Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Belekényelmesedtem a jó világba, mert amikor feltűnt a plakát, hogy Budapesten szimfonikus zenekari kísérettel Deep Purple-dalokat készül énekelni Ian Gillan, először az járt a fejemben, hogy mi indította erre az elhatározásra, nem pedig az, hogy mindenképpen ott a helyem.

ROZSONITS TAMÁS – 061.hu

Aztán mégis a kíváncsiság győzött és már az első dal közben önkritikát gyakoroltam, mert ez nem a rókabőr többszöri lenyúzására összerántott hakni volt, hanem egy egész estés zenei élmény.A Papp László Budapest Sportaréna nézőterét alaposan átrendezték a szervezők ülősre és szűkebbre. Így a nézőtér elég szépen mutatott, a színpad pedig roskadásig töltve hangszerekkel: két rockegyüttes és egy komplett szimfonikus zenekar instrumentumai várták gazdáikat. A Papa Le Gál nyitott, Grace Gillan zenekara. Nem véletlen a névegyezés, igen, ő Ian lánya. Zenéjük a reggae, a karibi és a dél-amerikai ritmusokat vegyítő, magas szinten előadott popzene épp addig tartotta ébren az érdeklődést, mire befejezték. Grace néha Amy Winehouse, máskor Sade Adu énekstílusát idézte, a programjuk közepére bemelegedett, szépen megszólalt a hangja is.

Ian Gillan, singer of British Rockband Deep Purple, performs on the main stage during the Caribana Openair Festival, in Crans-sur-Nyon, Western Switzerland, Wednesday, June 9, 2010. (AP Photo/Keystone/Martial Trezzini)

Fotó: AP Photo/Keystone/Martial Trezzini

A technikusok negyed óra alatt átrendezték a terepet és bevonult az Art Anzix Philharmonic Orchestra ötven muzsikusa Stephen Bentley-Klein karmester dirigálásával, a Don Airey Band tagjai is rászabadultak hangszereikre és besétált maga a főhős is, egyszerű fekete nadrágban és pólóban. Hihetetlen intenzitással nyitottak és végig maradt a tempó a jól felépített, magával ragadó, a zenészeknek és a közönségnek is élményt nyújtó előadáson. A plakáton meghirdetettel ellentétben nem kizárólag a Deep Purple dalainak nagyzenekarra és rockegyüttesre áthangszerelt darabjaiból válogattak, terítékre kerültek Rainbow idézetek és tradicionális dalok is. Kihagyhatatlan és várható, de kedves színfoltként apa-lánya duettet is hallhattunk, majd Grace szólisztikus lehetőséget is kapott a papától, amikor a három tagú vokálból középre lépett apa szeme fénye.

Ian nagy kedvvel énekelt és sokat kommunikált a közönséggel, a zenekari tagokkal, egyáltalán, átjött az a bensőséges hangulat, amit a színpadon együtt muzsikáló közel hatvan ember sugárzott. A Deep Purple életművének több időszakából is felcsendültek dalok, a Lazy intrójának különlegességeként a karmester elektromos hegedűt ragadott és Don Airey Hammond-futamaival kelt versenyre. Később kiderült, hogy a trombitához is mesteri szinten ért amellett, hogy végig a kezében tartotta az előadást és figyelt a két zenekarra, akik halálosan professzionális szinten muzsikálták végig a húsz tételt. Az egyéni tudás megcsillantására is kaptak lehetőséget, Don Airey a szólójában felidézte Brahms: Magyar táncok című művét (a hazánkban megforduló külföldi rockzenészek szinte mindig ezt választják, mint magyar vonatkozást), de a basszusgitáros és a dobos is megcsillanthatta képességét.

Külön kiemelem a gitáros, Simon McBride teljesítményét. A fiatal tehetség tovább öregbíti az ír gitárhősök hírnevét, bármikor szívesen látnám a saját zenekarával is önálló koncerten. A hangverseny rendkívül jól szólt, a hangmérnök emberfeletti munkát végzett egy ekkora létszámú zenekar megszólaltatásában. A látvány a szép világításon túl csak az időnként használt füstgépek bevetésére korlátozódott, de nem is ez a lényeg. (Számomra a legnagyobb vizuális élményt a szimfonikus zenekar bal oldali második sorának legszélső székén helyet foglaló gyönyörű hegedűs lány nyújtotta.) Tartalmas koncertet láttunk, megadták a módját. Érdekes volt a jól ismert dalokat ebben a felfogásban is meghallgatni.

Ian elmondta, hogy az új Deep Purple lemez már elkészült, jövő év elején megjelenik, most van egy kis szabadideje, ezért vágott bele ebbe a kalandba. Még arra is figyelmes volt, hogy az utolsó ráadás alatt a színpadra felnyújtott lemezborítókat dedikálja. Hazafelé eszembe jutott, hogy 1969-ben a Deep Purple kezdte el a szimfonikus zenekarral történő együttműködést, amit aztán számtalan rockzenekar követett, egy időben úgy tűnt, mintha kötelező lenne egy ilyen megmérettetés. A november 8-i estén semmi nem volt kötelező: kaptunk egy igényes, jól szerkesztett, profi módon előadott produkciót a világ egyik legmeghatározóbb rock-torkától, és így van ez jól!

A budapesti műsor:

http://www.setlist.fm/setlist/ian-gillan/2016/papp-laszlo-sportarena-budapest-hungary-33fa34f5.html

Vezető kép: koncert.hu


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •