A középkori gyógynövénytermesztés és -feldolgozás hagyományait ismerhetik meg a látogatók abban a kertben és foglalkoztató központban, amelyet pünkösdvasárnap nyitottak meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

MTI

Kiss Róbert Károly, az emlékpark igazgatási vezetője elmondta, Trogmayer Ottó vezetésével csaknem fél évszázada kezdődött el a szeri monostor romjainak feltárása. A mai Ópusztaszer területén az első templomot Szent István korában emelték, ezt többször átépítették, bővítették. A középkori magyar királyság egyik legfontosabb bencés monostora volt 1596-ig, amikor egy török támadás után a környező településsel együtt elpusztult.

A gyógynövényház a látogatók számára az eddiginél jobban kiemeli a monostor romjait, és a vendégeknek bemutatja az egykor itt folyó gazdálkodás fontos elemét, a gyógynövénytermesztést és -feldolgozást. A 230 négyzetméteres foglalkoztató épületben helyet kap gyógynövény-feldolgozó és -szárító részleg, palántanevelde, valamint ökobolt is. Az energia egy részét napenergia biztosítja, a csapadékvíz összegyűjtése pedig lehetővé teszi, hogy a kert öntözéséhez ne kelljen vezetékes vizet használni.

A kétezer négyzetméteres, tízezer tőből álló gyógynövénykertben 65 féle növényfaj látható, olyanok amelyeket a régészeti kutatások alapján egykor termesztettek itt a szerzetesek. A gyógynövények feldolgozásába bekapcsolódhatnak a látogatók, ismerkedhetnek az évszázadok során a bencések által összegyűjtött tudással, a különböző növényekhez kapcsolódó népi hagyományokkal.

A fejlesztés 157 millió forintos költségeiből mintegy 142 millió forintot a Norvég Alap támogatása fedezett. A programban az emlékpark partnere a Nibio (Norsk Intitutt for Biookonomi) biogazdálkodással és növénynemesítéssel foglalkozó norvég intézet volt, a kert és a gyógynövényház tervezéséhez segítséget nyújtott a Pannonhalmi Főapátság.

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI