A Vígszínház titkos szavazása alapján idén Gyöngyösi Zoltán kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. A díjat a legendás színművésznő lánya alapította 1986-ban, édesanyja emlékére, aki a teátrum egykori vezető művésze volt, írja a Deszkavízió.

061.hu

Gyöngyösi Zoltán 2017-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor és Dömötör András osztályában. Ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 2018-ban csatlakozott a Vígszínház társulatához Eszenyi Enikő hívására, akit a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadásban nyújtott átütő alakításával győzött meg. Olyan előadásokban láthatjuk azóta, mint A nagy Gatsby, A Nyugat császára, A diktátor vagy éppen a Mágnás Miska, illetve az elmúlt években több mára már kultikusnak nevezhető darabban is vett át szerepeket: ő Üteg A padlásban és Csónakos A Pál utcai fiúkban. A mostani elismerést az ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében szeptember 4-én debütált Szerelmek városa című előadás főszerepéért ítélte oda számára a Vígszínház társulata. Gyöngyösi Zoltán idén Junior Prima díjban is részesült.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő születésnapját megelőző napon adják át annak a színművésznek, aki a Vígszínház társulata szerint az adott évben a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta a teátrumban. Elsőként 1987-ben Tordy Géza vehette át a művésznő aláírásával díszített elismerést, azóta pedig olyan kiváló színészeket jutalmazott a társulat mint Darvas Iván, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Csőre Gábor, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Fesztbaum Béla, Wunderlich József, ifj. Vidnyánszky Attila, Szilágyi Csenge, Lukács Sándor és Kern András.

Kiemelt kép: Gyöngyösi Zoltán (Fotó: Gádoros Márk)