Elhunyt 88 éves korában New Yorkban a háromszoros Tony-díjas Thomas Meehan, az Annie című Broadway-musical írója.
MTI
Meehan, aki hónapok óta betegeskedett és egy műtéten is átesett, keddre virradóra hunyt el manhattani otthonában – mondta el barátja és munkatársa, Martin Charnin. “Óriási veszteség ez nemcsak szakmailag, hanem emberileg is mindannyiunknak. Az ötvenes évek óta ismertük egymást és közeli barátok voltunk” – fűzte hozzá.
Meehan írta három olyan darab szövegkönyvét is, amely több mint 2000 előadást ért meg a Broadwayn. Az Annie című musicalt 2377-szer játszották, a Producereket, amelyet Mel Brooksszal írt 2502-ször, a Hajlakkot pedig, amelyet Mark O’Donnell-lel jegyzett 2642-ször adták elő. “Olyan történeteket írtam, amelyek nagyon komolyak és komorak, igyekeztem megfogni William Faulkner stílusát.
Viszont a pályafutásom alatt valahányszor csináltam valami komolyat, az nem volt jó, ám ha megpróbáltam vicces lenni, az bejött” – mesélte 1999-ben az The Observer című lapnak. A közösségi médián számos híresség, köztük a Hamilton alkotója, Lin-Manuel Miranda rótta le tiszteletét az elhunyt író előtt “a szakmában a legjobbak egyikeként” méltatva.
Meehan további munkái között van Az ifjú Frankenstein, a Cry-Baby, az Elf, a Chaplin és a Rocky is, amelyen Sylvester Stallonéval dolgozott együtt. Számos filmforgatókönyvet is írt, köztük a Lenni vagy nem lenni, a Varázslatos karácsony és az Űrgolyhók című filmek szkriptjét, de 2014-ben az Annie és 2005-ben a Producerek filmváltozata is munkái nyomán készült el.
Fotó: Playbill