“Ha az élet azt diktálja, hogy írjak, akkor hagyom magam és írni fogok” – Interjú Pásztor Annával az Anna And The Barbies új albuma és filmje kapcsán

Augusztus 9-én jelent meg az Anna and the Barbies hetedik nagylemeze, az Utópia. Az eddigi albumoktól nagyon eltérő, kissé eklektikus, de mégis egységes hangzás, sötét tónusú, de mégis friss szövegek jellemzik az albumot. Annáéktól még az sem szokatlan, hogy a lemezhez kötődő turné a megjelenésre már lezajlott, sőt, a Fővárosi Nagycirkuszban tavaly megrendezett lemezbemutató koncertről filmet is forgattak. Az Álmatlan című film hivatalos bemutatója szeptember 29-én lesz a belvárosi Toldi Moziban. Játékfilm vagy koncertfilm? És vajon miért kellett tavaly óta várni az új albumra? Pásztor Annát kérdeztük.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

Igaz, hogy eddig ismeretlen oldalát is megmutatja majd az Anna And The Barbies zenekarnak a film? Van még olyan?
Nemcsak hogy van, de számomra is megdöbbentő volt viszontlátni egy-egy jelenetet, meghökkentően őszinte volt.  A film eredetileg nem is azzal a céllal forgott, hogy mozifilm, koncertfilm készüljön belőle. Tulajdonképpen csak szerettük volna megörökíteni az Utópia-turnét, a szerettünk volna megőrizni valamit, hiszen olyan sokat dolgoztunk vele. A finálé a Fővárosi Nagycirkuszban volt, adta magát az alkalom: itt fogunk forgatni. Teljesen véletlenül összehozott minket a sors két fiatal rendezővel, Porkoláb Norberttel és Tanca Norberttel, akikkel korábban nem is ismertük egymást, de jókat hallottunk róluk és működni látszott a kémia. Végül 17 kamerával és kameramannal álltunk neki a munkának. A srácoknak nem volt sok lehetőségük a felkészülésre, hiszen nagyjából kétszer három órát próbálhattunk csak a cirkuszban. De végül annyira fellelkesültek és olyan sok plusz anyagot forgattak hozzá, hogy elképesztő, nagyon látványos és jól eltalált dokumentumfilm készült. Mi már egy színvonalas koncertfilmnek is nagyon örülünk volna, a rengeteg interjúval és háttéranyaggal, viszont ez sokkal több annál.

Fotó: Anna And The Barbies Official

Koncertfilm? Dokumentumfilm? Zenés játékfilm? Mi lett az Álmatlan?
Olyan lett, mint egy nagyon látványos, nagyon technikás amerikai videóklip, csak sokkal tartalmasabb mondanivalóval. Olyan mélységeket mutat meg, amelyeket csak mi, zenészek, akik benne élünk, csak mi érezzük át igazán és eddig nem találtuk meg a módját, hogy megmutassuk a közönségnek. Minden koncerten vannak olyan pillanatok, mindig eljön az a varázslat, ami magával ragad és éveken át bennem él, de a közönség soraiból talán nem érezhető ilyen intenzíven. Nagyon sokszor próbáltuk már ezeket az igazán értékes pillanatokat megörökíteni, de eddig még sosem sikerült. Most Porkoláb Norbi mindenhol ott volt, mindent rögzített és utána úgy vágta, olyan tempóban és sorrendben rakta egymás után a kockákat, hogy szinte beleborzongok, ha végignézem. Visszaadja ugyanazt a fantasztikus érzést, amit a színpadon érez az ember.

Nemcsak a koncertfelvételek mutatnak meg különleges pillanatokat, de az interjúk is nagyon mélyre nyúlnak…
Az Anna And The Barbies a színpadon is mindig nagyon őszinte és nincs ez másképp akkor sem, ha nyilatkoznunk kell. Azt hiszem, Porkoláb Norbert és Tanca Norbert is attól lelkesültek fel ennyire és akkor döntötték el, hogy többet szeretnének, mint egy egyszerű koncertfilm, amikor látták, hogy mennyire maníroktól mentesen, őszintén viselkedünk a kamerák előtt. Nekik sem voltak elvárásaink velünk szemben és nekünk sem velük kapcsolatban. Nem akartunk mást, csak együtt összehozni valami nagyon jót.

fotó: Anna And The Barbies Official

Az őszinteség néha nagyon ijesztő, különösen a kimondott szó esetében.Nem félelmetes visszanézni?
Néha megrázó inkább. Néha látom, hogy mennyire törékeny vagyok és mennyire kiszolgáltatott. De azt gondolom, hogy ezt sokkal könnyebb kezelni, ha tudunk róla.

Nemcsak interjúkkal, hanem játékfilmes elemekkel is kiegészült a mozi.
Igen, bár amikor elkezdtük a munkát, ez még egyáltalán nem volt tervben. Minden riportalanynak próbálták megtalálni a hozzá leginkább passzoló helyszínt, bemutatni nemcsak őt, de a zenekarhoz fűződő viszonyát is. Mindenkivel legalább háromórányi interjút vettek fel, ebből születtek a narratív bejátszások, a „beszélő fejek”.  Ez valóban annyira jól sikerült, hogy felmerült bennünk: mi lenne, ha forgatnánk hozzá játékfilmes elemeket is. Innentől kezdve már jöttek sorban az ötletek: tánc, sztorizás, látvány, és nem volt megállás. Végül egy nagyon modern, 21. századi, amerikai látványvilágot, de kelet-európai mélységeket rejtő film született. Összesen háromszor láttam a bemutatón, a háromból kétszer megkönnyeztem, olyan mélyről feltörő érzések kavarogtak bennem az emlékek láttán.

Rólad szól inkább vagy a zenekarról?
Nagyon nehéz lenne külön választani a kettőt.  Nyilván ahogy egy embléma az autómárkát, úgy ebben az esetben az én arcom és nevem fémjelzi a zenekart. Én kerültem reflektorfénybe, de a produkció nem rólam, hanem a zenéről és így a zenekarról szól. A filmben ők ugyanolyan őszintén mesélnek az érzéseikről, a kötődésükről vagy éppen kifejezik nemtetszésüket. Együtt tesszük teljessé a filmet is, ugyanúgy, ahogy a dalokat.  

 

Jó volt visszanézni?
Nagyon büszke és elégedett vagyok. Talán még egyetlen koncertről készült videó, klip vagy interjú esetében sem éreztem magunkat ennyire erősnek. Általában a filmek, videók csak a töredékét képesek visszaadni a koncertélménynek vagy a dalok varázsának. Az Álmatlan esetében pont az ellenkezője történik. Ahogy végignéztem, felmerült bennem, hogy nem is vagyunk ilyen jók, mint amit a vászon mutat! A srácok a legjobb pillanatokat kapták el és meg is tudták mutatni

A filmet majd szeptember végétől láthatjuk csak, de az Utópia című albumot végre már a kezünkbe vehetjük. Kissé nehezen készült el, tavaly őszre ígértétek, ebből idén augusztus lett. Megcsúsztatok.
Így is lehet mondani. Nyolc dal készült el, tulajdonképpen ennyivel is kiadhattuk volna a lemezt, de úgy éreztem, hogy valami hiányzik. Voltak ugyan betartandó ígéreteink, de én személyesen vállaltam a felelősséget és elhalasztottuk a megjelenést. 

Nem volt belőle gond?
Egész életemben meg akartam felelni mindenkinek, de most, 44 évesen eljutottam odáig, hogy már csak magamnak szeretnék megfelelni. Szerettem volna egy kicsit leülni, megnyugodni és átgondolni a dolgokat. Éreztem, hogy nagyon-nagyon jó úton haladunk, remek dalokat készítettünk, de még nem volt tökéletes az album. Csak ez volt most a fontos és semmi más. Nem mondom, hogy nem volt belőle egy kis szájhúzás, de végül mindenki elfogadta a döntésemet. A lemez ma már ott van az egyik benzinkúthálózat polcain.

Anna And The Barbies – Utópia cover

Elégedett vagy?
Azt hiszem, igen. Ez az egyik legérettebb szöveg- és zenei világú album. Nagyjából most tudtuk le azt, amit el szerettünk volna érni. Mostanra teljesültek gyerekkori álmaink.  Elektronikus, rock, punk elemekkel átszőtt zenei album született, amit már nem érdemes Cure-hoz, U2-hoz vagy a többi bálványunkhoz hasonlítani. Ez a zenei világ már csak az Anna And The Barbies.

Viszont sokkal elektronikusabb a hangzás, mint bármelyik eddigi albumon.
Először majdnem belehaltam, amikor meghallottam az elektronikát. Az eredeti verziók sokkal rockosabbak, nyersebbek voltak. Viszont amikor meghallottam egyben az egész albumot, azonnal megéreztem, hogy az öcsémnek, Pásztor Samunak száz százalékig igaza volt, amikor erőltette az elektronikus hangzást. Nagyon egységessé, modernné, egyedivé és 21. századivá tette a lemezt az elektronikus hangszerelés.

A mély, érzelmes, sokszor sötét tónusú dalok hatásából nem vesz el az elektronikus hangzás?
Nem. Azt gondolom, hogy a fiatalkorunkat, a Depeche Mode, a Cure és a korai U2 világát idézi vissza egy-egy hangszín, egy-egy effekt. Törékenységet, jó értelemben vett nosztalgiát visz a rockos dalokba. Erről a közönség is meggyőződhezt, hiszen szeptember 21-én élőben is meghallgathatják a dalokat a Budapest Parkban.

fotó: Anna And The Barbies Official

A legtöbb számot ezúttal is te írtad a lemezre. A két gyerek hagyja ezt?
Elképesztő, de talán nem is tudom, mikor írom meg a dalokat. Régen nagyon rákészültem az írásra: gyertyát gyújtottam, kitöltöttem egy pohár bort, elméláztam, végiggondoltam a dolgokat, aztán nem lett belőle semmi. Mikor a második gyermekem is megszületett, azt hittem sosem tudok többet dalt írni, hogy nem lesz több energiám. El is engedtem a dolgot, gondoltam, hogy majd megírja őket az öcsém, vagy más. De dalok, ha jönni akarnak, akkor előtörnek, és nem tarthatja vissza őket semmi. Pelenkázás, szoptatás vagy séta közben, babakocsit tolva vagy gyereket fürdetve jöttek az ötletek. Előkaptam a telefonom, oda mondogattam vagy énekeltem fel, ami eszembe jutott, aztán éjszaka, amikor mindenki aludt, vagy amikor hazaértem a koncertről, lekapartam őket. Azt hiszem, ha az élet azt diktálja, hogy írjak, akkor hagyom magam és írni fogok.

 

2018-03-11T15:26:31+00:00 2017. szeptember 6.|