Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

2017-ben is elképesztő mennyiségű sorozatot zúdítottak a nyakunkba a gyártók, a nézők szívéért folytatott harcnak köszönhető minőségi és mennyiségi robbanás miatt pedig egyre alaposabban kell átgondolnunk, mely sorozatokra áldozzuk órák tucatjait a drága szabadidőnkből. Az új évaddal folytatódó kedvencek közül bennünk egyértelműen a Twin Peaks hagyta a legmélyebb nyomot, de a már játékban lévők döntő része (Narcos, Black Mirror, Birmigham bandája, Better Call Saul, Stranger Things, Fargo, Rick és Morty, Preacher, a Trónok harca vagy a Vikingek új évadai) sem okoztak csalódást. És persze az új sorozatok között is szép számmal akadt olyan kaland, ami a képernyő elé szegezte az embert. Szerettük a Légiót, a The Punishert, a Hatalmas kis hazugságokat, az agyondicsértek közül azonban eddig sajnos nem volt alkalmunk belekóstolni A szolgálólány meséjébe, a Fülledt utcákba és a Godlessbe, ezért nem tudhatjuk, ráfértek-e volna az alábbi listára.

MAPET – nullahategy.hu

5. Amerikai istenek (American Gods)
Képernyőre vinni a régi és új istenek összecsapását az amerikai álomban, átmenteni egy eleve filmszerű regény fő erényeit, nagy kihívás, amibe az HBO bicskája egyszer már beletört, ám a Starz kábelcsatorna és a sorozatguru Bryan Fuller jóvoltából végre elkészülhetett a tévésorozat Neil Gaiman agyondíjazott urban fantasy regényéből. Az Amerikai istenek 1. évadának képi és hangi világa maga az audiovizuális mennyország: a valóság és a fantasztikum mezsgyéjén lavírozó, a karakterek, helyszínek és dialógusok tekintetében is csodálatosan kidolgozott road movie-t bámulva merülhetünk alá az ősi hiedelemvilágban, az amerikai mítosz és kultúra, a világ káoszának bugyraiban. A mitológiai és modern istenségek meg egyéb emberbőrbe bújt természetfeletti lények szerepeiben (van itt zombi, dzsinn és leprechaun is) pedig olyan színészek alakítanak parádésan, mint Ian McShane, Peter Stormare, Gillian Anderson, Crispin Glover és Pablo Schreiber. Kár, hogy főszereplőnk, a halandó Shadow Moont alakító Ricky Whittle hozzájuk képest kesztyűs bábnak tűnik egy T-Rex kezén. De annyi baj legyen, a lényeg, hogy Fuller látványkonyhájáról a Hannibal művészi gasztrohorrorja után ismét egy pazar fogás került a sorozatok svédasztalára.


4. Mr. Mercedes
Stephen King remek évet zár: idén is több regényét és novelláját vitték képernyőre és vászonra, és bár nem sikerült fényesre minden King-adaptáció (A köd-sorozat, A setét torony-film), a biztos kézzel megírt történetekhez méltó feldolgozás is akad közöttük. A Mr. Mercedes, King kései regénytrilógiájának első kötete alapján készült évaddal David E. Kelley sorozatguru (Hatalmas kis hazugságok) az év egyik legjobb szériáját pakolta fel az asztalra. A pszichopata tömeggyilkos és a kiégett exnyomozó fordított macska-egér harcának történetét King hard-boiled kriminek szánta, de az alapanyag és a feldolgozás sem igazodik a műfaji hagyományokhoz, sem stílusában, sem kulisszáival, sem pedig karaktereivel. Bill Hodges nem egy cinikus hekus, hanem kiüresedett életű marcona alkesz, ám roppant érzékeny és szerethető figura, aki a veterán ír színészóriás, Brendan Gleeson alakításában válik igazán emlékezetessé. Búskomorsága akkor alakul át tettvággyá, amikor az autós tömeggyilkos, akit nyugdíjazásáig nem sikerült elkapnia, a számítógépén keresztül kapcsolatba lép vele, hogy egykori üldözőjének depresszióját az öngyilkosságig fokozza. Nagyot megy a szadista ellenfelet – civilben elektroműszerészt és fagyiárust – alakító Harry Treadaway is, aki a szerepre eredetileg kiszemelt, tavaly elhunyt Anton Yelchin helyére ugrott be flepniskedni. A fiatal, pontyábrázatú színész Brady belső világának félelmetes mélységeibe enged bepillantást, ahol családi tragédia, molesztálás meg az alkoholista anyjával folytatott vérfertőző kapcsolat hordaléka fortyog kitörésre készen – sok esélyt mindenesetre nem ad nekünk az együttérzésre.    


3. Tabu (Taboo)
Miután Tom Hardy elhozta a Brando-korszak reneszánszát az egyre nyeszlettebb és puhosabb hollywoodi szíptiprók bájvilágába, a trendhez igazodva most képernyőn is eljátssza a betonvágó tekintetű berzerkert. Nem is volt kétséges, hogy színészként megállja a helyét, csakhogy Hardy nemcsak főszereplője, hanem ötletgazdája és – apjával, Chips-szel, valamint a Locke és a Birmingham bandája (Peaky Blinders) alkotójával, Stephen Knighttal – egyben forgatókönyvírója is a nyolcrészes minisorozatnak. Megnyugodhattunk, mert bár a Tabu egyértelműen James Keziah Delaney karakterére építkezik, a köré rajzolt viktoriánus londoni mocsokvilágot filmen soha nem láthattuk ennyire valóságosnak: romlottnak, nyomasztónak, egészségtelennek. Hardy persze ezúttal is lopja a showt, de még a legapróbb szerepekben is pazar alakításokat láthatunk (a Brazil főszereplője és a Trónok harca főverebe, Jonathan Pryce egyenesen fenomenális a főgenyó szerepében), mégha a színészek jórészt csupán színezékül szolgáló statisztái is a főhős által irányított eseményeknek. Reméljük, a következő évadra is kitart a lendület, és agyontetovált misztikus hősünk ott folytatja, ahol abbahagyta. Azaz bepöccent vadember üzemmódban fegyelmezi szerénységre a nyugati rablócivilizációk képviseletét.


2. Happy!
A The Expanse című sci-fi sorozaton kívül a Syfy tévécsatorna mostanában nem igazán rukkolt elő emlékezetes szériával, ezzel a Mikulásra időzített bizarr urban fantasy-hardboiled akármicsodával mindenesetre szíven talált. Naná, hogy képregényadaptációról van szó, az eddigi 4 rész alapján pedig kijelenthetjük, hogy a Preachernél is betegebb, véresebb és elborultabb produkcióról van szó, ami egyben zavarbaejtően remek mulatságot ígér azoknak, akik nem bánják, ha tudatukat az összeroskadás határáig málházzák brutalitással és képtelenségekkel. Főhősünk egy bérgyilkossá vedlett, lepukkant alkesz, egyben elpusztíthatatlan és badass exzsaru, akit felkeres egy elrabolt kislány képzeletbeli barátja, a Happy nevű kicsi, hupikék egyszarvú. Nick Sax eleinte a saját képzelete kivetüléseként értelmezi az animált tüneményt, így nem igazán tudnak megegyezésre jutni a gyerek – Sax állítólagos lánya – megmentéséről. Végül beadja a derekát, de a missziót hátráltatja, hogy az egész alvilág a nyakában liheg egy birtokába került, misztikus titkokat nyitó jelszó miatt. Az OZ című börtönsorozatban feltűnt, majd két évtizedig felejthető sorozatokban, mellékszerepekben rejtegetett Christopher Meloni is furcsállhatja, hogy egy ilyen különös sorozatban csípte meg élete legmenőbb szerepét.


1. Mindhunter

David Fincher egy netflixes sorozatban állította tűélesre a szélesvásznú képet, amit a sorozatgyilkosságok témájában két korábbi mozifilmjében megalkotott. A Hetedik és a Zodiákus, de főleg az utóbbi hangulata köszön vissza a Mindhunter jelenteiben, a bravúr pedig az, hogy a vérdermesztést a 4 részt rendezőként is jegyző producer a bestiális és felfoghatatlan kegyetlenség bemutatásának teljes mellőzésével, pusztán remek karakterekkel, párbeszédekkel és atmoszférateremtő erővel éri el. A hetvenes években játszódó történet alapjául egy profilozó FBI-ügynök memoárjai szolgáltak, főhőseink pedig a kriminálpszichológia úttörői, akik megküzdve saját rutinjukkal és a nyomozóiroda merev bürokratizmusával, innovatív módon próbálják feltérképezni és rendszerezni a sorozatgyilkosok elméjét, új korszakot nyitva ezzel a bűnmegelőzésben. Börtöntúráján a két ügynök a valóságban is létező hírhedt és javarészt meglepően intelligens mészárosokkal készítenek mélyinterjúkat (a jelenetek valós beszélgetések alapján készültek), miközben – csakhogy valami emberi is történjék a szereplőkkel –  a magánéletükkel is alaposan megszenvednek. 2017-ben nem láthattunk ennél kiválóbb sorozatot.

Képforrás: reviewjournal.com


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •