“Fogalmunk sincs, hogy miből lesz poén a filmvásznon” – Interjú Balla Eszterrel, a Kölcsönlakás színésznőjével

Február 14-én, azaz Valentin-napon kerül a mozikba Dobó Kata első rendezése, a Kölcsönlakás. A film Ray Cooney és John Chapman által jegyzett, jelenleg a Játékszínben futó színdarab – amelyben Dobó Kata játssza az egyik főszerepet – adaptációja. A helyzetkomikumokra építő vígjáték Anikóját Balla Eszter alakítja, akivel többek között arról beszélgettünk, mi volt az első reakciója, mikor megtudta, ki ül a rendezői székben, hogy mennyire nehéz megnevettetni a magyar közönséget, és hogy mennyire tud egy egyhelyszínes színdarab működni a filmvásznon.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Mindig izgalmas egy sajtóvetítés, lehet lesni a reakciókat, melyik poén hogyan működik…
Igen, de ezek a vetítések, díszbemutatók, ahol elsősorban a szakmai közönség van jelen, mindig nagyon mások. Ahogy a színházi premiereken, a néző itt is sokkal visszafogottabban reagál. Lehet, hogy egyszer majd beülök a moziba, hogy lássam, milyen reakciókat vált ki a film, nagyon kíváncsi vagyok rá. Az is igaz, hogy én általában mellélövök. Annak ellenére, hogy a színházban is sok vígjátékot játszom, sokszor nem tudom, hogy miből lesz poén. Időnként elgondolkodom, biztos, hogy ezen fognak majd nevetni? Aztán elmondom a sorom, és szakadnak a röhögéstől.

Mennyire szigorú a magyar közönség? Nehéz őket megnevettetni?
Szerintem nem. Mindig azt tapasztalom, hogy az emberek nagyon szeretnek szórakozni. Persze, a szakma más, ők szeretnek kritizálni. A Kölcsönlakásnak az az erőssége, hogy nagyon valóságos, szerethető történet, ami nem rugaszkodik el a realitástól. Vannak benne túlzások, de nem elrajzolt karaktereket hozunk. Kata is azt kérte tőlünk, hogy hihető figurákat, embereket játsszunk, nem kell túlzásokba esni az általunk megformált karaktereknél.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Színpadról vagy a filmvászonról nehezebb nevettetni?
Színpadon iszonyatosan fontos a ritmusérzék és az, hogyan adom fel a poént. Ott nem elég, ha van egy jó poénod, mert ha a másik nem adja fel jól, akkor nem működik. Viszont fogalmunk sincs, hogy miből lesz poén a filmvásznon, sőt, ott egymásra sem lehet beszélni, mert akkor az a hang már nem hasznos, és nem lehet jól vágni. Volt, hogy várni kellett, és csak később mondhatta rá a reakciót a másik, ami tök hülyén hangzott, de muszáj volt így csinálni, mert tudtuk, hogy a vágószobában majd remekül összefésülik. A film nekem ilyen szempontból nehezebb, de csak azért, mert a színpadi rutinom nagyobb. A színpadon lehet nagyobbat reagálni, filmen nem, ott elég egy nézés is, abból is tud poén lenni. Ez egy érdekes keresgélés volt nekem, főleg azért, mert az én karakterem tulajdonképpen egy semleges figura, de mégis próbáltam megtalálni benne a humort.

Anikó a legegyenletesebb, legvisszafogottabb karakter a filmben. Mennyire áll közel hozzád?
Közel áll hozzám. Korábban, amikor ilyen karaktert kaptam, mindig elszomorodtam, hogy ó, ne, a poén már megint a másiké, már megint nem az én karakterem fog nevettetni, most viszont kifejezetten örültem ennek a szerepnek. Éreztem benne a lehetőséget, hogy vicceset is ki lehet hozni belőle, közben pedig örültem, hogy egy teljesen normális karaktert formálhatok meg, akinek sok dolga is van, hiszen ő rendezi el a szálakat.

Viszonylag későn kerültél a Kölcsönlakás csapatába. Ki keresett meg?
A produkcióból hívtak, hogy másnap tudnék-e castingra menni, harmadnap pedig Kata már hívott is, hogy enyém a szerep. Kapkodtam is a levegőt, hogyan fogom ezt a harminc napot végigcsinálni a három gyerekem mellől. Ráadásul Fóton forgattunk, tehát gyakorlatilag egy hónapra teljesen ki kellett lépnem az életünkből, azért ilyenre nem volt példa, amióta anyuka vagyok. Színházban dolgoztam, de azt nem volt olyan bonyolult megoldani. Hál’isten, a családom nagyon támogató volt, egyszer-kétszer persze elkéstek a gyerekek az iskolából, óvodából… Ezzel akkor nem traktált a férjem, aztán, csak amikor később a tanárokkal beszélgettem az elmúlt időszakról, mesélték, hogy néha nem volt tízórai csomagolva, nem voltak kihegyezve a ceruzák, egyszer pedig még az iskolatáska is itthon maradt (nevet). De igazán kedvesek és megértőek voltak, én pedig büszke voltam a családomra.

Akkor egy napod volt kitalálni a logisztikát.
Igen, kiragasztottam a hűtőre egy heti tervet, hogy ki viszi el, ki hozza haza az adott gyereket. Aztán borult minden, mert majdnem végig beteg volt valamelyikük, annyira, hogy volt, hogy a kórházból mentem Fótra forgatni. Néha kicsit kalandos volt, de nagyon élveztem. Tavasszal forgattunk, utána jött a nyár, tudtam, hogy akkor majd jól kipihenem magam.

Szabó Simon (a Kölcsönlakás Márióját alakító színész – a szerk. ) nyilatkozta valahol, hogy amikor megtudta, hogy Dobó Kata rendezi a filmet, voltak fenntartásai, aztán a castingon kellemesen csalódott, mert Kata nagyon felkészült és profi volt, pontosan tudta, mit hogyan szeretne megvalósítani a vásznon. Neked mi volt az első reakciód, amikor megtudtad, hogy ki ül majd a rendezői székben?
Pont ugyanez. Azért én követtem Kata életét, ismertük egymást, tudtunk egymásról. Hihetetlenül bátor dolognak éreztem, hogy belevág a filmrendezésbe. Szerintem ez iszonyatosan nehéz, talán a színházi rendezésnél is nehezebb munka. Nagyon vártam a közös munkát, és aztán ehhez képest is kellemesen csalódtam. Kata koncentrált, higgadt, türelmes személyiség, és ami nagyon fontos, színészcentrikus.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Arról az oldalról jön, mint ti, ezért talán jobban rá is érez, hogyan kell beszélni a színészekkel, kihozni belőlük azt, amit ő elképzelt.
Tényleg nagyon jó, hogy Kata nem felejtette el, honnan jött, az pedig különösen, hogy ezt kamatoztatni is tudja. Tudja, hogy egy színész mitől érzi jól magát, mitől marad nyugodt. Voltak olyan döntések, amiket nem lett volna kötelező meghoznia, de a színész érdekében megtette, és lazított a dolgokon.

Hiányzott a filmezés?
Nagyon! Évekig nem filmeztem, nagyon hiányzott már az életemből. Imádom ezt a sűrített koncentrációt a forgatások alatt. Ahogy az egész stáb, több száz ember hangyabolyként mozog, aztán megáll egy percre, néma csönd lesz, és fölvesszük a jelenetet. Ezt az egész közeget nagyon közelinek érzem.

Szerinted mi lesz a magyar filmmel Andy Vajna nélkül?
Jóslatokba nem szeretnék bocsájtkozni, de azt el tudom mondani, hogy öröm moziba járni, és ha mozifilmeket szeretnék nézni, első körben magyar filmek közül válogatok. Jobbnál jobbak vannak, óriási büszkeség ez nekem. A magyar filmipar felívelőben van, és bízom benne, hogy ez így is marad.

A közvetlen környezetedben is tapasztalod ezt a felívelő tendenciát?
Igen, sokat beszélgetünk a magyar filmekről, van mit ajánlani, van mire beülni a moziba. A kritikusoknak pedig azt üzenném, egy kicsit pozitívabban álljanak a magyar alkotásokhoz, hogy tényleg több ember látogassa a magyar filmeket. Annyira jó lenne újból azt az akár milliós nézőszámot elérni, ami régen volt! Ha az emberek odaállnának a nagy plakátsorok elé, és azt választanák, amit mi alkottunk, ami a miénk.

Az azonos című színdarabot láttad a Játékszínben?
Nem, arra nem jutottam még el.

Mindig kérdés, hogy egy egyhelyszínes színdarab mennyire tud működni a filmvásznon. Szerinted sikerült?
Ez volt az egyik legnagyobb félelmünk, de mikor elkezdtük a forgatást, ezzel már egyáltalán nem foglalkoztunk. Ráadásul, a szerepem nagyon nehéz volt olyan szempontból, hogy én rohangálok szobáról szobára, majdnem mindig ott vagyok, az összes kapcsolódási pontot én fogom össze. Például hozok valamit a kezemben, de azt, hogy lerakom, három héttel később vettük fel, tehát az egész nagyon máshogy működött, mint a színházban. Másfelől, a filmnél iszonyú sok múlik az utómunkán, amihez nekünk, színészeknek nincs közünk. Szerintem jól megírták a forgatókönyvet, jól adaptálták át filmre, innentől nekünk is sokkal könnyebb dolgunk volt.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ray Cooney ötven évvel ezelőtt írta a darabot. Szerinted mennyire sikerült aktualizálni?
Amiről a darab szól, azok örökérvényű, létező dolgok. Szuper ötlet volt, hogy a történet a mai Budapesten játszódik, ez nagyon közel hozta a sztorit a nézőkhöz. A házastársi válság, a megcsalás pedig ugyanúgy megvoltak ötven évvel ezelőtt is. Pontosan ugyanúgy mennek ezek a játszmák, mint régen. Ez valószínűleg soha nem fog megváltozni, ötven év múlva sem.

Milyen munkákra készülsz?
Most nincs új, a régi darabjaimat játszom. Az elmúlt időszak tényleg nagyon sűrű volt, most egy kicsit az egész életemet ki kell pihennem. Négy évig nem aludtam, akinek vannak rosszul alvó gyerekei, tudja, milyen ez…(nevet) De most már van én-időm, egyre többet tudok magammal is foglalkozni. A Jószolgálati-díj nagykövete vagyok, konferenciákon veszek részt, igyekszem jó ügyek mellé állni, nagyon fontosnak tartom például környezetvédelmet. Sokkal színesebb a paletta, mint régebben.

Valentin-napon kerül a mozikba a film. Ti ünneplitek a férjeddel?
Nem! Nem vagyunk az a romantikázós házaspár. Nagyon szeretjük egymást, húsz éve együtt vagyunk, de Valentin-napot nem tartunk. Viszont jó ötlet, hogy a Kölcsönlakás ekkor kerül a mozikba, ad neki egy pluszt.

Fotók: Horváth Péter Gyula

 

2019-02-13T16:10:30+01:00 2019. február 13.|