Föld, tűz, víz, levegő: a Trip Hajón lesz idén az Artistaképző gálája

A Trip Hajón tartja június 2-án évzáró gáláját a Baross Imre Artistaképző iskola, amely Utazás Na’Conxypánba című előadásával Gulácsy Lajos képzeletbeli világát idézi meg. Gulácsy Lajos az olasz kisvárosokra emlékeztető, Na’Conxypánként elnevezett képzeletbeli országot 1902-ben festette meg. Később számos novellájában visszatér a kitalált ország, amelynek nyelvéhez külön szavakat is kreált – olvasható az előadás szervezésével megbízott ügynökség közleményében.

MTI

A darab története szerint egy magányos bohóc nem találja helyét a világban és az alkonyat közeledtével magánya egyre tovább erősödik. Azonban a sötét érkezésével megnyílik egy kapu egy különleges világba, amelyen keresztül megismerheti a két világ közé rekedt, elveszett tündért. A lány a bohóc segítségét kéri, hogy lépjen be az álomvilágba és szabadítsa meg őt a rabságtól. A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium növendékeinek fejlődését a közönség a Trip Hajón bemutatott, Úszó Manézs című négy állomásos előadássorozatban követhette végig a tanévben. A Magács László rendező irányításával készült előadásokban a mutatványokat szöveggel párosítják, és a közönség közvetlen közelében adják elő. 

A gálán bemutatott előadás a sorozat négy előadásának elemeiből, főként levegőszámokból épül fel, valamint olyan egységekből, amelyek a lebegésről, a könnyedségről és a hajlékonyságról szólnak. Az évad visszatekintéseként június 1-jén kora délután a Föld és a Tűz, június 2-án délelőtt pedig a Víz és a Levegő című produkciókat is újra megtekintheti a közönség. Az Utazás Na’Conxypánba című záróelőadásra június 2-án este kerül sor.

2019-05-27T11:18:03+02:00 2019. május 27.|