Vígjátékokkal, zenés előadásokkal, különleges szilveszteri produkciókkal várják a fővárosi színházak az év utolsó napján a közönséget. 

MTI

Több színház dupla előadást tart: a Vígszínházban a Pál utcai fiúk, a Madách Színházban a Páratlan páros 1-2., a Centrál Színházban a My Fair Lady, a Budapesti Operettszínházban pedig musical-gálaest látható délután és este. A dupla előadások mellett egyes színházakban vacsorával, az előadás után zenés mulatsággal, néhol pezsgővel, üdítővel, süteménnyel várják azokat, akik színházban töltik a szilveszter estét. A Vígszínházban vasárnap délután és este is játsszák Dés László és Geszti Péter dalaival A Pál utcai fiúk című darabot, míg a Pesti Színházban – szintén két alkalommal – a Woody Allen filmforgatókönyve alapján készült Szentivánéji szexkomédia látható.

A Madách Színházban délután a Páratlan páros, este pedig a Páratlan páros 2. szerepel a műsoron. Ray Cooney darabjának egyedülálló sikersorozata több mint 30 évvel ezelőtt, 1985 szilveszterén indult, a Páratlan páros 2. bemutatója pedig 2002-ben volt. A Belvárosi Színházban az Orlai Produkció Bocs, félrement! című produkcióját játsszák este két alkalommal. A komédia egy nagy lebukás szimfóniája, e-mailekben, telefonokon és csevegő-programokon előadva. A Centrál Színházban szintén két alkalommal látható vasárnap a My Fair Lady, G. B. Shaw fanyar-szellemes példázata a férfi és a nő örök párviadaláról Lerner és Loewe dalaival. A szegény virágáruslány történetét feldolgozó musicalt Tompos Kátya és Alföldi Róbert főszereplésével játsszák.

A Thália Színházban délután és este Georges Feydeau Rövid a póráz című darabját tűzik műsorra. A József Attila Színház az Évfordító sztárparádé című szilveszteri műsorral várja a közönséget vasárnap délután és este. Az est házi gazdái Vándor Éva és Nemcsák Károly. A Katona József Színházban szilveszterkor délután és este a Pintér Béla által írt és színpadra állított Ascher Tamás Háromszéken című darabot, míg a Kamrában este a Gothár Péter rendezte Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című előadást láthatják a nézők. A Radnóti Színház vasárnap este az Anders Thomas Jensen filmforgatókönyve alapján készült Ádám almáit játssza. A szerző a Bibliából ismert Jób könyvéből indult ki, annak témáit járta körül. A skandináv stílusú fekete-komédia a jó és a rossz párharcának példázata, tele abszurd helyzetekkel. A Szkéné Színházban Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című darabját adják szilveszterkor két alkalommal, Katona László, Mucsi Zoltán és Scherer Péter szereplésével.

Az év utolsó napján a Játékszín a 39 lépcsőfok című krimi-vígjátékot mutatja be, amelyet John Buchan regénye és Alfred Hitchcock filmje alapján Patrick Barlow írt. A Játékszín előadásának érdekessége, hogy az eredeti történetet négy szereplő játssza el. A Magyar Színházban vasárnap délután a Sugar – Van aki forrón szereti című darabbal várják a közönséget, míg az Átrium Film-Színházban Az Őrült Nők Ketrece című musical szerepel a műsoron. Az Újszínházban az év utolsó napján délelőtt a Pöttöm Panna, majd délután és este a Ricse, Ricse, Beatrice című produkció látható. A musical középpontjában Nagy Feró és a Beatrice zenekar története áll. A Karinthy Színházban A bolond lány című vígjátékkal búcsúztatják az óévet; a darabot vasárnap két alkalommal is műsorra tűzik.

Kép: A Vígszínház Pál utcai fiú című előadása (jegy.hu)