Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Egy város, amiben megszoktunk élni. Házak közt járda, azokat taposva indulunk a lökdösődésbe, előttünk nénik totyognak, előzünk, szemből dohányfüst pamacs, köhögések oldalról, ott egyszemélyes emberi tragédiák játszódnak észrevétlen, ismerős rágógumi-minták a járdán, szórólap vágódik a látómezőbe, aprót nem adunk, mert sietünk, közlekedünk, aztán megvárunk valakit a falnak dőlve, és a gyros szagával inhalálunk. Így működik a város, így működtetjük mi, a városlakók. Ehhez a dinamikus kavargáshoz mintegy háttér díszletként szolgál nekünk a város, házaival, tereivel, felületeivel; nehéz fölismerni időtlen, szemlélődő, különös arcát.

SUSI – Nulla6egy

…aztán van, hogy lekésünk, hogy elmarad, hogy lemondták, vagy a bombariadó, és valahogy felborul a rend, és kívül kerülünk a saját időnkön. Ezekben a pillanatokban úgy sétálunk a céljaik felé haladó emberek között, mint egy szemlélődő turista, egy szellem. Ebben az antivilágban bandukolva aktuális gondolataink keresik a kapcsolódást a körülöttünk mozduló világhoz, keresik a jeleket, a fogódzókat, az addig rejtve maradt titkos történeteket.

Amíg viszont nekünk ez csupán alkalmi turistáskodás, egy gyakorlott vezető útmutatásai segíthetnek, hogy megtanuljuk a szemlélődésnek egy meditatív, egyszerre külső és belső formáját. Ezúttal Gombai Gellért fotóssal, a Szellemkép Szabadiskola egykori növendékével járjuk ezt a várost, ami talán egy távoli bolygó.    –  Gombai Gellért fotográfiái társaságában.

//


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •