Mai szemmel nehezen elfogadható lenne, ha a Szent György térre visszaépülne a Hauszmann-kori nyugati házsor – vélekedett Zoboki Gábor építész a Miniszterelnökség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Építész Kamara által a vár rekonstrukciójáról szervezett konferencián hétfőn megtartott előadásában.

MTI

Honvéd 2Varga Ötvös Béla városfejlesztő közgazdász a KÖZTI által Vár25 címmel elkészített 2012-es stratégiai fejlesztési terv tanulságait foglalta össze. A koncepció szerint a Várnegyedben a következő huszonöt évben a városi és a polgári kultúra fellegvárát kell kialakítani két főtér (a Szent György tér és a Szentháromság tér) és egy főutca mentén.
A Szent György tér nyugati oldalán lehetne egy magas presztízsű közgyűjtemény, de közintézmény is, például ide költözhetne az Alkotmánybíróság – vetette fel Varga Ötvös Béla.
Zoboki Gábor történeti visszatekintésében hangsúlyozta, hogy a Szent György tér beépítése IV. Béla óta állandóan változott, ezért nehéz azt a kontúrt meghúzni, amelyhez alkalmazkodni lehetne. Ma rengeteg üres házhely található ott, de a középkorban három tömbsor állt a Szent György téren az északi zárófalig – jegyezte meg.

Az építész szerint a 19. század végére olyan magas házsor jött létre a tér Tabán felőli oldalán, amelyet nehéz lenne mai szemmel elfogadni, a beépítésekkel ezért óvatosan kell bánni. Zoboki Gábor azt javasolta, hogy a palota A, B és C épületei előtti terasz ezért maradjon nyitott, ahogy a Honvéd Főparancsnokság felső szintjei se épüljenek vissza, a Szent György térre pedig állami helyett kulturális funkciók települjenek. A várban ma is van múzeumi negyed, MS Mester művének és a Nagyboldogasszony templomnak egy helyen kell lennie – hangsúlyozta Zoboki Gábor.