Az Akvárium-Fröccsterasz-Design Terminál szerelmi háromszögében született alkotás megálmodója nem más, mint a japán Ryuichi Sakamato, aki a 2011-es japán földrengések után úgy gondolta, hogy nem ártana fölhívni a figyelmet a vég nélküli technokrata orgiában lehasznált óvszerként kezelt földünkre, azon belül is a fák fontosságára. Nyilván lehet azon vitatkozni, hogy az emberi kéz, lábnyom, úthenger, belső égésű motorok, lassan lebomló szerves szennyező anyagok miatt, vagy esetleg a folyókba és óceánokba öntött mérhetetlen mennyiségű olaj és műanyag szemét miatt szívunk most jobban a klímaváltozást illetően, az viszont tény, hogy ideje lenni felnézni az Imperial asztalon heverő kokaincsíkok mögül és kitörölni a dollárjel csillogását a szemekből, mert hát azért mégis csak. Kinek hiányzik az, hogy szétkúrjuk a bolygót néhány infantilis, narkomán, szociopata pénzéhes idióta miatt? Nekünk nem.
GYŐRI MIKLÓS – Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport
Mi nem azért szeretünk nyáron a Margitszigetre, Duna partra, Városligetbe vagy az Erzsébet térre (biciklivel) járni, mert idióta antikapitalista hippik vagyunk, hanem azért mert élvezzük. Mert egyszerűen jó érzés. Jó dolog leheveredni az árnyékba néhány sörrel a kezünkben és bámulni a csajokat meg a kacsákat, amíg lemegy a nap, hogy aztán bevessük magunkat a belvárosi éjszakába. Igen, mi ilyen régimódiak vagyunk. Akinek meg nem tetszik, az elmehet Detroitba egy tanulmányútra, ahol csemetéjét kézen fogva elmélkedhet és nosztalgiázhat a lepusztult gyárfalak között egy hajdanvolt szárnyaló ipari gazdaságról. Mi kihagyjuk.
Szóval Ryuichi Sakamoto és japán Yamaguchi Művészeti és Média Központ (YCAM InterLab) közös művészeti projektet hozott létre Forest Symphony néven (http://forestsymphony.ycam.jp/info) aminek a lényege, hogy a világ számos pontján (Japán, USA, Ausztrália, Magyarország) álló fára egy-egy eszközt szereltek, amivel a fák a környezetre és az éghajlatváltozásra adott bioelektromos rezgéseit alakítják át zenévé. Ezt on-line elérhetővé is tették, vagyis folyamatosan nyomon lehet követni a fáktól kapott adatokat és az ebből átalakított zenét. Budapesten az eszközt az egyik, Design Terminál melletti fára helyezték az Erzsébet téren. Sakamoto meglátása szerint a fák az emberi lét egyik tartópillérei, amire különös figyelmet kell fordítanunk. Ezt így gondoljuk mi is.
Az Erzsébet tér – Gödör is egy olyan hely, ahova szeretünk járni nyáron. A hely kinőtte önmagát és nem egy szimpla találkozóhely már, ahonnan továbbállunk, hanem egy végcél, ahol az este jelentős részét eltöltjük. Nyilván ez akkor igaz, amikor az idő engedi. De hát ki akar 30 fokban beülni bárhová is, amikor teli van a város jobbnál jobb szabadtéri helyekkel. Ilyen ez a park is.
Habár nem volt mindig ilyen vidám és barátságos az Erzsébet tér. 1997-ben úgy döntöttek, hogy kiváló lenne, ha a Nemzeti Színház itt kapna helyet. Kormányváltás után azonban úgy látták, hogy ez mégsem olyan jó ötlet, mert közlekedési és környezetvédelmi szempontból nem felelt volna meg bizonyos szempontoknak. A miértek nem is annyira izgatnak minket, mint a mit kérdésre adott válaszok. Miután megfúrták Demszky álmát, hogy beépítse az Erzsébet teret és kitalálták, hogy helyette legyen egy mélygarázs és közpark, már kezdett felcsillanni a szemünk, hogy végre nem az autósok és politikusok játszótere a város, ahol az átlagember gyalogos csak a kispadról szemlélheti az eseményeket. Aztán nagy nehezen megegyeztek, és 2002 re el is jutott a tér egy része odáig, hogy megkaphatta a park jelzőt.
Azonban Demszky még mindig úgy viselkedett, mint a japán Hiro Onoda a Fülöp-szigeteken, aki 29 évvel a második világháború befejezését követően is kitartóan üldözte az ellenséget a bozótban. Elkészült a park, amiben virgoncan ágaskodtak a fák és bokrok, de ő csak nem akarta lebontatni a teret körülölelő kerítéseket. A hónapokig tartó állóháborúban az törte meg a jeget, hogy az akkor népszerű polgári körök egyike, a Friss Levegőt Polgári Kör akcióba lendült és egy tiltakozó demonstrációt szervezett a park átadásáért. Arra kérték a szimpatizánsokat, hogy vigyenek magukkal egy-egy gumilabdát, amit a sajtó jelenlétében a kerítés másik oldalára fognak bedobálni, hogy így vegyék jelképesen birtokba az emberek (családok és gyerekek) a parkot. S, láss csodát, a több száz gumilabda hatására, két héttel később átadták a fővárosiaknak az Erzsébet téri parkot.
Úgyhogy nem tudunk mit hozzátenni, csak azt, hogy még több fát és parkot Budapestre!
fotó: www.japantimes.co.jp