Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 238
  •  
    238
    Shares

Augusztus 7-től a nemzetközi felületeken is elérhető Fekete-Kovács Kornél nagyzenekari szvitje, a Foundations, amely nemrég a BMC Records gondozásában öltött lemez-formát. A szárnykürt- és trombitaművészt, a Modern Art Orchestra művészeti vezetőjét arról kérdeztük, hogyan lehet a zene nyelvén beszélni a jógafilozófiáról, érdemes-e azzal a kérdéssel foglalkozni, mennyire lehet trendi 2020-ban a jazz, és hogy mi a vészforgatókönyve arra az esetre, ha megérkezik a járvány második hulláma.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

A Foundations című lemezt a jóga filozófiája inspirálta. Nem hiszem, hogy hallottam már hasonlót, hogy a jazz és a jóga ilyen módon összefonódjon, kérlek, mesélj erről picit!
Ennek a darabnak tavaly volt a bemutatója a Művészetek Palotájában. Az azt megelőző években viszonylag több időt töltöttem Indiában, ott ismerkedtem meg a jógafilozófia alapjaival, ezen belül is a Patandzsali által írt Jógaszutrákkal, ami nagyon nagy hatással volt rám. Amikor hazatértem, elkezdett foglalkoztatni, hogyan tudnám ezt a tudást átadni a saját nyelvemen, a zene nyelvén. Patandzsali műve meglehetősen bonyolult és szerteágazó, ezért azt a megoldást választottam, hogy ennek egy igen meghatározó részletét viszem bele ebbe a zeneműbe. Az jóga (egység) nyolc alapvető ágának első két tagjai a Jámák és Nijámák, amelyek egyenként öt pontban írják le a „jógikus” lét alapvető szabályait. A Jámák azt, hogy az ember miként viseltessen az őt körülvevők felé, a Nijámák pedig azt, hogy saját maga felé hogyan alakítson valódi kapcsolatot. Ez a kétszer öt pont szolgál dramaturgiai és formai értelemben is a darab alapjául.

Úgy fogalmaztál, hogy ezzel az anyaggal arra szeretnél rámutatni, mennyire eltávolodtunk az értékes és az élhető életmódhoz szükséges gondolkodástól.
Már-már közhelynek mondható, de tényleg így van, hogy nem ismerjük fel a valódi értékeket. A világ, amely körülvesz minket elképesztően anyagias – az az érték, hogy kire hányan kattintanak, milyen nézettsége van, stb. Az emberek azt veszik észre, ami mérhető, ami számokkal kifejezhető, ezen belül pedig könnyedén tesznek bármit kategóriákba. Ezzel szemben pedig a “megszámlálhatatlan” dolgok kezdenek a teljes értéktelenség kategóriája felé mozdulni. Szerintem a valódi értékeket nem lehet megszámolni.

A lemezen Harcsa Veronika, Dés András, Fenyvesi Márton és Szakcsi Lakatos Béla is szerepel. Miért őket kérted fel?
Mindegyikük esetében más volt a motiváció. Dés Andrással nagyon régóta játszunk együtt különböző formációkban, a Fekete-Kovács Quintet alapító tagja is volt, a zenei koncepcióink már itt találkoztak, később, 2016-ban megalapítottunk – Fenyvesi Mártonnal és Endrődy Zsófia énekessel karöltve – az Effected Band-et, ami egy elektronikus, experimentális hangzással kísérletező zenekar. Ebből született egy – kicsit méltatlanul a háttérbe szoruló – album is, amire én nagyon büszke vagyok. Ez is volt a magja annak a koncepciónak, ami mentén a Foundations megszületett. Harcsa Veronikával pedig a Modern Art Orchestra egyik korábbi lemezén dolgoztunk együtt, ez a Bartók Tizenöt magyar parasztdal című művének a feldolgozása, ahol a Veronikával való közös hang már a munkafolyamat során és azóta is tetten érhető. Innen egyenes út vezetett oda, hogy őt is meghívjam erre a közös munkára. Aztán az egészből hiányzott még egy komponens, amely valahogy a létünk földhöz ragadtságát szimbolizálja, ehhez hívtam segítségül a mainstream jazz egyik legkiemelkedőbb hazai alakját, Szakcsi Lakatos Bélát.

Sokakban és sokszor felmerül, hogy mennyire lehet népszerű vagy trendi 2020-ban egy olyan rétegműfaj, mint a jazz. Szerinted érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni, illetve téged foglalkoztat-e ez a kérdés?
Egyrészről, mint producert és felelős zenekar vezetőt egyfolytában érdekel, másrészt mint művészt és mint alkotó embert teljesen hidegen hagy. Az első abból a felelősségből táplálkozik, amelyet egy intézmény fenntartójaként tartok szem előtt, de van egy pont, amin túl ebben a minőségemben sem kell, hogy engem ez a dolog érdekeljen. Mint alkotóművészt egyáltalán nem foglalkoztat. Egyetlen elvárás van, hogy ne feleljünk meg semmilyen elvárásnak. A cél az szerintem, hogy az érzés, a gondolat, mindenféle ellenállás, torzítás, megfelelni vágyás nélkül próbáljon megszületni, manifesztálódni.

A jazz nem is műfaj, inkább egy attitűd – fogalmaztál korábban, ami megengedi, hogy a különböző kultúrák lenyomatai megjelenhessenek benne. Kifejtenéd?
Egy nagyon egyszerű példát mondok: ha valaki kiejti azt a szót, hogy jazz, akkor egy megfoghatatlan, óriási és egyben fantasztikusan szerteágazó halmazzal találja magát szemben. Ha a műfajról, tehát egy előadásmódnak a stilisztikai alapon való besorolásáról beszélünk, akkor muszáj hozzátennünk legalább egy évszámot, egy stiláris alfajt, vagy esetleg egy előadót, akinek a zenéjéről beszélünk épp. Ha valaki azt mondja nekem, hogy szeretem a jazzt, akkor pontosan tudom, fogalma sincs róla, hogy ez micsoda. Innentől kezdve, ha ezt a szót konkrét jelentéssel akarjuk felruházni, akkor szerintem felesleges különböző címkéket aggatnunk rá, hogy ez is jazz, meg az is jazz. A sok-sok címke által csak eltakarjuk magát a szót, vagy ahonnan elindultunk. Szerintem sokkal egyszerűbb egy másik úton megközelítenünk és azt mondani, nézzük meg mondjuk, hogy 1905-ben és 2020-ban mi az, ami közös volt egy jazz zenészben. Ha a halmazba a műfaj valamennyi előadóját és alkotóját bele akarjuk tenni, és ott szeretnénk valamilyen közös metszetet találni, akkor célravezetőbb egy attitűdben keresni a közösséget, nem pedig stíluselemekben.

Ha a saját attitűdödet kellene megfogalmazni a jazzhez, az hogy hangzana?
Visszakanyarodnék az előző gondolathoz – nagyon fontos, hogy senkinek ne akarjunk megfelelni. Nyilván vannak olyan szituációk, amikor alkalmazott, kreatív művészként vagyunk jelen egy produkcióban, például alkalmazott zenét írunk egy filmhez. Ekkor egyfajta koncepció, rendező elv mentén dolgozunk, ami segít is, hogy az ember a zenei gondolatait egy irányba tudja terelni. Szerintem az a legnagyobb ellenség, amikor saját magunk próbálunk meg valamiféle olyan keretrendszert rajzolni a munkánk köré, ami nem egy művészi koncepció, vagy egy elhatározás. Én ettől próbálom magam mentesíteni, onnantól kezdve pedig ami jön, az jön. Ami belőlem születik, az mindabból táplálkozik, amit az elmúlt 50 évben az életemben, vagy zenei tapasztalásrendszeremben a magamévá tettem.

A karanténban töltött hetek sem teltek tétlenül, aktívan jelen voltak és vannak az ötleteid, projektjeid a közösségi média felületein. Mit tervezel, tervezhetők-e egyáltalán a következő hónapok koncertekkel például?
Vannak vészforgatókönyvek arra az esetre, ha jönne a járvány második hulláma, és van egy olyan, amit a korábban „normálisnak” mondott életünk mentén vázoltunk fel. Kezdem ez utóbbival. A Modern Art Orchestrával szeptembertől újból belekezdünk egy évadba, ami a mi életünkben a 16. lesz. Folytatjuk a szerzői estjeinket, a gyerekek, az ifjúság zenei nevelését célzó koncertjeinket is, éppen úgy, mint a tradícióápolást, amely mentén a Legendás albumok koncertsorozatunkat állítottuk össze. Lesznek ősbemutatóink is ebben az évben: szeptember 13-án lesz a Foundations album bemutatója a Budapest Music Centerben. Októberben pedig egy nagyszerű, a magyar tradíciókat ápoló trilógia második részével jelentkezünk, Kodály Zoltán kórusműveit céloztuk meg, és erre próbálunk meg a jazz muzsika nyelvén reflektálni a Kodály Reflections elnevezésű albumon – az első epizód egyébként a Modern Art Orchestra Bartók Tizenöt magyar parasztdal zongora darabját feldolgozó album volt. Az évad végére tervezzük a trilógia utolsó darabját, Dohnányi Ernőre emlékezve. Lesznek más bemutatók is – az Amerikában élő, de épp hazánkban tartózkodó, magyar származású kiváló zeneszerző, zongorista, Szabó Dániel lesz az együttesünk vendége novemberben. Folytatjuk a big band mesterkurzust is, ahol fiatal szerzőket mutatunk be a saját közönségünknek 10-15 perces minikoncertek keretében.

És mi a vészforgatókönyv?
Az, amit már elkezdtünk, azaz hogy a MAO különböző online megjelenésein keresztül tartjuk a kapcsolatot a közönségünkkel. A tavaszi karantén alkalmával két új projektünk is elindult, az egyik a Különkiadás című live podcast, amely a Legendás albumok koncertsorozatot és az abból készült archív felvételeket mutatja be a közönségnek. Minden alkalommal egy vagy két, a témához kapcsolódó beszélgetőpartnerrel vezetjük fel az adott albumot. Ez nagyon fontos és értékes projektnek bizonyult, fantasztikus embereket ismertem meg, nagyszerű beszélgetések születtek, és nagyon sokat tanultam belőlük. A másik, ami a mai napig fut, az Art of Virus meghívásos challenge, amely május 1-je óta fut. Megalkottam egy kilenc hangból álló motívumot ezt elküldtem 10, általam kiválasztott zeneszerzőnek szerte a világban, és arra kértem őket, hogy ebből – az egyébként vírustörzsnek keresztelt dallamból fogalmazzák meg a saját mutációjukat, mindezt persze zenében. Az elkészült zeneműveket mind a tízen továbbküldték két újabb komponistának. Mostanra már 450 zeneszerző vesz részt a projektben, és napról napra gyarapszik a számuk. Jobbnál jobb darabokkal bővítik ezt a fantasztikus méretű és különleges formátumot öltő műalkotást. Mivel a darab egy fa struktúrát alkot, hagyományos értelemben vett zeneműként nem tudjuk ábrázolni, és előadni sem. Így a projekt fejlődése kizárólag a www.phonicchat.com/aov internetes oldalon kísérhető figyelemmel.

Fotók: Burger Barna


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 238
  •  
    238
    Shares