A héten landolt a magyar mozikban Gareth Edwards 2014-es Godzilla-filmjének folytatása, A szörnyek királya alcímmel, amelyben a filmtörténet legnépszerűbb mutáns óriásgyíkja újra harcba száll néhány gigantikus rémség ellen. A jeles alkalomból összetrombitáltuk kedvenc szörnymonstrumainkat.

MAPET – 061.hu

Óriáshangyák

Ők! (1954)

A Gordon Douglas rendezte hidegháborús paranoia sci-fi az első és máig a legjobb big bug movie, amiben radioaktivitástól mutálódott, hatalmasra nőtt rovarok testesítik meg az apokalipszis ígéretét. A műfajban még egy sor hasonló agymenés született, az 1955-ös Tarantulában már a jó öreg Clint Eastwood is feltűnt, ebben a filmben meg Leonard Nimoy szerepel. A sztori persze nem túl bonyolult: a mexikói sivatagban elvégzett kísérleti atomrobbantásoktól óriásira nőtt hangyák riogatják és gyilkolásszák az embereket. A hasonszőrű filmek szokásos megoldásai helyett krimiszerkezetbe ágyazva bonyolódik a cselekmény: az óriáshangyák csak a játékidő nagyjából harmadánál bukkannak fel, hogy a rejtélyes gyilkosságok értelmet nyerjenek, a furcsaságok magyarázataként szolgáló áltudományos bullshitelés helyett pedig egy teljesen földhözragadt és ésszerű biológiaszakkört is beiktatnak az alkotók. Amellett, hogy az atombombától rettegő közönség odavolt a gigantikus hangyákért, az Ők! filmtörténeti jelentőségű alkotás, mivel az atomkor közvetlen következményeként, hónapokkal megelőzve a japánok Godzilláját, elsőként szabadított óriásszörnyeket a világra.

Godzilla

Gojira (1954)

Négy éve óriási érdeklődés övezte a Gareth Edwards rendező által újraálmodott Godzilla bemutatóját, és bár az eredeti szörnyfazont megidéző film jobban sikerült Roland Emmerich 1998-as verziójánál, nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Honda Isiró tette világhírűvé a karaktert, 1954-es alkotása pedig az első kaidzsu-film, amit a hollywoodi feldolgozások mellett tavalyig 30 japán Gojira-mozi követett. Ma már megmosolyogtató a gumiruhába bújtatott színész teátrális tombolása a tokiói makett házak között, mégis a műfajteremtő klasszikust tartjuk a legjobbnak mind között. A háború és az atomcsapások szörnyűségeitől, valamint a hidegháborús félelmektől traumatizált Japán kórképe tárul fel reflexióként a Tokiót leamortizáló rém elleni küzdelem megjelenítésében, amelyet nyugodt szívvel vehetünk a nukleáris fegyverkezés elleni örökérvényű példabeszédnek.

Homokféreg/Shai-Hulud

Dűne (1984)

Eredetileg a mexikói neo-szürrealista, Alejandro Jodorowsky rendezte volna Frank Herbert zseniális opuszának filmadaptációját, a díszletek, kosztümök és maszkok megtervezésére pedig Moebius és H. R. Giger, az Alien „atyja” lettek kiszemelve, sőt, az egyik mellékszerepet Salvador Dalinak szánták. Az anyagi okokból dugába dőlt produkciót Ridley Scott próbálta újraéleszteni, kevés sikerrel. Végül David  Lynchnek adatott meg a lehetőség, aki A jedi visszatér rendezését utasította vissza a Dűnéért. Bár az adaptáció tökéletesen levette a regényfolyam részletes, ökonómiai, szociális és politikai aspektusaiban egyedi univerzumának hangulatát, Lynch a fináléra elveszítette a kohéziót, amiből az elképzeléseit lépten-nyomon szabotáló filmstúdió is alaposan kivehette a részét. A történet középpontjában álló Arrakis sivatagbolygó óriás homokférgei (a bennszülött fremenek nyelvén shai-huludok) a látványvilág főbb attrakciói közé tartoznak, sajnos a megvalósításuk színvonala jócskán elmarad az első Star Wars-trilógia korát megelőző speciális effektusaitól. Ha a film végén fremenekkel a hátukon, a Toto gitárfutamaira rohamozó gigakukacok képsorai már nem is annyira, a föld alól kirobbanó mérföld hosszú féregtestek, a százméteres szájnyílásból kivillanó hatalmas kristályfogak látványa retinába égett. Kíváncsian várjuk, Denis Villeneuve vajon mire jut velük az új feldolgozásban.

Stay Puft habcsókember

Szellemirtók (1984)

A szellemirtó-trió két fura tudósfigurája, Dan Aykroyd és Harold Ramis forgatókönyvéből készült kísértetkomédia eredetileg egy jóval sötétebb tónusú, jövőben játszódó sztori lett volna Ghostmashers címmel, de a rendező Ivan Reitman sokallotta a költségeket. A produkcióhoz John Belushit, Eddie Murphyt és John Candyt akarták leszerződtetni, de amikor Belushi váratlanul elhunyt, a másik két színész is visszalépett a szereptől. A film egyik legviccesebb, egyúttal legparább jelenetében, a Gozeri Gozer eljövetelekor a szellemirtó Venkman (a csodálatos Bill Murray) rájön, hogy bármire is gondolnak, a gonosz sumér isten abban az alakban fog a világukra törni. Arra kéri hát társait, hogy ne gondoljanak semmire, de Aykroyd karaktere, a pohos Stantz fékezhetetlen agyveleje mégiscsak működésbe lép: gyermekkora egy ártalmatlan figurájára, a barátságos Stay Puft habcsókemberre gondol… Az ikonikus cukorpuffancs egyébként előkelő helyet foglal el a filmtörténet leghatalmasabb szörnyeinek top50-es listáján.

Vasóriás

Szuper haver (1999)

Brad Bird (A Hihetetlen család, L’ecsó) első egész estés rajzfilmjének bérelt helye van a firkavilágok elitjében, de csak kevesen ismerik, amin nem érdemes csodálkozni, a Warner marketingesei ugyanis ismeretlen okból szinte nulla promócióval vezették fel a filmet. A kilencéves rockwelli kisfiú, Hogart és az űrből érkezett, a kormány ügynökei elől bujkáló, egy hároméves gyerek naivitásával megáldott óriásrobot barátságának 1957-ben játszódó története az E.T.-ből már ismerős lehet, és Spielberg klasszikusához hasonlóan szemet nem hagy szárazon. (A Vasóriás természetesen a rendező legutóbbi nagyobb dobásában, a popkulturális multiverzum szinte összes valamiravaló karakterét felvonultató Ready Player One-ban is feltűnik.) Amikor a Szuper haver készült, már beköszöntött a számítógépes animációk korszaka, így a filmben is sok digitális elem látható – például maga a Vasóriás -, de nagyrészt még hagyományos kézi technikával készült.

Clover

Cloverfield (2008)

A csúcsproducer JJ Abrams, illetve a Bad Robot produkciós cégének found footage technikával forgatott katasztrófa sci-fije egy baráti társaság menekülését követi végig a New Yorkot leamortizáló böhöm szörnyeteg elől. A „találtkamerás” fényképezést elhagyó 2016-os folytatás, a klausztrofóbia-thrillerből apokaliptikus végítélet sci-fibe átívelt Cloverfield Lane 10 már meglebegtette, hogy egy azonos univerzumba rakott, laza kötésű űrszörnyinváziós franchise-zal állunk szemben. Az Abrams-művek titkolózásra építő vírusmarketingjének hatékonyságát a Cloverfield-széria első két felvonásának a sikere is igazolta, a Netflixnek lepasszolt 3. rész, a Cloverfield Paradox azonban rontott az összképen, de csattanóként legalább megidézte az első rész gigászi manszterét. A gyártásban csak Clover (lóhere) néven becézett lény (vagy a rokona) egy négyrészes, a Cloverfield spin-offjaként emlegetett mangasorozatban is feltűnik.

Kaidzsuk

Tűzgyűrű (2013)

Guillermo del Toro 180 millió dollárból forgatott blockbusterében a Csendes-óceán mélyén nyílt dimenziókapun keresztül érkező kaidzsukkal kénytelen felvenni a harcot az emberiség. A hegynyi gigaszörnyekkel szemben jaegereket, azaz képzett katonapárosok összekapcsolt tudatával (driftelés) irányított óriásrobotokat vetnek be. A film és folytatása hommage-csokor a javából, hiszen a mecha- és kaidzsurajongó Del Torót, illetve Travis Beacham forgatókönyvírót a japán látványfilmek (tokuszacuk) óriásszörnyes alműfaja, a kaidzsu eigák, valamint a mangák és a Tetsujin 28-go-féle animék mellett bevallottan Goya A Kolosszus című festménye is megihlette. Ahogy Gojira/Godzilla a nukleáris fegyverek hatásának, a várospusztító kaidzsuk a földrengésektől gyakran sújtott japánok természeti erőktől való félelmének kifinomult metaforája. Lehet kritizálni a Tűzgyűrűt, de az biztos, hogy varázslatosan néz ki, a büdzsé minden egyes centje megcsillan a vásznon és a képernyőn. A folytatás már gyengébben sikerült. 

(King) Kong

Kong: Koponya-sziget (2017)

Jordan Vogt-Roberts minden idők egyik legjobb King Kong-moziját hozta össze, amely A Gyűrűk Ura rendezője, Peter Jackson szintén veszettül jól sikerült 2005-ös feldolgozásával is lazán felveszi a versenyt. Az biztos, hogy zseniális ötlet volt a harmincas évekből az 1970-es évekbe csúsztatni a sztorit, a képi világgal és néhány emblematikus jelenettel kalapot emelni az Apokalipszis most és más vietnami háborús eposzok előtt. Hőseink eleve “Huey” helikopterekkel, harcedzett vietkongvadászokkal (meg kutatókkal, tudósokkal és üzletemberekkel) érkeznek a rejtélyes Csendes-óceáni szigetre, az acélszúnyogok hangszóróiból ezúttal nem A Valkűrök lovaglása, hanem jófajta rock and roll szól. Jackson anatómiailag klasszik gorillára vett megamajmával szemben Vogt-Roberts brutális emberszabásúja a régi King Kong-filmeket idézve felegyenesedve, két lábon közlekedik, és ha lehet, még fenségesebb, mint a motion capture sztárszínésze, Andy Serkis mozgatta előzménymajom.