A nagy érdeklődésre való tekintettel júliusban kétszer is megszervezik a Gézengúzok Gyerekfesztivált, amely természetbarát környezetben kínál kikapcsolódási lehetőséget mintegy 450 erdélyi magyar családnak.

MTI

Boda L. Gergely főszervező elmondta: az idén a gyerekfesztivált július 6. és 8., majd július 27. és 29. között tartják Nyárádszentlászlón.

A táborban 1800-an vehetnek részt, a szervezők a 12 éven aluli gyerekeket és szüleiket várják. A fesztiválra egész Erdélyből jönnek, tavaly voltak magyarországi résztvevők is, idén Németországból érkeznek érdeklődők.

A hétvégén kezdődő fesztiválra a jegyek mintegy negyven perc alatt elfogytak, ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy július végén megismétlik a fesztivált, hogy a helyi, Nyárád-menti gyerekek is részt vehessenek a táborban.

A fesztivál célja, hogy a gyermekek a természetben töltsék az időt, ezért a szervezők a helyszínen 40 darab, fából készült játékot szereltek fel.

Idén először szervezik meg a Tudományok háza elnevezésű programot, amelynek keretében fizikai és kémiai kísérletekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek.

Lesznek kézműves foglalkozások, koncertek, táncház és meseműhely, ahol a gyerekek mesét hallgathatnak, a szülők pedig az élőszavas mesemondás fontosságáról hallhatnak előadást. Emellett a marosvásárhelyi Védem Egyesület a gyereknevelés különböző kihívásairól tart előadásokat, szó lesz például az elhízásról és a nyelvtanulásról – mondta a főszervező.

Fotó: Gézengúzok Gyerekfesztivál (facebook), Szigeti Szenner Szilárd