Egy hetes rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 450. esztendejét, a Király Fürdő. Ma van a  szeptember 28 és október 4 között zajló ünnepi események zárónapja, ma még nemcsak a vízben, de a programokban is fürödhetünk. 

BARTA ZSOLT – nullahategy

4-bMég a legedzettebb tudósítónak is földbe gyökerezett a lába, amikor a Király Fürdő előcsarnokába lépve, Jumurdzsákot pillantotta meg, teljes harci díszben. Ám a janicsár nem kapott kardjához, hogy azonmód levágja a fényképezőgéppel közeledő hitetlen gyaurt, hanem jókedvűen tovább diskurált a mellette álló hastáncoshölggyel.

A hangszórókból izgalmas keleti zene áradt, a fürdő udvarán pedig hamisítatlan keleti bazár, ahol mindent kapni, a repülő szőnyegtől Aladdin csodalámpájáig.Ilyen lehetett a hajdani Sztambul, illetve Konstantinápoly piaca, éppen csak a rabláncra fűzött, visító fehérszemélyek hiányoznak,

613-bEszünkbe jut a történelem, de mi csak a programsorozat megnyitójáig utazunk vissza a múltba, amikor is Szalai-Bobrovniczky Alexandra, főpolgármester-helyettes elmondta: a főváros képes profitálni világhírű fürdőiből a XXI. században is. Sakir Fakili, a Török Köztársaság nagykövete szerint a törökök máig testvérként tekintenek a magyarokra, és százötven év ide vagy oda, az egészségkultúra a hódoltság korában alakult ki Magyarországon, köszönhetően annak a számtalan hamamnak (törökfürdő), amelyet létrehoztak a törökök által ellenőrzött területeken.

DSC_2127A  fürdőt Horozkapu ilidzsazsi (a Kakaskapu fürdője) néven 1565-ben, Arszlán pasa idején kezdték el építeni, de befejezését már Szokolli Musztafa, a nevezetes budai pasa fejezte be. A fürdő egyetlen, ám lényeges ponton tért el a többi, hasonló intézménytől, termálvizének forrása nem az épület közelében található, hanem a föld alatt vezették a vizet a medencékbe, minden bizonnyal azért, hogy egy esetleges ostrom idején is biztosítani tudják maguknak a fürdés lehetőségét.Buda visszafoglalása után I. Lipót császár udvari orvosának ajándékozta, majd számos tulajdonos után, a XVIII. század legvégén a Kőnig család  szerezte meg.

A fürdő neve ekkor változott Kőnigs – Badra, vagyis Király fürdőre. Az évszázadok folyamán a létesítményt többször átalakították, korszerű felújítására azonban nem került sor. Az 1950-es években történt ugyan egy állagmegóvó beavatkozás, ám az épületek mára már nagyon leromlottak. Öröm azonban, hogy immár nem csak a tervek, hanem a teljes felújításhoz szükséges összeg is rendelkezésre áll, így a Király fürdő hamarosan bezár, hogy a közeljövőben megújulva, s mégis megőrizve eredeti stílusát, újra a fürdés megszállottjainak Mekkája legyen.