Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Elhunyt 85 éves korában Burt Kwouk, aki hét Rózsaszín párduc-vígjátékban alakította Clouseau felügyelő harcias szolgáját, de James Bond-filmeket is forgatott és Ingrid Bergman mellett kezdte a pályáját.

MTI

Ügynökének közleménye szerint békésen halt meg, búcsúztatásának időpontját később jelentik be, szűk körű temetéséről családja gondoskodik – ismertette a BBC News. A színész kedden hunyt el. Kwouk Warringtonban született, de Sanghajban nőtt fel. A színészettel akkor kezdett foglalkozni, amikor 1954-ben visszatért Angliába, a szülei ugyanis az 1949-es forradalomban minden vagyonukat elveszették.

Egyik legismertebb szerepét a Rózsaszín párduc-filmsorozatban alakította. A Clouseau felügyelő (Peter Sellers) éberségét folyton próbára tevő szolgát, Catót játszotta. A rajongók annyira szerették ezt az alakítását, hogy Sellers halála után is megtartotta a szerepet, és a Clouseau-t játszó Roger Moore, valamit Roberto Benigni oldalán is folytatta. Amikor azonban 2011-ben színészi pályafutása elismeréseként kitüntették a Brit Birodalom Rendjének tiszti fokozatával (OBE), legnagyobb élményeként azokat a James Bond-filmeket említette, amelyekben dolgozott, egyebek mellett a Goldfingert.

“A Bond-filmek mindig nagy örömet okoznak, mert minden: a helyszínek, a költségvetés olyan nagyszabású körülöttük és az egésznek remek hangulata van. A színészek szeretik ezt” – mondta. Legemlékezetesebbként azonban első, 1958-as filmjéről beszélt. “Az ember mindig emlékszik az elsőre, akármi legyen is az – az első házára, az első autójára, az első gyermekére, az első szerelmére. Az első filmem 1958-ban A Hatodik boldogság fogadója volt, amelyben egy csodálatos nő, Ingrid Bergman alakította a főszerepet” – idézte fel.

Számos televíziós produkcióban is szerepelt, egyebek mellett a Bosszúállókban és a Ki vagy, doki? című szériában. A Tenko című, 1980-as években készült, második világháborús háborús tévésorozatban Jamaucsi őrmestert játszotta.
A bor nem válik vízzé BBC-tévésorozat egyik szerepét kifejezetten neki írták, a széria 78 epizódjában játszott 2002 és 2010 között. Al Murray, aki a Harry Hill című szórakoztató műsorban szerepelt vele a kilencvenes évek végén, a Twitteren nagyon szerencsésnek vallotta magát, hogy együtt dolgozhatott Kwoukkal. Vicky Michelle, a Halló, halló tévés vígjátéksorozat sztárja pedig egy közös képpel emlékezett a színészre a Twitteren, és felidézte, hogy jól ismerték egymást a Heritage Foundation javára végzett karitatív munkájuk révén. “Mesés színész, szeretetre méltó, vidám és kedves ember volt” – fogalmazott a színésznő.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •