Meghalt 86 éves korában Peter Hall brit színházi rendező, a Royal Shakespeare Company alapítója, a National Theatre (Nemzeti Színház) egykori igazgatója – írta a BBC hírportálja.

MTI

A színházi legenda hétfőn hunyt el a londoni University College kórházában, családja körében. Hall demenciáját 2011-ben állapították meg. Hosszú karrierje során ő állította először angol nyelven színpadra Beckett Godot-ra várva című, eredetileg franciául darabját, valamit ő rendezte Harold Pinter Hazatérésének ősbemutatóját. Peter Hall 1973-ban lett a National Theatre igazgatója. A Royal Shakespeare Companyt 29 éves korában, 1960-ban alapította és nyolc éven át vezette.

A National Theatre volt igazgatóinak egyike, Richard Eyre az angol színház keresztapjának nevezte Hallt, a társulat jelenlegi vezetője, Rufus Norris pedig azt mondta: “mindannyian óriások vállán állunk, Peter Hall vállán pedig az az egész mai brit színjátszás nyugszik”. Miután a National igazgatói székéből távozott, 1988-ban megalapította a Peter Hall Companyt, melyet 2011-ig vezetett, 2003-ban pedig a kingstoni Rose Theatre-t hozta létre. Lányát, Rebecca Hall színésznőt is rendezte 2003-ben Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában. Utolsó produkciója a Vízkereszt, vagy amit akartok 2011-es bemutatója volt a National Theatre-ben.

Kép: BBC