“Ha van kiért élned, akkor tudod folytatni” – Interjú Tóth Barnabással, az Oscar-díjra nevezett Akik maradtak című film rendezőjével

Már-már elkönyvelték rövidfilmes rendezőnek, és bár ezen a pályán is szép nemzetközi sikereket ért el, egy évtizednek kellett eltelnie, míg  a viszonylagos ismeretlenségből “kiléphetett a fényre”: Tóth Barnabás Susotázs című kisfilmje tavaly felkerült az Oscar-díj szűkített, tízes listájára, amelyből a kategória győztesét is választották, idén pedig az Akik maradtak című tévéfilmjét (!) nevezi Magyarország a díjra nemzetközi film kategóriában. A film világpremierjét ráadásul a coloradói Telluride sztároktól és legendás alkotóktól hemzsegő filmfesztiválján tartották, ahonnan  nem mindennapi élményekkel tért haza a fiatal magyar rendező. Interjú.

MARKOVICS PÉTER – 061.hu

Izgalmasan telik számodra ez az év. December óta ugyanis már másodszor sejlik föl előtted az aranyszobrocska sziluettje… Hogyan érzed magad most, kevéssel azután, hogy a jelölő bizottság a te filmedet nevezte be az Oscar-versenyre?
Miután kísértetiesen hasonlít a mostani a tavaly decemberi helyzetre, amikor a relatív ismeretlenségből rám szakadt minden azzal, hogy a Susotázs az Oscar shortlistjére került, most kapásból azt mondanám, hogy fáradtan. Emellett természetesen  roppant boldog, izgatott és megkönnyebbült vagyok, hiszen rengeteget dolgoztunk ennek a filmnek a sikeréért, úgy látszik, nemhiába. Nagyon szorítottunk azért, hogy az Akik maradtak legyen Magyarország nevezettje az Oscarra.

Vagyis annak ellenére számítottál erre, hogy nem a Filmalap, hanem a Médiatanács mecenatúra programjának támogatásával készült? Ilyenre még nem volt példa…
Ahhoz, hogy egyáltalán reménykedhessünk ebben, szereznünk kellett egy amerikai forgalmazót, miután az összes fontos európai filmfesztivál kikosarazta a filmet. Az Oscar-nevezéshez vezető rögös út első fontos állomása az volt, hogy összejöttünk a Meneshma Film-szel. Olyan társaságról van szó, amelynek öt egymást követő évben jelölték Oscar-díjra az általa forgalmazott filmeket, Török Feri 1945 című filmjét és a Budapest Noirt is ez a cég képviselték a világpiacon. Még ha nem is a Filmalap támogatásával készült a filmünk, az ő javaslatukra kerestem fel a Neil Friedmant, a Meneshma vezetőjét, júliusban pedig aláírtuk a szerződést. Ez volt az első fontos momentum, ami az Akik maradtakot kiemelte a hazai filmes mezőnyből, hiszen a friss hazai filmtermésből más magyar produkció nem rendelkezett tengerentúli forgalmazóval. Jól jött ki még, hogy éppen az Oscar-nevezések környékén jelentettük be az együttműködést, de fontos volt a Telluride-i szereplés is az ottani, teltházas vetítésekről szóló hírekkel, illetve az első méltató kritikákkal.

Az Akik maradtak a második világháború utáni Budapesten játszódik, a két főszereplője egy 42 éves nőgyógyász, Aladár (Hajduk Károly), aki feleségét és gyermekeit gyászolja és egy 16 éves páciense, Klára (Szőke Abigél), aki makacsul “várja haza” szüleit a haláltáborokból. Kettejük egymásra találása, apa-lány-szerű, majd apró rezdülésekkel, elsuttogott szavakkal ábrázolt testi-lelki kapcsolata áll a viharos történelmi időkbe ágyazott kamaradráma középpontjában. A filmet Magyarországon először szeptember 19-én mutatják be a miskolci Cinefesten, majd egy héttel később országosan.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Miért különleges a Telluride Filmfesztivál?
Roppant elegáns, otthonos és családias mustra, ami nem a bizniszről, hanem a mozi szeretetéről szól. Itt ápolják, restaurálják a némafilmeket, szabadtéri vetítéseket rendeznek restrospektív válogatásoknak. A legjobb egyetemeken tanító neves, értő, a magyar filmművészetet és alkotókat is alaposan ismerő filmesztéták gyűlnek itt össze minden évben. Nem véletlen, hogy amikor a Saul fia berobbant Cannes-ban és lecsapott rá a Sony, Amerikában először Telluride-ban vetítették, nem pedig New Yorkban vagy Torontóban. De innen indult Pawel Pawlikowski Ida című filmje, A király beszéde, a Gettómilliomos, és számos más olyan film az utóbbi tíz évben, amit végül Oscar-díjjal jutalmaztak. Az egész település gyakorlatilag egy széles utcából áll, kétoldalt boltokkal, bárokkal. Az egyikben ott gépelget Willem Dafoe, egy másikban meg kávéért áll sorban René Zellweger.

Posztoltál néhány képet Telluride-ból, az egyiken Edward Nortonnal és Philip Kaufmannal, a csoportképen pedig olyan arcok társaságában mosolyogsz, mint Scorsese, Banderas, Dafoe, Adam Driver vagy Werner Herzog. Sikerült összehaverkodnod egyik-másik híres emberrel? Mit szóltak a filmedhez?
Néha úgy éreztem, mintha egy celebszafarin lennék vagy panoptikumban, ahol életre keltek a hírességek. Rengeteg filmessel és több filmsztárral is beszélgettem, köztük Nortonnal, de többnyire csak röviden. A kerekasztalbeszélgetésen az adaptáció nehézségeiről volt szó. Amikor megtudtam, hogy engem is beválogattak egy ilyenre, betojtam, de a visszajelzések szerint végül jól szerepeltem. A fesztiválon szót válthattam a Netflix és az Amazon elnökével, Scorsese ügynökével, és az amerikai filmakadémia utolsó két elnökével is, akik mindketten látták az Akik maradtakot és érezhetően az udvariasságon túlmenően gratuláltak, sőt, felajánlották a segítségüket. Guy Pierce-hez muszáj volt odamentem, a Mementó ugyanis az egyik kedvenc filmem, kíváncsi voltam, hogy a színész számára mit jelentett az a szerep. Persze adódtak mélyebb beszélgetések, haverkodások is, ezek közül a legmeglepőbbek a fesztivál atyjával és elnökével, Tom Luddy-val folytatott kellemes és sziporkázó eszmecserék voltak. Vele szinte minden este együtt vacsoráztunk szűk körben, ami azért is nagy szó, mivel mindenki, még a legnagyobb sztárok is folyton keresték a társaságát. A filmünk kicsit az ő gyermeke is, hiszen ő juttatta be a mustrára, ráadásul az ő javaslatára változtattuk meg a film angol címét (Someone to Live For – a szerk.), így lett végül a magyar eredeti alapján Those Who Remained.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az Akik maradtak pályafutása sok hasonlóságot mutat néhány Szász-Köbli filmével vagy Topolánszky Tamás Yvan most bemutatott Curtizével abban, hogy mozifilm hosszúságú és igényű tévéfilmként készült el viszonylag kevés pénzből, végül mozivászonra kerül, de még a hazai bemutató előtt komoly nemzetközi fesztiválsikereket könyvelhetett el. Általánossá válhat a magyar film világában ez az inverz karrierút?
Még ha így is lesz, biztosan nem tart sokáig, mivel ha minden igaz, bezár a közmédia filmpályázati rendszere, miközben a Filmalap új kormánybiztosa is egészen biztosan változtatni fog. A kétablakos filmtámogatás tehát feltehetően megszűnik, leginkább összevonásra lehet számítani. De ez nem baj, hiszen jól látható, hogy a világ mára meghaladta a tévé és mozi fogalmát. Az olyan, filmgyártásban is érdekelt streaming szolgáltatók, mint a Netflix, egyik médiumhoz sem besorolhatók, miközben a képernyőkre, monitorokra szánt filmjeik már Cannes-ban vagy Velencében mutatkoznak be a közönségnek.

A beszámolók szerint szappanoperai tempóban kellett forgatnotok a martonvásári Brauch-kastélyban, ahol például a Félvilágot is forgatták. Az elképzeléseid közül miről kellett lemondanod a rohamtempó miatt?
A regény alapján eleve kamaradrámát akartam készíteni, hiszen két ember szoros kapcsolatáról szól, a cselekmény nagy része 1-2 lakásban alakul. A támogatás összege alapján pedig nyilvánvaló volt, hogy nem lesz sok külső felvétel a romos Budapestről, sok statisztával és korabeli járművekkel. De az intimitás jót tett a filmnek, Szabó István Bizalom című filmje, amire az Akik maradtak egyik referenciaműveként tekintek, hasonló puritán eszközökkel él.

A Variety magasztaló kritikája már a felütésében hiánypótló holokausztfilmként utal a filmre, a magyarázat szerint azért, mert a cselekményt nem a szörnyűségek idejére helyezi, hanem az áldozatok hazatérése utáni életéről értekezik. Miért akartad F. Várkonyi Zsuzsa regényét filmre vinni? Mi ragadott meg ebben a történetben?
Az életigenlés, a folytatás lehetőségei, a sebek gyógyítása a szeretet erejével: ezek a kulcsszavak, amiket az írónő is propagál a könyv hátlapján, és éppen ez az, ami a regényt olvasva engem is megfogott. A karakterekből kibontakozó fokozatos derű és féltés, az egymásért hozott áldozatok, ezek mind nagyszerű, filmen is működőképes témák. A holokausztot vagy a kommunista diktatúrát érintő filmek a legtöbb esetben az emberi gonoszság és az áldozatok ábrázolására koncentrálnak, mi viszont nem ezeket akartuk bemutatni. Hanem azt, hogy miként lehet a traumákon túllépni és lelkileg felgyógyulni azáltal, hogy az ember társat talál. Ha van kiért élned, akkor tudod folytatni. Erről beszél ez a film.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Neves színészek játszanak az apróbb szerepekben is, a főszereplők, azaz Szőke Abigél és Hajduk Károly játékát viszont a Variety is kiemeli.
Kettejük vállán nyugszik a film, ami teljes egészében az ő karaktereik kapcsolatáról szól, őket kiemelten kasztingoltuk. Hajduk Karcsit már jól ismertem, tudtam, hogy személyiségében, alkatilag és képességeit tekintve is tökéletesen illik a szerepre. Bár másokat is meghallgattunk, az elejétől fogva bennük bíztam leginkább, izgultam, hogy Abigéllel hogyan fog működni a karakter. Ő színpadon játszott már főszerepet, és kamera előtt is szerepelt korábban. A szerepe ráadásul jóval összetettebb, színesebb és nehezebb technikailag, mint Karcsié, akinek egy fáradt, kezdetben nagyon bús embert kellett alakítania minimalista eszközökkel. Mindemellett persze Karcsi alakítása is lenyűgöző abban, hogy életerős fiatalemberként lehoz egy fiziakilag megtört, lélekben öreg embert. 1948-tól 1953-ig, Sztálin haláláig tart a történet, de nagyrészt a Rákosi-korszak elején játszódik. Abigélnek tehát a karakter öt évet felölelő fejlődését kellett hitelesen megjelenítenie, és mi tagadás, nagyszerűen megoldotta a feladatot, amiben persze segítséget jelentett Károlyi Márk fodrászmunkája, Kund Barbara sminkje vagy Lengyel Rita jelmezei, nem beszélve Marosi Gábor operatőri munkájáról.

Tíz éve, még az MMK-rendszerben rendeztél már egy nagyjátékfilmet, a Rózsaszín sajt mellett azonban javarészt rövidfilmeket jegyzel, közel 20-at készítettél. A Filmalap és elődje hosszú éveken át elutasította a filmterveidet, most viszont egy erős gesztussal bevállalták az Akik maradtak Oscar-nevezését. Számíthasz arra, hogy a későbbiekben több bizalmat szavaznak az elképzeléseidnek?
A Filmalappal eddig valóban nem találtuk meg a közös hangot. Rengetegszer pályáztam, de csak egyszer kaptam lehetőséget forgatókönyv-fejlesztésre, azt is hamar leállították. Most óriási bizalmat kaptam a film nevezésével, amiért nagyon hálás vagyok, de azt nem mondanám, hogy máris kialakult volna a párbeszéd. Abban bízom, hogy új fejezet nyílik a kapcsolatunkban, és ha legközelebb pályázok, talán nagyobb bizalommal és nyitottsággal fogadják majd az ötleteimet. Nyilván senkinek sem jár automatikusan a támogatás, valamit ezért le kell tenni az asztalra. Nekem rengeteg olyan tervem van, amiben nagyon hiszek, mind abszolút közönségfilm, hiszen mindig is a nagyközönségnek akartam filmet készíteni, Úgy gondolom, hogy az Akik maradtak is könnyen fogyasztható, mindenkihez szól, és mindenkit képes megérinteni, segíteni, adni valamit.

A visszadobott forgatókönyveidben aktuális társadalmi problémákról írtál olyan zsánerekbe csomagolva, mint a posztapokaliptikus zombihorror vagy középkori boszorkányfilm. Újrahasznosítanád még ezeket a hiánypótló műfaji crossovereket vagy inkább új történeteken gondolkodsz? Mi lenne a következő dobásod?
Bármi lehetséges. Az Akik maradtak filmtervét a Filmalaphoz is beadtam, és ahogy az ábra mutatja, nem kellett nekik, de nem dobtam ki, hanem beadtam egy másik ablakon, így lett belőle tévés produkció. Más hasonló helyzetben is alkalmazkodni kell, például tévésorozatként is újragondolható egy megvalósulatlan nagyjátékfilm. Számomra még mindig a boszorkányos filmötletem a legizgalmasabb, a folytatásban azt csinálnám meg legszívesebben. A történet Könyves Kálmán uralkodásának idején játszódik, érdekesség, hogy az alkotó- és a színészgárda csupa nőből állna. Van egy kórházi sorozat ötletem is, ami a jelenlegi állapotok közt játszódna egy megyei sürgősségi osztályon, természetesen humorral és empátiával átszőve, szobrot állítva az egészségügyben dolgozó valódi hősöknek.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A beszélgetésünk előtt egy nappal jött a hír, hogy elhunyt Rajk László. Olyan filmek látványvilága és díszletei fűződnek a nevéhez, mint a Megáll az idő, Nemes Jeles László Napszálltája és a Saul fia vagy Tarr Béla több filmje, és ő dolgozott a Curtizen és az Akik maradtakon is. Hogyan emlékszel vissza rá, és arra a munkára, amit a filmeden végzett?
Laci a tanárom volt a filmművészetin, ahol látványtervezést tanított. A film alapjául szolgáló regényhez személyes kötődése is volt, egy adott ponton ugyanis szóba kerül benne az édesapja elleni koncepciós per. Óriási munkát végzett az Akik maradtakon is, addig rajzolgatott, tervezgetett, hogy a  szűk költségvetés ellenére műteremmé vált több lakás, azon kívül megtalálta azt a maradék három budapesti utcaszeletet, ami még őrzi az 1948-as látványt, közülük egyet sikerült is megszerezni a forgatáshoz. Szóval rendkívül pragmatikusan és a tehetségén túlmutatóan vett részt a munkában, arról nem beszélve, hogy tanácsadóként is segítette a forgatást, hiszen rengeteget tudott a korszakról. Egy sziporkázó személyiség távozott közülünk, akivel öröm volt bármiről beszélgetni, mert mindenhez hozzá tudott szólni. Igazi európai, reneszánsz ember volt.  

Kiemelt fotó: Horváth Péter Gyula

2019-09-18T13:22:36+02:00 2019. szeptember 17.|