Elhunyt Grendel Lajos Kossuth-díjas felvidéki magyar író, kritikus, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A valóságból, meséből, mítoszból gyúrt, lüktetően eleven és olvasmányos  prózáját az anyaországban is sokan szerették. Művei alapvetően a szlovákiai magyar életet mutatták be, mégis univerzálisak, könnyen szerethetőek voltak, így Grendel Lajos az egyik legnépszerűbb anyaországon túli írónk volt.

061.hu

Grendel Lajos Léván született 1948-ban, 1966–1967-ben a Komensky Egyetem matematika–fizika szakos hallgatója volt Pozsonyban,majd  1968-1973 között magyar–angol szakon tanult. 1973-1992 között a Madách Könyvkiadó szerkesztője, 1988 után pedig irodavezető-helyettese volt. 1990-től a Független Magyar Kezdeményezés vezetőségi tagja, majd 1992-1996 között a Kalligram Kiadó és az azonos című folyóirat főszerkesztője volt. 1997-2000 között a Szlovákiai PEN-Centrum elnöke volt. Ugyanebben az évben a Komensky Egyetem adjunktusa lett. 1998-tól a Magyar Írók Szövetségének elnökségi tagja. 1998-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja lett.

Kép: körkép.sk.