Április 29-én, este nyolckor mutatják be az Urániában Lévai Balázs Engedem, hadd menjen című dokumentumfilmjét, aminek középpontjában a Csík zenekar, a Quimbyből ismert Kiss Tibor, és az Erdőszombattelki együttes áll. Csak a magyar népzene zakatolt a füleinkben. Lévai Balázzsal beszélgettünk. 

POÓS ZOLTÁN – Nullahategy

 

csíkfilm plakáttervHogy talált meg a téma? Esetleg felkérésre készült a film?
Ez a film a saját ötletemen és forgatókönyvemen alapul, amit a Médiatanács pályázatára adtunk be Ugrin Julianna producerrel és negyedik nekifutásra nyertünk rá pénzt. Úgy három évig dolgoztam a Csík mellett művészeti tanácsadóként és rendeztem a kiemelt, nagy koncertjeiket (Syma, Aréna, Sziget nulladik nap), ez alatt kerültem közelebb a népzenei világhoz, ismerkedtem meg jobban a zenekar tagjaival. Ekkor jött az ötlet, hogy egy dalon keresztül mutassuk meg, hogy mi is történik egy Csík feldolgozásban, milyen történetszálak bonthatók ki egyetlen dalból. Nem jellemző, hogy bármilyen felkérést is visszautasítanék, valószínűleg azért, mert jobbára olyan történetek találnak meg, amelyek passzolnak hozzám.

Másként kellett a Csíkhoz állnod, mint egy popzenekaros portréfilmhez? Tanulmányoztad a népzenét, a néprajzot, mennyire mélyültél el a témában?
Ez egy klasszikus szerkezetűnek mondható dokumentumfilm, tehát némileg különbözik korábbi popzenei műsoraimtól, filmjeimtől. Ebben nincsenek beszélő fejek, megmondóemberek, akik értelmezik az adott zenekar vagy előadó jelentőségét, hanem csak maguk a zenészek szerepelnek a filmben. Reményeim szerint az ő monológjaikból és dialógjaikból áll össze egy történet. Amúgy ez egy kevert műfajú dokufilm, van benne ültetett interjú, beállított és spontán jelenet egyaránt. A népzenét pedig muszáj volt tanulmányoznom hozzá, de ehhez az elmúlt három év munkája nagy segítséget adott.

A Csík esetében talán több lírai vágóképet lehet használni, de mi volt a koncepció, az egésznek az íve, ami megfogalmazódott benned, amikor nekiálltatok a szinopszisnak?
Az eredeti koncepció jelentősen megváltozott a forgatás során. Ugyanis Erdélyben egy olyan érdekes helyzetbe ütköztem, ami arra inspirált, hogy újragondoljam az egész történet ívét, tartalmát és a hangsúlyait is. Végül három újrakezdés történetét láthatják a nézők, amelyeket egy dal, a Most múlik pontosan foglal keretbe. Erdéllyel kapcsolatban szerettem volna elkerülni a könnyes esztétizálást, szigorúan a zenére és a történetre összpontosítva jelenik meg a milliő.


LB portréMi volt a módszered, mielőtt forgatni kezdtek? Lementél Csík Janihoz, együtt főztetek, jártátok a szikes pusztát?
Sokat beszélgettem a zenekar tagjaival – főleg Szabó Attilával és Csík Janival – arról, hogyan készülnek a feldolgozásaik. Nem jártuk bekecsben a szikes pusztát, mert piszkosul le lehet izzadni egy ilyen cuccban és gyorsan bebüdösödik, ezért inkább hagyományosabb megoldásoknál, a kocsmánál és a fröccsnél maradtunk. A forgatás előtt egy évvel elkísértem őket egy erdélyi turnéra, akkor kezdett összeállni bennem az első változat. Az eredeti terv az volt, hogy néhány dalt kiragadva próbálom az ő feldolgozó, újrateremtő tevékenységüket bemutatni. Azt, hogy egy dalban hányféle történet találkozik az átdolgozásuknak köszönhetően, s minek köszönhetően működnek ennyire ezek a dalok. Végül szépen lecsupaszodott a koncepció a legnagyobb slágerre.

Nagy sikert hozott a Tankcsapda és az Ákos filmed is, a Dob + Basszus műsorfolyamról nem is beszélve. Videóklipeket miért nem forgatsz?
Egyet forgattam, a Kiscsillag Fishing on Orfű című dalának klipjét rendeztem. Ez még a forradalmi változásokat hozó Canon 5D korszak előtt született, szóval a klip forgatott része sajnos nem HD minőségű, de én ettől függetlenül nagyon szeretem, az animációs részek baromi jók lettek a ma már Londonban dolgozó Weigert Mikinek köszönhetően. Törőcsik Mari és Garas Dezső közreműködésével rendeztem egy Várj, míg felkel majd a nap klipet, de ezt inkább tévéfelvételnek nevezném, mert alig két óránk volt felvenni a művészek egészségügyi állapota miatt. Ez a dal az MTV Icon Demjén koncerthez készült, amiben kreatív producereként ügyködtem. Óriási élmény ekkora művészekkel dolgozni, megejtően kedvesek és alázatosak voltak, hálás vagyok érte a sorsnak. Nem tartom magam kliprendezőnek, engem mindig a történet, a gondolati szál érdekel, nem a technikai bindzsizés, amiről a legtöbb klip szól. Ez látható Kiscsillag klipben is, ami inkább egy minisztori.

 IMG_3560Volt egy netes rádióműsorod az Origó égisze alatt, amelybe elképesztő energiákat vittél be annak ellenére, hogy tudható volt, hogy webes rádiók hallgatottsága szerény. A munkatársaktól is maximális teljesítményt vártál?
Erdélyi Zsolt szervezett be ebbe a rádióba, ami fél évig jól működött, majd jöttek a szokásos finanszírozási problémák, amiknek köszönhetően a második fél évet már önkéntes, közösségi munkában csináltam. Ez is egy új kihívás volt, korábban nem rádióztam. Nagyon élveztem, olyan adásmeneteket, vendéglistákat hoztunk össze minden héten kétszer, hogy bármelyik rádió megirigyelte volna. Gyakorlatilag mindenki megfordult nálunk a magyar kulturális életből: zenészek, színészek, rendezők, képzőművészek, írók. Az derült ki ebből a kísérletből, hogy óriási igény lenne a művészek és a közönség felől is egy ilyen tematikájú rádióadónak, de úgy látom, egyelőre nem lehet mellétenni olyan üzleti modellt, ami rentábilissá tudja tenni. Ez elsősorban a konzervatív, csak a régi, bevált megoldásokban bízó reklámpiacnak köszönhető. Muszáj volt sok energiával csinálni, mert be kellett bizonyítani, képesek vagyunk zéró stábbal is versenyképes műsort készíteni. Meg amúgy is, ha csinálnuk valamit, csináljuk teljes odaadással, különben mi értelme?

IMG_3601Ha most egy Kiscsillag-filmet forgatnál, azt ugyanúgy élveznéd? Arra utalok, hogy Lovasival már kimerítően beszélgettetek a könyved alkalmával… Vagy szorultak még beléd kérdések?
Fontos sikerélmény volt számomra a Lovasi könyv. Leginkább egy tesztet jelentett, hogy meg tudom-e ugrani ezt a lécet, hiszen korábban nem próbálkoztam ilyesmivel. Szerencsére nagyon sikeres könyv lett, amit mindketten megkönnyebbülten fogadtunk, mert az írás során fogalmunk sem volt a majdani fogadtatásról, rendesen be voltunk szarva a megjelenéskor. Ráadásul még egy kis pénzt is kerestünk vele, ami külön öröm. Szerencsére nem ment rá a barátságunk Bandival az intenzív munkára, de szerintem most nem árt kicsit külön utakon mászkálni, hogy pár év múlva egy új munkára tudjuk inspirálni egymást.


Tervezted, hogy össszehozol egy dühös punkzenekart, amelyben negyvenes sajtómunkások, írók rockolnának. Lesz ebből a projektből valami?
Gyorsan fellángoló, belelkesedő típus vagyok. Ez a punkzenekar ötlete is egy téli este pattant ki a fejemből: hozzunk össze konszolidált, zakós, középkorú írókat, újságírókat, tévéseket egy bandában, s mutassuk meg (leginkább magunknak), hogy még oda tudunk baszni, ha akarunk. Izibe’ körbetelefonáltam pár embert, a nullahategy egyik jeles munkatársát is beszerveztem, de a doboskérdésnél elakadtam. Egy ilyen banda ugyanis meghal egy olyan tökös dobos nélkül, aki képes áthidalni a gitárosok várható bénázásait. Szóval, ha valaki magára ismer a leírásból, ‘Gabba, gabba, hey‘ jeligére jelentkezzen a szerkesztőségben a főszerkesztőnél.