Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Életének 91. életévében elhunyt Ács Irén fotográfus, Palócföld, Nógrád és Hollókő megörökítője. A szerdán elhunyt alkotó temetéséről később intézkednek – közölte a Magyar Fotóművészek Szövetsége.

MTI

Ács Irén elsősorban zsánerképeivel, néprajzi fotóival, portréival és divatfotóival lett ismert, de fotóriporteri munkássága is jelentős. Az 1924-ben Szécsényben születettt fotós 1940 és 1942 között Székely Aladár híres Váci utcai fényképészműtermében volt segéd, 1954-ben a Néphadseregnél kezdte fotóriporteri pályáját, 1959 és 1989 között az Ország-Világ című magazin fotóriportere volt. Hat fotóalbuma jelent meg, amelyek közül a Palócország címűt a Corvina Kiadó nívódíjjal jutalmazta. Hollókői képeit többek között Tihanyban, Párizsban, Jeruzsálemben és Prágában is kiállították, ezekből a felvételekből nyílt meg 1995-ben Húsvéttól Karácsonyig című állandó kiállítása Hollókőn. Az Oktatási Minisztérium oktatási segédanyaggá nyilvánította Őrizd meg című albumát.

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának adományozott életműve – több mint 70 ezer negatív, papír pozitív és dia – a vizuális történetírás-olvasás kortárs dokumentuma. Riporteri életművét számos kiállítási dokumentáció, interjú és album őrzi. Ács Irént 1999-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíjjal tüntette ki.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •