Május 30-án, szombaton helyezik örök nyugalomra az egy hete elhunyt blueslegendát, B.B. Kinget a Mississippi deltájában fekvő Indianolában, az életének szentelt múzeum kertjében.

MTI 

King kicsiA gyászszertartás már szerdán megkezdődik, amikor koporsóját Memphis repülőteréről a helyi Handy Parkba viszik, amely első zenei sikereinek színhelye volt. Május 29-én fogják felravatalozni az indianolai múzeum kertjében és a közeli baptista templomban tartják az istentiszteletet, majd családi körben a temetést május 30-án.

 A 15-szörös Grammy-díjas blueszenész, a Rock and Roll Hírességek csarnokának tagja az Indianolától 32 kilométerre fekvő Berclairban született 1925-ben. Szülei válása után nagymamája nevelte fel. 17 éves volt, amikor Indianolába költözött, ahol amellett, hogy traktorvezetőként ültetvényeken dolgozott, már gospelt és bluest játszott templomokban, klubokban, utcákon és a helyi rádióban. A második világháború után, 1948-ban költözött Memphisbe.

King utóbbi éveit Las Vegasban töltötte, ott is hunyt el május 13-án 89 éves korában. Indianolát tartotta szülővárosának, 1980 óta minden évben itt játszotta “hazatérő” koncertjét. Halála ellenére az idén is megrendezik a 35. B.B. King Homecoming Festivalt, amely a “blues királya” előtti tisztelgés lesz a múzeum kertjében május 24-én, vasárnap.