Abban a pillanatban, amikor a szórványmagyarság elfogy, következik a tömbmagyarság. Kint élve a magyar világ szélén tisztában vagyunk ezzel, és ezért is kutyakötelességünk a végsőkig vinni a Kallós-hagyaték ápolását, és az utolsó magyar gyermeknek is biztosítani az anyanyelven való tanulás lehetőségét – többek közt erről beszélgettünk az Balla Ferenccel, a Kallós Zoltán Alapítvány elnökével. Mint fogalmazott, a sors úgy hozta, hogy a szórványmagyarság kollégiuma és a múzeum éppen Válaszúton található, „minthogyha válaszút elé állítaná a ma emberét, hogy akkor hogyan, merre, miként?”

SUSÁNSZKY MÁTYÁS – NULLAHATEGY.HU

A magyar kultúra kicsi, de nagyon tömör szeletét, Erdélyt, a szászok, románok, magyarok együttélését mutatja be Válaszúton a Kallós-múzeum, ahová annak apropóján volt alkalmunk  bepillantást nyerni, hogy a múzeumépület melletti szórványkollégiumban a Katolikus Karitász orvosmissziója második alkalommal végzett egészségügyi felmérést a gyerekek körében, mi az ő vendégeik voltunk. Ezért is látható felvételeinken annyi piros kabátos orvos és segítő.

A fennmaradó szűk időben Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke kalauzolta körbe a társaságot a múzeumban, az interjút hazaindulásunk előtt készítettük vele. Kallós Zoltán 1926-ban született, és öt évvel ezelőtt ott is hunyt el, ahol jelenleg a Kallós-gyűjtemény megtekinthető, hosszú életének is köszönhető, hogy úgy az erdélyi magyar néprajzkutatásnak, népzenekutatásnak, mint a táncházmozgalomnak ilyen jelentős létrehozója és katalizátora lehetett. Balla Ferenc az interjúban ki is emeli, Kallós Zoltán szerves részévé vált a magyar kultúrának, hiszen állhatatosságának és tehetségének köszönhetően sikerült egy olyan életművet az utókorra hagynia, amely betekintést ad nekünk egy olyan kultúrába, amely ugyan már eltűnőben van, de a múzeumban még élő hagyományként mutatható be.

A sors úgy hozta, hogy mindez Válaszúton is van, minthogyha válaszút elé állítaná a ma emberét, hogy akkor hogyan, merre, miként? „Válaszúton” vagyunk-e vagy sem?

-fogalmaz az alapítvány elnöke, majd hozzáteszi, ezért is kötelességük ezt a hagyatékot úgy továbbadni a következő generációnak, ahogy átvették. Mint ugyanakkor megjegyzi, a kiállítást úgy rendezték be, hogy a látogató megértse: a letűnőben lévő korokban is voltak kiemelkedő alkotások, amelyek közt nagyon jól érezte magát az ember, és a ma embere is ugyanilyen jól tudja magát érezni közöttük,

ad neki egy szép élményt, egy jó érzést, hogy ez a kultúra az övé.

Balla Ferenc ki is emeli, bár ez megosztja a múzeumi szakmát, de Kallós Ferenc maga sem azért gyűjtött, hogy a tárgyak ládákban, vagy könyvespolcokon porosodjanak, hanem, hogy minél többen lássák és a különböző oktatási formákban megtanulhassák azokat el is készíteni. Az alapítványi elnök az interjúban sietve meg is jegyzi, természetesen nem minden magyar szórvány-közösség van olyan szerencsés helyzetben, hogy kollégiuma egy ilyen jelentős múzeummal „egy udvaron” működhessen, de, ahogy fogalmaz,

a szórványban is az élni akarás az, ami napirenden van, és úgy gondolom, hogy erről lemondani nem szabad.

Mint kiemeli,

abban a pillanatban, amikor a szórvány el fog fogyni, akkor következik a tömbmagyarság. Kint élve a magyar világ szélén is tisztában vagyunk ezzel, és ezért is kutyakötelességünk a végsőkig vinni ezt a feladatot. Tehát az utolsó gyerek is hozzá kell férjen a magyar kultúrához, függetlenül attól, hogy hol születik. De ennek biztosítása a társadalom felelőssége is a szórvánnyal szemben.

A videót készítette: Susánszky Mátyás Pál, László Petra

Vezető képen Kallós Zoltán (Fotó: Biró István)