Hadat üzent az utcai szemetelésnek Anglia, ahol ezentúl akár 55 ezer forintnak megfelelő összegű pénzbírsággal is sújthatják a szabálysértőket.

MTI

Andrea Leadsom brit környezetvédelmi miniszter ismertette az ország első hulladék-stratégiáját, amelynek célja, hogy csökkentse azt az adófizetőkre háruló csaknem 800 millió fontot, amennyibe a szeméthegyek eltakarítása kerül.
Az új rendelkezések szerint a leggátlástalanabbul szemetelők akár 150 font pénzbüntetést is kaphatnak – ez kétszerese a jelenlegi büntetésnek -, és az autótulajdonosokat is meg fogják bírságolni, amennyiben szemét kerül ki a járművűkből az utcára, függetlenül attól, hogy ki dobta ki az autóból. “A szemetelés mindannyiunkat érintő probléma, elcsúfítja tájainkat, veszélyezteti vadvilágunkat, szennyezi tengereinket, tönkreteszi városainkat és rossz benyomást kelt az országunkba látogató turistákban” – húzta alá Leadsom, megjegyezve, hogy a most bemutatott stratégia célja egy szemetelésellenes kultúra kiépítése.

“Mi akarunk lenni az első nemzedék, amely jobb állapotban hagyja hátra környezetét, mint ahogyan megkapta, és a szemetelés problémájának a kezelése fontos részét képezi azon erőfeszítéseinknek, hogy hazánkat olyan hellyé változtassuk, ahol jó élni, és amelyet jó meglátogatni” – tette hozzá a miniszter. A kezdeményezés részeként országszerte több szeméttárolót helyeznek ki és az okosszemetes-technológia révén a városi tanácsok feltérképezhetik, hogy mely területeken van szükség több tárolóra, és mikor van szükség azok ürítésére.

Kép: Inspirationsweb