Diótörő és egérkirály címmel családi musical formában láthatja a közönség a jól ismert történetet december 28-án két alkalommal a Syma Csarnokban. Ebben az újszerű feldolgozásban a történet egy kicsit más koncepció alapján épül fel, a karakterek sem feltétlenül jók vagy rosszak, inkább kevésbé, vagy jobban szerethetők – mondta el a Diótörőt megformáló Vastag Tamás énekes az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

MTI

Az E. T. A. Hoffmann meséje nyomán készült musical Szomor György rendezésében látható, a főbb szerepekben a rendező és Vastag Tamás mellett, Gubik Petra, Békefi Viktória, Gerner Csaba, Fehér Tímea és Tatár Bianka lép a közönség elé. A mű szövegkönyvét Szurdi Miklós, a dalszövegeket Valla Attila írta, a zenét Szomor György szerezte.

Vastag Tamás elmondta, hogy a szerepre való felkészülés fontos része volt, hogy azt az átváltozási folyamatot hitelesen tudja bemutatni, ahogy a főhős bábúvá változik. Az énekes-színész azt is elmondta, hogy az előadásban nagy szerepet kap a látvány, amelyet LED-falakkal tesznek még különlgesebbé. Az ezeken megjelenő képek szerves részét alkotják a színpadi produkciónak.

A darabot a Békéscsabai Jókai Színházban november végén mutatták be. A mese története szerint a karácsonyfa alatt életre kelnek a játékok és a fából faragott, színes Diótörő vezetésével harcba indulnak az őket megtámadó egerek ellen, akik már elveszítették az emberek szeretetét. Marika azonban újra emberré változtatja Diótörőt, és ezzel bebizonyítja, hogy a varázslat, az álom, a szeretet, a szerelem csodákra képes – olvasható a darab ismertetőjében. Az előadás koreográfusa Hajdu Anita, a díszletet Egyed Zoltán, a jelmezt Papp Jankó tervezte. A produkció zenei vezetője Gulyás Levente.