George Martin, a legendás Beatles producere, “az ötödik Beatle”, 90 évesen hunyt el, jelentette be szerda reggel Ringo Starr twitterén. A dobos szerint a brit zenekar számára a világsikert Martin tette lehetővé.

061.hu

1962. júniusában a Beatles menedzsere, Brian Epstein, az együttes felfedezője Parlophone-EMI lemezcéggel kötött szerződést, melynek főnöke George Martin volt. A Beatles lemezek tehát neki köszönhetőek, ahogyan a Pete Best-Ringo Starr doboscsere is a csapatban. A twittert elözönlötték a részvétnyilvánítások:  “Nyugodj békében, George Martin. Annyira feldúlt, hogy nincs is erre szó”, írta Sean Lennon,  John Lennon fia. “A legendák hazatérnek” tweetelte az énekes Lenny Kravitz.
              
George Martin 1926-ban született Észak-Londonban. A neves Guildhall School of Music megkezdése előtt bárokban és klubokban oboázott. A BBC-nél kezdett dolgozni, majd a Parlophoneához szerződött, ahol 1955-ben, 29 éves korában lett főnök. Már a Beatles-szel való első találkozáskor érezte, visszaemlékezései szerint, a hatalmas potenciált. “Szerettem az egyediségüket és meg voltam győződve, hogy számtalan világsláger születhet a közös munkánkból,” mondta egy interjúban a Melody Maker magazinnak.