66 éves korában tragikus körülmények között meghalt Ádám Tamás színész, akit sokan a Família Kft. címú sorozatból ismernek, amiben Szép Károlyt alakította, de szerepelt a Szomszédokban is.

061.hu

Ádám Tamás 1952. május 23-án született Győrben Nagy Sándor Tamás néven. Először a győri Kisfaludy Színház, majd később a szolnoki Szigligeti Színház és a budapesti Radnóti Színház tagja volt. Utoljára a kecskeméti Katona József Színház társulatában játszott, utolsó éveiben szabadúszó színész-rendezőként dolgozott.

Szerepelt a Szomszédok című tévésorozatban is, de igazán a Família Kft. című szitkommal lett ismert, ahol a családfőt, Szép Károlyt alakította 1991 és 1999 között. (Eredetileg Szombathy Gyula játszotta volna a szerepet, a pilot epizódban még őt lehetett látni). A színész a sorozat miatt változtatott nevet, mivel egyik kollégájának, a Kövér Lajost alakító Nagy Zoltánnak is hasonló neve volt: ekkor változtatta a művésznevét fia, Ádám után Ádám Tamásra. Fia, Nagy Ádám a Roy és Ádám Trió zenészeként vált később ismertté.

Ádám Tamás a Ripost információi szerint tragikus körülmények között hunyt el, halálát a rendőrség vizsgálja.

Képforrás: Origo