Tavaly augusztusban mintegy ötezer rajongó köszöntötte a Barba Negra Track színpadán az akkor 70. születésnapját ünneplő Gidófalvy Attilát. A nem is olyan rég még súlyos betegségen átesett, ám abból szerencsésen felgyógyuló billentyűs-énekes-showman a jeles alkalomból zenésztársaival együtt monstre háromórás életműkoncerttel örvendeztette meg önmagát a nagyérdeműt. Most amolyan pótbulit szerveznek, egyedülálló produkcióként, három Hammond orgonán csendülnek fel a hetvenes évek klasszikus hard rock dalai.

061.hu

A Gidó 70 elnevezésű program átütő sikeréből kiindulva Trunkos András (barát és menedzser) továbbgondolta a történetet. Május 20-án este a Barba Negra Red szintén különleges rockcsemegének ad otthont Gidó ’70 – Best of Hardrock címmel. Ezúttal a 70-es szám nemcsak a főhős életkorát, hanem a rockzene aranykorszakát, a 70-es éveket is jelöli. Gidó ugyanis ezen a koncerten nem a saját életművéből szemezget, hanem egy újabb rendhagyó koncert erejéig a rock és metál legkiválóbb s világszerte legnépszerűbb zenekarainak – Deep Purple, Led Zeppelin, Uriah Heep, Colosseum, Cream, Jimi Hendrix, Black Sabbath, Troggs, Steppenwolf, The Kinks, Spencer Davis, Grandfunk, AC/DC – örökérvényű dalait idézi fel. Két magyar nóta, a Paks, az atomváros és az Omega Tízezer lépése azért most sem maradhat ki a műsorból.

Természetesen a Hammond orgona most is főszerepet kap, mindjárt három is lesz belőle a pódiumon, Gidó mellett Zeffer András és Jankai Béla is megszólaltatja a sokak számára a mai napig oly kedves instrumentumot. Az egykori és mai zenésztársak teszik teljessé az időutazást, Takáts Tamás énekel, az egyéb hangszereken is olyan neves muzsikusok játszanak, mint Kiss Zoltán Zéró basszusgitáros, Donászy Tibor dobos, Ifj. Gidófalvy Attila és Németh „Power” Sándor gitárosok. 

„Ez a koncert egy visszakalandozás a múltba, egy tisztelgés a hardrock zenei stílus megalkotói előtt, akikkel a Szabad Európa Rádiót hallgatva, Cseke László által vezetett Teenager party adásain keresztül ismerkedhetett meg az én korosztályom. Ez a dallam- és szövegvilág nagy hatással volt rám és megalapozta zenei pályafutásomat. Ezen a koncerten kiváló zenész barátaimmal együtt egyéni zenei habitusunkkal és három Hammond orgonával fűszerezzük a ’70-es évek nagy hardrock dalait” 

-fogalmaz Gidó.

Fotó: Horváth Péter Gyula