Nem klasszikus típus vagy? Akkor idén szakíts a hagyományokkal, és kalács, kuglóf, répatorta, vagy linzer helyett különleges desszertekkel lepd meg a családot és a locsolókat! Jöjjön most 8 rendhagyó húsvéti sütemény recept!

061.hu

Epres-bazsalikomos kalácstiramisu

A Street Kitchen desszertjét imádni fogják a tiramisu és a máglyarakás kedvelői egyaránt, az eper és a bazsalikom pedig telitalálat együtt! Lássuk, hogy készül!
A kalácsokat babapiskóta alakúra vágjuk, 200 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük, majd hagyjuk kihűlni. A felkockázott epret egy gyorsforralóba tesszük a cukorral és a citromlével, 7-8 percig rotyogtatjuk, majd beletépkedjük a bazsalikomot, és ugyanannyi ideig hagyjuk rotyogni még. Átpasszírozzuk, és hagyjuk kihűlni. A krémhez a tojást összekeverjük a cukorral és a vaníliával, és egy tálban, vízgőz felett felmelegítjük. Ezután addig habosítjuk, amíg ki nem hűl. Külön tálban a mascarponét is kihabosítjuk, majd belekeverjük a tojásos keveréket.  Ezután rétegezzük: a kávéban elkeverjük az amarettót, belemártjuk a kalácsokat, és lerakjuk az első réteget. Jöhet a krém fele, az eperpüré fele, majd a maradék kávéba mártott kalács, a maradék eper, végül pedig a krém. Hűtőbe tesszük minimum másfél órára. Kakaóporral megszórva, eperrel díszítve tálaljuk. 

Hozzávalók:
A krémhez: 3
db tojás, 150 g cukor, 1 rúd vanília kikapart magjai, 500 g mascarpone
A kalácsréteghez: 300 – 400 g maradék kalács, 6 – 700 ml kávé, 3 – 4 ek amaretto
Az epres püréhez: 500 g eper (friss), 2 tk porcukor, pár csepp citromlé, 4 – 5 levél friss bazsalikom
A tetejére: 4 ek holland kakaópor, pár szem eper

Répatorta keksz

Répatorta-rajongók, készüljetek fel az új kedvenc kekszetekre! Ez az ízekkel teli “mash-up” éesség két ikonikus desszertet, a puha répatortát és a klasszikus zabpehelykekszet ötvözi tökéletes húsvéti desszertté. Ha nincs kedved tortát sütni, ez az egyszerű recept tökéletes lehet számodra.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral. Egy elektromos mixer edényében a vajat és a cukrot keverjük habosra. Addig adjuk hozzá egyenként a tojásokat, amíg el nem keveredik, majd adjuk hozzá a vaníliát. Egy külön tálban keverjük össze a lisztet, a szódabikarbónát, a fahéjat, a szerecsendiót és a sót. Adjuk hozzá a száraz hozzávalókat a vajas keverékhez, amíg jól el nem keveredik. Helyezzük a felaprított sárgarépát egy konyharuhába, és nyomjuk ki a felesleges folyadékot. Keverjük hozzá a sárgarépát, a kókuszt, a mazsolát és a zabpelyhet. A tésztát kanalazzuk a sütőlapra, majd tegyük be a sütiket a fagyasztóba 10 percre. Süssük aranybarnára 15-18 perc alatt. Hagyjuk kihűlni. A máz elkészítéséhez a krémsajtot, a porcukrot, a tejet és a vaníliát keverjük össze. Minden sütire csepegtessünk belőle, tálalás előtt hagyjuk megszilárdulni.

Hozzávalók (mértékegység: cup = 250 ml) :
A sütihez: 3/4 c. vaj, 1 c. barna cukor, 1/2 c. kristálycukor, 2 nagy tojás, 1 tk.  vanília kivonat 1 1/2 c. liszt, 1 tk. szódabikarbóna, 1 tk. őrölt fahéj, 1/4 tk. őrölt szerecsendió, 1/2 tk. kóser só, 1 c. csomagolt reszelt sárgarépa (2 közepes sárgarépából), 3/4 c. cukrozatlan szárított kókuszreszelék, 1/2 c. mazsola, 2 c. zabpehely
A mázhoz:  1 c. porcukor, 28 gramm sajtkrém, 4 tk. tej, 1/4 tk. vanília kivonat

A legkrémesebb citromkocka

Fényes és csillogó citromkockák ropogós-omlós tésztaalappal és puha, zamatos citromos töltelékkel. Próbáljátok ki ezt a finom, frissítő, és könnyen elkészíthető desszertet!

Melegítsük elő a sütőt 175 fokra, és béleljünk ki egy közepes tepsit sütőpapírral. Keverjük össze a 300 g lisztet a porcukorral és a sóval, majd öntsük bele az olvasztott vajat is, és keverjük morzsás állagúra. Ezt megtehetjük gumispatulával vagy kézzel is. A tésztát szórjuk a kibélelt tepsibe, és egyenletesen nyomkodjuk le. Süssük 175 fokon körülbelül 20 percig, amíg világos aranyszínű nem lesz. Amíg a tészta sül, egy keverőtálban keverjük össze a maradék liszttel a cukrot, a vaníliás cukrot, a citromlét és héjat. Majd adjuk hozzá a tojásokat is, és alaposan keverjük össze, amíg teljesen össze nem áll, csomómentesre. Öntsük a tölteléket a kissé kihűlt tésztalapra, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük körülbelül 30-40 percig, a sütés felénél pedig fordítsuk meg. Vegyük ki a sütőből, és hagyjuk kihűlni, mielőtt két-három órára a hűtőbe tesszük dermedni. Porcukorral hintsük meg, és tiszta, éles, nedves késsel vágjuk szeletekre. Tisztítsuk és nedvesítsük meg újra a kést minden vágás után. Friss bogyós gyümölcsökkel tálaljuk, például málnával vagy ribizlivel.

Hozzávalók: 360 g finomliszt (300g a tésztába, 60g a krémbe), 70 g porcukor, 1 csipet só, 170 g vaj (olvasztott), 3 citromból nyert citromhéj, 250 ml citromlé, 550 g cukor, 8 db tojás (nagy méretű), 2 ek porcukor (leszóráshoz), 100 g málna (tálaláshoz), 1 csomag vaníliás cukor

Csokis-diós kifli

Linzer helyett újítsunk be idén húsvétkor ezzel a csokis-diós sütivel. Nem kell mást tennünk, mint egy aprítógépbe szórni a diót, a cukrot, a vaníliaőrleményt (vagy egy rúd kikapart magjait), a lisztet, a felkockázott vajat, majd morzsás állagúra daráljuk. Ezután hozzáadjuk a tojásfehérjét, összegyúrjuk, majd négy részre osztjuk. Rudakat sodrunk belőlük, majd kb. 2 centinként felvágjuk. A kis darabokat újból rúddá formáljuk, majd behajlítgatjuk a végeit, így érjük el a kifli formát. Egy sütőpapírral kibélelt tepsire tesszük, 200 fokon 10-15 percig sütjük, majd újabb 10-15 percig pihentetjük. Egy villa vagy kanál segítségével a felolvasztott csokival meglocsoljuk, és megvárjuk, míg megdermed.

Hozzávalók: 50 g dió, 50 g cukor, 1 db vanília (vagy 1tk. őrlemény), 140 g finomliszt, 100 g vaj, 1 db tojásfehérje, 50 g csokoládé

Nyuszis mézeskalács pop cake

A mézeskalácsnak nem csak karácsonykor lehet helye az ünnepi asztalon, a nyuszis változat nagy sikert arathat húsvétkor. A „pop cake”, azaz sütinyalóka egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hazai gasztronómiában. Az amerikai eredetű csemege mindössze egy pálcikával több a hagyományos sütinél, viszont sokkal látványosabb. A mókás nyusziarcok elkészítéséhez nemcsak ételfestéket, hanem csokiöntetet vagy lekvárt is használhatsz.

A mézeskalács elkészítéséhez elsőként a lisztet, a porcukrot, a fűszerkeveréket és a szódabikarbónát egy nagy tálban összekeverjük. Ezután hozzáadjuk az enyhén megolvasztott vajat, a mézet és a tojást. Átkeverjük, és kézzel egynemű tésztává gyúrjuk. A mézeskalács tésztáját liszttel alaposan megszórt deszkán kb. 1 cm vastagra kinyújtjuk, majd kiszúróval nyuszi-formákat szaggatunk belőle. A mézeskalácsokat sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben, alul-felül sütéssel 10-15 perc alatt készre sütjük. 

Hozzávalók: 33 dkg liszt, 10 dkg porcukor, 1 ek mézeskalács fűszerkeverék, 1 tk szódabikarbóna, 10 dkg vaj, 1 dl méz, 1 db tojás

Epres pavlova torta

Ez a torta kitűnő ünnepekre, összejövetelekre, mert annyi biztosan készül, hogy mindenkinek jusson egy-két falat. A sütőt előmelegítjük 150 fokra. A tojásfehérjét egy nagy keverő tálba tesszük, hozzáadjuk a balzsamecetet, és habverővel elkezdjük habosítani. Amikor fehéredik folyamatosan hozzáadjuk a cukrot és a keményítőt. Addig keverjük, amíg kemény habot kapunk és szép fényes lesz. Sütőpapírral bélelt tepsire borítjuk és megformázzuk, hogy a szélén egy kis pereme legyen. Sütőbe tesszük, és a hőfokot 110 fokra csökkentjük, 1-1,5 óráig “szárítjuk”. Eközben a tejszínből a vaníliás cukorral habot verünk, fontos, hogy a habtejszín hideg legyen. Az összevágott eper felét pedig kevés cukorral összeforraljuk és szirupot főzünk belőle. Ha a torta teljesen megszilárdult a habot a közepére halmozzuk és a friss gyümölcsökkel és az epersziruppal leöntve tálaljuk.

Hozzávalók: 6 db tojásfehérje, 60 dkg kristálycukor, 1 ek étkezési keményítő, 1 ek balzsamecet, 5 dl habtejszín, 1 csomag vaníliáscukor, 50 dkg eper

Mogyoróvajas-zabpelyhes keksz csokitojással

Minden idők két legnagyszerűbb kekszének egyesítésével – és ünnepi húsvéti cukorkával – isteni finom falatok születnek. A keksz puha, a pasztell színű cukorkák pedig egy kis ropogósságot adnak ennek a desszertnek. A keksz-limitet azonban érdemes beállítanod, hacsak nem akarod egyszerre felfalni az összeset.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy mixerben keverjük simára a tojást, a cukrot, a vaníliát, a kukoricaszirupot, a szódabikarbónát és a sót. Adjuk hozzá a mogyoróvajat és az olvasztott vajat, és keverjük össze. Egy külön tálban keverjük össze a lisztet és a zabpelyhet. Ezután adjuk hozzá ezt a keveréket a tésztához. Keverjük bele a mini csokidarabokat, majd tegyük a masszát a hűtőbe 15 percre dermedni. Formázzunk a masszából kis golyókat, majd finoman lapítsuk le őket. Óvatosan nyomjunk körülbelül 5-6 cukorkát minden sütemény tetejére. Ne aggódjunk, ha a cukorkák összeérnek, mert sülés közben szétterülnek majd. 11-12 percig süssük.

Hozzávalók: 3 nagy tojás,  1 csésze barna cukor,  1 csésze fehér cukor, 1 tk vanília,  1 tk kukoricaszirup, 2 tk szódabikarbóna,   ½ teáskanál só,  ½ csésze vaj (olvasztott),  1 ½ csésze sima mogyoróvaj,  4 és fél csésze zabpehely,  ½ csésze liszt,  ⅔ csésze mini csokoládé chips, 1 csésze M&M’s

Ananászos szelet

Az ananász kissé alulértékelt, ha süteményekről van szó – a fejjel lefelé fordított ananásztortán és cupcake-eken kívül nem igazán terjedtek el az e gyümölcsből készített desszertek. A következő sütiben az ananász a főszereplő, nem érdemes kihagyni!

Első lépésként keverd össze a lisztet, a hideg vajat, a cukrot és a sót, majd a szilárd és folyékony részeket belekeverjük a tésztába. Tegyük tepsibe és süssük 10 percig 180 fokon. A részben megsült tészta tetejét hintsük be ananászdarabokkal. Ezután készítsük el a tölteléket: keverjük össze a tojást, a cukrot, a kókusztejet, a vaníliát, a lisztet és a sót, majd öntsük az ananászra. Attól függően, hogy a kókusztej mennyire van jól összekeverve, előfordulhat, hogy a tésztájában darabok maradnak. Ha igen, akkor szitán nyomjuk át a tésztát. Ezután a masszát az ananászdarabokra öntjük. Kb. 70 percig sütjük. Hűtsük le szobahőmérsékletre, és tegyük hűtőbe legalább három órára, mielőtt felvágnánk. Ízlés szerint ananászlé és porcukor keverékéből készült ananászmázzal is megkenhetjük a sütiket.

Hozzávalók: 6 evőkanál sótlan vaj hidegen és apróra vágva, 1 csésze liszt, 1/4 csésze cukor, csipet só, 34 gramm ananász, 2 nagy tojás, 1 csésze cukor, 2/3 csésze zsíros kókusztej, 1 evőkanál vaníliakivonat, 1/2 csésze liszt, 1/2 teáskanál só, 1 csésze porcukor, 2 evőkanál ananászlé