities Awards kiírásában, a legjobb zenei tematikájú ingatlanfejlesztésnek járó kitüntetését. Januárban az egyik legmeghatározóbb nemzetközi programajánló magazin, a Time Out a világ 22 legjobb, 2022-ben megvalósuló kulturális látványossága közé választotta a Magyar Zene Házát.

Hiánypótló kiállítás, amely méltó módon mutatja be a magyar zenét 

Az intézmény a koncertek, zenepedagógiai és zeneelméleti foglalkozások mellett állandó kiállítással és egy világszínvonalú hangdómmal várja látogatóit. A kiállítás önmagáért beszél, pontosabban zenél, mert amerre fordulunk, mindenütt zenét hallunk. Hallgass a zenére! – mondhatjuk Shakespeare után szabadon –, de ne csak arra, ami a fejhallgatóból jön, hanem arra is, ami körülöttünk és bennünk van. A hiánypótló tárlatról Batta Andrást, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatóját kérdeztük, riportunkat alább láthatják:

A klasszikustól a kísérleti elektronikus zenéig – Minden műfaj helyet kap

A  legkülönbözőbb zenei stílusok képviselői veszik birtokba a Magyar Zene Háza koncerttermét, a látogatók egy valódi zenei utazáson vehetnek részt – a klasszikus zenétől a tradicionális és globális zenéken, a jazzen át a pop- és az elektronikus zenéig –, vagy akár a csángó népdaloktól a dekonstruált klubzenéig. Emellett workshopokkal, zenepedagógiai foglalkozásokkal és beszélgetésekkel, valamint interaktív zenetörténeti kiállítással várják a közönséget.

Ez a hétvége például a jazz szerelmeseinek kedvez – a március 19-20-i Harcsa Veronika Kurátori hétvége mindkét nap egy-egy szabad improvizációs élménnyel indul Harcsa Veronikával, aztán szombaton az Oláh Krisztián Quartet lemezbemutatójával folytatódik, majd a Nagy Emma Quintet lemezbemutatójával záródik és a kettő között a Tünet Együttes improvizációs műsora látható. A Harcsa Veronika workshopon (amely ingyenes, csak regisztrációhoz között) a résztvevők bevezetést kapnak a hanggal és hangzókkal történő szabad improvizációba. A program semmilyen zenei előképzettséget nem igényel, a gyakorlatokon keresztül megtapasztalhatók alapvető zenei helyzetek, a rögtönzésen összpontosuló figyelem és a spontaneitás.

A tavaszi évad egyik kiemelt koncertje pedig John Grant énekes-dalszerzőé lesz jövő pénteken, azaz március 26-án, akinek 2021-es, Boy From Michigan című albuma igen jó kritikákat kapott. 

A programokról bővebben ITT írtunk!