Győzelem bármi áron – Tizenhárom lenyűgöző mozi a második világháború nagy csatáiról

Újabb látványos sztárparádéval állít emléket Hollywood a második világháború egyik sorsdöntő ütközetében, a midwayi csatában részt vett katonáknak. A náci Németország és Japán elleni küzdelem kimeríthetetlen és hálás témája a filmiparnak, így illusztris környezetbe emelve Roland Emmerich, A függetlenség napja rendezőjének filmjét, a sorból akár több tucatnyi remekművet is kiemelhetnénk. A Midway bemutatója alkalmából a háború nagyobb hadműveleteihez, híresebb csatáihoz köthető és történelmileg viszonylag hitelesen felvázolt alkotások közül válogattunk heti filmösszeállításunkhoz.

MP – 061.hu

Dunkirk (2017)

Dunkerque-i csata
1940. május 26. –  június 4.

Chistopher Nolan bivalyerős háborús drámájához a zsánerben született elképesztő mennyiségű alkotás közül is csak kevés mérhető. A dunkerque-i csata persze valójában nem klasszikus harctéri ütközet, hanem a hadtörténet legnagyobb mentőakciója volt: a csatához szorosan kötődő brit Dinamó hadművelet keretében 330 000 szövetséges, főleg brit katonát menekítettek a La Manche csatorna túlpartjára a blitzkrieg lendületével szélsebesen előrenyomuló Wehrmacht csapatai elől. „Nolan filmjében nem látunk német katonákat, így meg is szabadulunk mindazoktól a klisétől, amik az elmúlt hetven évben az ún. második világháborús filmekhez tapadtak. Nincsenek benne perverz nácik, akik farkaskutyákat idomítanak Chopin valamelyik zongoraversenyére, nincsenek benne amerikai katonák, akik úgy parkolták le az ardenneki erdők mellett az M4 Shermanjukat, mint egy meggypiros chevit, majd rágózva rácsaptak a marseille-i partizánlányok fenekére” – írtuk kritikánkban.

Sztálingrád (1993)

Sztálingrádi csata
1942. augusztus 21. – 1943. február 2.

Ahogy másfél évszázaddal korábban Napóleon seregének, a német 6. hadsereg szinte teljes megsemmisülését is leginkább Tél tábornok számlájára írják a történészek. A világháború fordulópontja, az 1942-43-ban vívott sztálingrádi csata milliós emberveszteségével a világtörténelem talán legvéresebb és legkegyetlenebb összecsapása volt, amiről mindkét oldal elkészítette a maga verzióját, a világháborús filmekben amúgy remekelő oroszok 2013-as hősi eposza azonban csúnyán mellément. Szergej Bondarcsuk CGI-tunningolt mozijával szemben Joseph Vilsmaier nem a látványra, hanem a sorsdrámára helyezi a hangsúlyt, a rommá lőtt Volga-menti város és az orosz pusztaság fájdalmasan szép képeivel hátterezve mesél az átlagbaka pokoljárásáról.

Ellenség a kapuknál (2001)

Sztálingrádi csata
1942. augusztus 21. – 1943. február 2.

Erősen hezitálva és fogcsikorgatva kalapáltuk be Jean-Jacques Annaud filmjét, ami meggyőződésünk szerint az egyik legizgalmasabb háborús eposz lehetne, ha mellőzte volna a nézői célcsoport kiszélesítése (tinik, nők) érdekében beültetett ostoba szerelmi háromszöget. A harctéri propaganda legendáriumába emelt orosz mesterlövész, Vaszilij Zajcev (Jude Law) náci pulykavadászata és a feltehetően sosem létezett Erwin König őrnaggyal (Ed Harris) folytatott sztálingrádi párbaj-jelenetei miatt azonban elnézhetjük a dramaturgia gyengeségeit, és persze a csaták, a szétbombázott város és a volgai átkelés képsorai meg a Hruscsovot alakító Bob Hoskins beugrója is csattanós pacsit érdemel. Csak azt a maszatos földalatti szexjelenet és Joseph Fiennes bánatosan szerelmetes tekintete ne rondított volna bele a mozgóképbe…

Csata Szevasztopolért (2015)

Szevasztopol ostroma
1941. október 30. – 1942. július 4.

Szergej Mokritszkij orosz-ukrán koprodukcióban (!) készült monumentális alkotásában szintén komoly szerepet kap a kémia szakkör meg az orvlövészet, ám a szerelmi szál közel sem olyan annyira tolakodó, mint Annaud művében vagy a Pearl Harbor – Égi háborúban, amiről már képtelenség eldönteni, hogy minek is szánták: háborús filmnek avagy romantikus drámának. Ludmilla Pavlicsenko 1941-42-ben hivatalosan 309 német katonát szedett le távcsövesével, jócskán felülmúlva az állítólag 242 találatot jegyző Zajcev teljesítményét. Érdekesség, hogy a szevasztopoli történet mesélője Eleonor Roosevelt egykori first lady, aki a háború után a valóságban is közeli kapcsolatba került Pavlicsenkóval. A Barbarossa-hadművelet krími hadjárata gyors sikerrel lezajlott, Szevasztopol városa azonban 250 napig tartotta magát annak ellenére, hogy a németek cafatokra lőtték. Igazi nehéztüzérségi szörnyetegeket vetettek be a város ellen, például a legnagyobbat, a Schwerer Gustav nevű mozsárágyút, amely 80 centiméteres és héttonnás lövedékét 12 kilométer távolságból juttatta célba.

A híd túl messze van (1977)

Arnhemi csata
1944. szeptember 17. – szeptember 25.

Richard Attenborough filmje A leghosszabb nap nyomdokain, látványos csatajelenetekkel, epizodikus szerkezetben, személyes sorsok bemutatásával próbál átfogó panorámaképet nyújtani a szövetségesek egyik legnagyobb szabású akciójának meghatározó felvonásáról. Az arnhemi csata, a Market Garden hadművelet legvéresebb összecsapásának felidézésében a hetvenes évek legnagyobb filmcsillagai bukkannak fel. A színészi gázsi körül akadt egy kis zűrzavar: Sean Connery, az egyik kvázi főszereplő rövid időre sztrájkba lépett a forgatáson, amikor megtudta, hogy Robert Redford kétmillió dollárt markolt fel a kéthetes melóval járó epizódszerepéért.

A leghosszabb nap (1962)

Normandiai partraszállás (D-Day)
1944. június 6.

Cornelius Ryan szemtanúk beszámolóira épülő könyve alapján a legendás producer, Darryl F. Zanuck egyszerre négy rendezőre bízta rá ambíciózus filmtervét. A normandiai partraszállást dokumentarista igénnyel, a lehető leghitelesebben, legátfogóbban akarta bemutatni, mind az angolok, az amerikaiak, a franciák és a németek szemszögéből, és addig példátlan módon még a kisebb szerepekre is nemzetközi sztárokat szerződtetett. A grandiózus produkció forgatására 23 ezer (!) katonát kölcsönöztek a háborúban szövetséges országok hadseregeitől. Az egykori főparancsnok és későbbi amerikai elnök Eisenhower elvállalta, hogy egy cameo erejéig saját magát alakítja a filmben, a sminkesek azonban kudarcot vallottak a fiatalítással, a nyúlfarknyi szerepet végül más nyerte el.

Ryan közlegény megmentése (1998)

Normandiai partraszállás (D-Day)
1944. június 6.

Alex Cox rendező megjegyzése, miszerint Spielberg „nem filmkészítő, hanem cukrász”, néhány olyan alkotása esetében is megállja a helyét, amikor A cápa rendezője mészárszéket igazgatott a direktori székéből. A Ryan közlegény persze jóval rágósabb annál, hogy szirupos húsos palacsintának nevezzük, de témánk okán csupán a nyitánya az, ami miatt a listára kerülhetett. A D-Day Omaha-parti inváziójának zsigerekig hatoló, kézikamerás képsorait Robert Capa háború(ellene)s fotói inspirálták és annyira sokkolóak, hogy a későbbi hiperrealista csatajeleneteket is zárójelbe helyezik.  

A halál ötven órája (1965)

Ardenneki offenzíva
1944. december 16. – 1945. január 25.

Mivel A leghosszabb nap brit jeleneteiért felelős rendezője ezúttal nem ragaszkodott a történelmi hitelességhez, Ken Annakin sztárparádéja némileg kilóg a sorból – ám túl jó ahhoz, hogy kimaradjon. A kritikusok egyebek között kifogásolták, hogy a németek ardenneki ellentámadását feldolgozó film három napba sűrítette az egyhónapos harci eseményeket, a helyszínek nem hasonlítanak az eredetiekre, a Tigriseket amerikai M47 Patton tankokkal, a Shermaneket meg Chaffee harckocsikkal helyettesítették, a szereplők pedig – noha sokukat valóságos személyekről mintázták – kitalált alakok. Hessler ezredes szokatlanul árnyalt alakját (Robert Show jobb, mint később A cápában) például a Waffen-SS híres/hírhedt standartenführere, a harckocsizó fenegyerek Joachim Peiper ihlette.

Tora! Tora! Tora! (1970)

Michael Bay 2001-es popkorn-mozija Pearl Harbor megtámadásáról a lelketlen CGI ellenére is látványosabb a téma 1970-es játékfilmes feldolgozásánál, az amerikai-japán koprodukcióban készült Tora! Tora! Tora! azonban több szót érdemel. A hat Oscarra-jelölt, akkoriban elképesztő technikai színvonalat képviselő produkció történelmi dokumentációk alapján, az elterjedt tévhitekre rácáfolva tárja fel a hawaii bázis elleni rajtaütés hiteles történetét. Rámutat arra is, hogy milyen precíz tervezésre épült a japán akció, amerikai részről pedig milyen fennhéjázó hozzáállás, illetve emberi mulasztások sorozata vezetett a tragédiához. Az amerikai jeleneteket Richard Fleischer a japánokat Kinji Fukasaku és Toshio Masuda rendezésében vették fel. Illik megemlítenünk Jerry Goldsmith zenéjét is, amely rengeteget hozzátesz a filmélményhez.

A midwayi csata (1976)

Midwayi csata
1942. június 4. – június 7.

A Csendes-óceánon zajló csetepaté fordulópontjának tartott ütközetről korábban is készült már film, olyan, akkoriban már jócskán öregedő filmsztárok főszereplésével, mint Henry Fonda, Charlton Heston, James Coburn, Robert Mitchum és az említett Toshiro Mifune. Nimitz tengernagyot jogosan aggasztja, hogy Pearl Harborban komoly veszteségeket szenvedtek, és csak három repülőgép-anyahajójuk van ütőképes állapotban. A Felkelő Nap birodalmának haditengerészeti vezetője, Yamamoto admirális nagyon bízik a sikerben, hiszen ő is tudja, hogy több mint négyszeres a túlerejük. Ennek ellenére vesztettek, és innentől kezdve a kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkező hadiipari óriás szép lassan bedarálta a nyersanyagforráshiánnyal küszködő nipponokat. A film akkoriban még bejött a közönségnek és látványosnak számított, annak ellenére, hogy egy rakás csatajelenetét más filmekből vagy eredeti felvételekből ollózták össze. Mivel játékfilmről van szó, azért viszont nem szapulható, hogy a vázában viszonylag hitelesen átadott sztori két fiktív karakter köré épült. Akárcsak a Tora! Tora! Tora!-nak, A midwayi csatának is létezik japán megfelelője (úgy mint A hét mesterlövésznek A hét szamuráj). A Storm Over The Pacific című 1960-as film és a 16 évvel később forgatott amerikai verzió japán tengernagyát is az említett Toshiro Mifune alakítja.

Az őrület határán (1998)

Guadalcanali csata
1942. augusztus 7. – 1943. február 9.

A Csendes-óceáni térségben tomboló háború guadalcanali hadjáratában az Egyesült Államok először villantotta meg oroszlánkarmait Pearl Harbor után, igaz, a trópusi szigetre meglepetésszerűen partraszálló amerikaiakat rendesen megtizedelte a szinte csak mutatóban itt hagyott kis létszámú japán helyőrség. Terrence Malick két évtized szünet után forgatta le a szárazföldi ütközetről szóló filmjét, amelynek kisebb-nagyobb szerepeire Hollywood férfiszínész-állományának a legjava felsorakozott. A ’98-as Oscar-gálán Spielberg Ryan közlegénye ugyan elhappolta előle a szobrocskákat, újabb húsz év távlatából Malick lassan ható, helyenként giccsbe hajló líraiságának és azonnal oldódó naturalizmusának furcsa keveréke azonban már az ő javára billenti a mérleget.

Levelek Ivo Dzsimáról (2006)

Ivo Dzsima-i csata
1945. február 19. – március 26.

Clint Eastwood két különálló filmben, szinte egyszerre forgatta le az apró és kietlen vulkanikus szigetért folytatott csatát.  A gyengébbre sikeredett A dicsőség zászlaja amerikai, míg az eredetileg Vörös nap, fekete homok címen futott alkotás japán szemszögből, részrehajlás nélkül mutatja be a mindkét oldalon szörnyű véráldozattal járó inváziót. A film Kuribajasi tábornok (Vatanabe Ken) elbeszélésein alapszik: a japánok világlátott és humanista parancsnoka tisztában volt reménytelen helyzetükkel, de ahogy az ellenség megállítására, úgy emberei öngyilkos fanatizmusának visszaszorítására sem találhatott megoldást. A többszáz statiszta és színész nagy része egyébként a forgatáson szembesült először a történelmi tényekkel, a japán iskolákban ugyanis nem tanítják az 1945 februárjában Ivo Dzsimán történteket.

A fegyvertelen katona (2016)

Okinavai csata
1945. április 1. – június 22.

Desmond Doss közlegény (Andrew Garfield, a második Pókember-széria Peter Parkere) vallási és lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot, majd szanitécként Okinava szigetén, a második világháború egyik legvéresebb csatájában 75 – szemtanúk szerint száznál is több – bajtársa életét mentette meg. Bár egy adatszakértői tanulmány szerint a film csak 53 százalékban dolgozza fel hitelesen a történetet, vitathatatlan, hogy Doss több alkalommal is egymaga hozta ki sebesült bajtársait az ellenséges vonalak mögül vagy a tűz alatt tartott senkiföldjéről, miközben ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett. Gibson, aki jó patriótaként csak ausztrálokból rakta össze a színész- és statisztagárdát (Vince Vaughn kivételével), több mozzanatot is kihagyott a filmből, mert úgy érezte, hogy a nézők egyszerűen nem hinnék el, hogy az adventista ficsúr ennyi hőstettet hajtott végre és ennyit szenvedett. Gibsonnak ezt a rendezését sem szokás szeretni, akárcsak az Apocalyptót vagy a Passiót. Pedig roppant fontos filmalkotások.

Kiemelt kép: Dunkirk

2019-11-11T07:02:01+01:00 2019. november 9.|