Franco Zeffirelli fia csütörtökön közleményben nyilvánította hamisnak a zaklatási vádat, amellyel Johnathon Schaech amerikai színész illette a legendás olasz filmrendezőt. Pippo Zeffirelli szerint a vádaskodás nem egyéb, mint “puszta vendetta”, megbosszulása egy korábbi sérelemnek.

MTI

A 48 éves amerikai színész, aki egyebek mellett olyan tévésorozatokból ismert, mint a Ray Donovan vagy Quantico, azt írta a People amerikai társasági magazinban, hogy 25 éve, az Egy apáca szerelme című film szicíliai forgatása közben az idősebb Zeffirelli mindvégig tette neki a szépet, megpróbálta elcsábítani, és egy alkalommal kísérletet tett arra, hogy orális szexuális kapcsolatot létesítsen vele. “Megértettem, hogy többet akar tőlem, mint hogy a vezető színésze legyek” – írta.

Pippo Zeffirelli szerint Schaech megharagadott, amiért apja szinkronizáltatta a hangját a filmben, mivel egy torokprobléma nehézzé tette számára a beszédet. 

“A visszaélésre vonatkozó vádak nem igazak. A rendezőknek különböző stílusaik vannak, és amikor tapasztalatlan színészekkel van dolguk, olykor követelőzőbbek, sürgetőbbek” – olvasható a közleményben. Az ifjabb Zeffirelli szerint Schaech baráti kapcsolatot ápolt apjával az évek során, és még a múlt hónapban is érdeklődött a 94 éves rendező egészségi állapota felől. Franco Zeffirelli 2006 novemberében megjelent önéletrajzában beszélt először nyíltan a homoszexualitásáról és Luchino Visconti iránti szerelméről.