“Ha valaki veszélyt érez az őszinteségben inkább ne írjon egy sort se” – Interjú a Magna Cum Laude tagjaival

Újra a belvárosi Akváriumban koncertezik a tavaly másfél évtizedes fennállását ünneplő Magna Cum Laude zenekar. Május 6-án színezik újra a vidéki sanzont, és töltenek újra poharunkba a Pálinka dalból. A zeneszerző Szabó Tibit, a szövegeket jegyző Kara Misát, és az énekes Mező Misit az életről, a barátságról, a zenéről és a szövegekről kérdeztük.

 LEIRER TÍMEA – 061.hu

2014-ben tizenötödik születésnapját ünnepelte a zenekar. Azt mondják, egy kapcsolatra úgy kell vigyázni – és ez az alkotói kapcsolatokra is igaz – mint a porcelánra, hogy össze ne törjön. Nálatok volt olyan, hogy már röptében kellett elkapni azt a porcelánt?
Mező Misi: Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem volt ilyen. Szerintem minden zenekar életében vannak ilyen periódusok, még az igazán komoly múlttal rendelkező, kifelé mindig csak barátságot mutató zenekarok életében is. Csak van, aki nem meri beismerni. De a dalokba vetett hitünk és az együtt zenélés öröme mindig átlendített minket a nehézségeken és kapaszkodót tudott adni a folytatáshoz.
Szabó Tibi: Az alkotói folyamatot pedig ez sohasem befolyásolta, mindig tiszteltük egymást azért, ’’Aki’’.
Kara Misa: Ha a hármunk által megálmodott világra, úgy tekintünk, mint egy gyermekre, akkor minden egyes pillanatát kötelességünk óvni és védelmezni. Ha beteg, orvoshoz visszük, ha egészséges, hagynunk kell, hadd szaladgáljon, de ha eléri a felnőtt kort, ami nálunk pont most esedékes, könnyen kirepülhet a családi fészekből, ha új impressziók érik. Én az életemet tettem fel erre a legkisebb közös többszörösre, ezért míg élek, dédelgetni fogom.

1999-ben alakultatok, de 2006-ig – azt hiszem, fogalmazhatunk így – csendesen telt a Magna Cum Laude karrierje. Mindig bíztatok benne, hogy egyszer majd eljön a nagy áttörés?
K.M.: A közhely szótárt fellapozva: elég ritkán ereszt gyökeret bármilyen terv, ami mögött nem áll hit és szenvedély. Valószínű így kellett lennie.
M.M.: Igen, hit nélkül semmit sem lehet csinálni. Mindig is tudtuk, hogy amit csinálunk az jó, hogy értéket képvisel, és hogy nem egynyári slágereket készítünk. Tudtuk, hogy ezt minél több embernek meg kell ismernie.

Mi az oka, hogy annak idején a Vidéki Sanzon emelte magasra a zenekart? Én annak idején „értelmiségi kesergőnek” hívtam a dalt.
Sz.T.: Ezt a dalt még a Magna Cum Laude megalakulása előtt írtam és az volt a tervem vele, hogy írok egy olyan refrént, amiben nincs szöveg és akkor találtam ki, hogy „Nanana nanananana…” Pont jövőre lesz 20 éves a dal szövege, mert Misa akkor volt 20 éves. De már akkor is éreztük, hogy ebből a dalból lehet valami. A zenekarunk megalakulása után elővettük, és Misi hangja feltette az „i”-re a pontot.
K.M.: Meglehetősen felszínes volt abban az időben a zenei gondolkodás (tisztelet a kivételnek) és ez a dal úgy vonzotta a tekinteteket, mint egy primadonna a tánckar félhomályából. A „gondolkodós szöveget”, lévén hogy szerény személyem pennájából fakadt, ma már bizonyos értelemben zagyvaságnak tartom, de valahogy újra meg újra értelmet nyer a mai napig is.
M.M.: Én pont úgy érzem, hogy a siker titka a szöveg, amivel minden ember tud azonosulni. “S ha utad egyszer a végéhez ér, ne felejtsd el, hogy honnan jöttél”. Fontos megtartani az otthonról hozott értékeket, ma már minden instant. Ha ezek az értékek is kivesznek belőlünk, értelmetlen káosz fog uralkodni a Földön, ami egyébként már erősen mutatja is tejfogát. Egyszerű gondolatok, de mégis mély tartalommal bíró szöveg, nagyon egyszerű, puritán refrén és magyar fülnek tetsző dallamok és kész is a receptje a “népjóléti slágernek”.

Ha már a szövegeknél tartunk: nem veszélyes, ha nagyon őszinte dalszövegekkel “kiadja magát” az ember?
K.M.: A fontosság, a direktség könnyen elhal az alkotás zegzugos ösvényein. a mélység ösztönös, az érthetőség nem egy adoptált testvér. S ha valaki veszélyt érez az őszinteségben inkább ne írjon egy sort se.

Amikor a szövegeket írod, Misa, mennyire fontos, hogy Misi személyiségéhez igazítsd őket?
K.M.: Én csak a saját életemből tudok meríteni, a megfogalmazásaimban viszont többnyire törekszem az általánosításra, hogy mindenki magáénak érezhesse a szövegek mögött rejlő gondolatiságot, beleértve Misit is.

Barátok vagytok? Egyáltalán, lehet ezt másképp?
M.M.: Fontos definiálni a barátság fogalmát. Kinek mi a barátság? Mikor beszélünk még csak haverságról és mikor barátságról? Mindenkinek mást jelent ez a fogalom. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor azt mondom, hogy nem vagyunk barátok, hanem haverok vagy cimborák vagyunk, akik alkotnak egy egységet és egy tőről fakad az önkifejezésük. Szerintem nem feltétlen kell barátnak lenni, hogy valami szokatlanul nagyot alkossanak művészek, számtalan példa van erre a zenetörténelemben. A közös hang, a közös irány és a közös cél a fontos.
Sz.T.: Ezzel együtt olyan régóta ismerjük egymást, és játszunk együtt, hogy ha barátok nem is vagyunk, az amit elértünk  együtt – a körülöttünk dolgozó embereket is is beleértve –  egy nagy családdá hozott össze minket.
K.M.: Ez nem az az utópisztikus, a gimi második emeleti illemhelyében megalakult zenekar, ami akkor és ott eldöntötte, hogy megváltja a világot. A kezdeti barátság mára már tatás tiszteletben, és “hogy van a gyerkőc” kérdésekben manifesztálódik.

Mennyire változtak meg a dolgok a zenekar életében attól, hogy Misi Budapestre költözött?
M.M.: Igazából semennyire, eddig is ők írták a dalokat, ebből én gyakorlatilag mindig is kimaradtam, már csak a végterméket kaptam meg, mikor már a stúdióba kellett énekelnem. Ebben a zenekarban ez volt mindig is az alkotói periódus menete.
Sz.T.: Az alkotói folyamatot nem befolyásolja, de mindenféleképpen megkönnyítené, ha Misi is itt lenne.
K.M.: Együtt egymásért, „a távolságot mint üveggolyót” pedig remélhetőleg továbbra is megkapjuk.
M.M.: Én a produkció másik részét erősítettem a Budapestre költözéssel: média megjelenés, interjúk, szereplések – ez jórészt az én dolgom.

Ha már a média megjelenés is szóba került, sokszor kerül előtérbe Misi, mint a zenekar frontembere. Ez egy előre megfontolt döntés következménye, vagy csak így alakult?
K.M.: Csak az utóbbi lehet a válasz, bár a modern kori zenekarokra levetített személyi kultusz felvirágoztatásában aprócska szerepét megemlíteném a médiának. Ha bárhova hárman megyünk általában Misire kíváncsiak, ő az érdekes, és ez szerintem teljesen rendben van, lévén ő a zenekar arca, és ha adott esetben nem is vagyunk ott, biztos, hogy meg leszünk említve általa.

Több dalban megjelenik a lokálpatriotizmus, akár Gyula térségére, akár Magyarországra vonatkozóan. Miért olyan fontos ez a zenekarnak?
Sz.T.: Ha valaki egyszer már járt Gyulán, az tudja, hogy miről beszélünk. Magyarország egy gyönyörű kis ország, csodálatos helyekkel és ezt a Legjobb otthon és a Tájról tájra című dalainkban bőven ki is fejtjük.

Miután népszerű lett a csapat, és sztárrá váltatok, fontos volt nektek hogy megtartsátok a „hétköznapi vidéki srác” attitűdöt?
M.M.: Vannak emberek, akik népszerűség miatt lépnek színpadra – láttunk már sok ilyet – és van olyan, akit nem ez motivál. Engem sem motivál az, hogy „hurrá felismertek az utcán” vagy „jaj, de jó, autogramot kertek tőlem”. Ez engem nem érdekel, nem ezért csinálom.  Persze az ember ennyi idő alatt sokat változik, de van, ami soha nem fog változni, ez is ilyen például.