Huszonhét év után újra a brit slágerlista élére került George Michael második szólóalbuma, a Listen Without Prejudice. Az album október 20-án, nyolc hónappal az előadó halála után jelent meg újra különleges kiadásban, egybecsomagolva George Michael 1996-ban rögzített MTV Unplugged című felvételével.

MTI

Az új köntösben megjelent hanglemezből egy hét alatt 56 ezer példányt adtak el Nagy-Britanniában, ami rekordnak számít egy újraszerkesztett album esetében. Az első, 1990-es kiadásból egy hét alatt 8 millió kelt el világszerte. Az újrakevert album deluxe változata tartalmazza a világsztár Fantasy című, először a nyolcvanas évek végén rögzített dalának új verzióját, amely Nile Rodgers, a legendás gitáros-dalszerző részvételével készült az újrakiadást már a múlt év elején tervező George Michael kérésére.

A 2016. december 25-én szívbetegségben elhunyt George Michael egyedülálló karrierje során mintegy 120 millió albumot adott el, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át.

fotó: Rolling Stone