Az első világháborúban részt vevő országok vezetőit, mások mellett Ferenc Józsefet, II. Vilmos német császárt, V. György angol királyt és Tisza István miniszterelnököt mutatja be a Várkert Bazárban látható világháborús kiállításnak A háború urai címmel megnyílt második része.

MTI

Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság megbízásából, a XX. Század Intézet szakmai szervezésében megvalósuló tárlat főkurátora Schmidt Mária, kurátorai Gerő András és Tallai Gábor történészek. Gerő András a kiállítás szerdai sajtóvezetésén elmondta: az Új világ született – Európai testvérháború 1914-1918 című első rész általános képet ad az első világháborúról, a lövészárkok világáról, a hátországról, a most ehhez csatlakozó kiállítás pedig az első világháborúban részt vevő országok tizennégy fontosabb vezetőjét mutatja be.

A történész kiemelte, hogy a tárlat elsősorban a magyar és európai közönség számára fontos államférfiak portréját rajzolja fel, így felbukkan például I. Péter szerb király, I. Ferdinánd román király és III. Viktor Emánuel, Olaszország királya, a tengerentúli országok vezetői közül Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke tűnik fel a Várkert Bazár termeiben. Az I. világháborúba torkolló, Szerbia elleni hadüzenetet aláíró Ferenc József kiemelt szerepet kap a kiállításban, az osztrák-magyar uralkodó mellett azonban feltűnik felesége, Erzsébet; fiuk, Rudolf, aki öngyilkosságot követett el; valamint a Szarajevóban meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökös is.

Gerő András hangsúlyozta: a tárlat nem hosszú falszövegekkel, személyes tárgyak tömegével mutatja be “a háború urait”, hanem inkább az erős vizualitás, az impressziók révén szólítja meg a közönséget. Ferenc Ferdinánd termének uralkodó vizuális elemei például a trónörökös vadászszenvedélyét idézik meg: egyes források szerint a koronaherceg 300 ezernél is több állatot ejtett el élete során – emlékeztetett a történész.

Gerő szerint az első világháború történetét Tisza István nélkül nem lehetne bemutatni: az 1917-ig hivatalban maradt miniszterelnök neve a korban egybeforrt a háborúval, és a geszti gróf lett az őszirózsás forradalom egyetlen áldozata is. Az installáció mégsem egy háborús momentumot idéz fel, hanem Tisza István és Károlyi Mihály nevezetes párbaját. A kiállítás közepén kapott helyet “a háború urainak asztala”, ahol ellenségek és szövetségesek egymás mellett ülnek a korabeli Európa térképe fölött.

Noha 1914-ben még ez a tucatnyi ember uralta a világot, a háború végére radikálisan új korszak köszöntött be – idézte fel Gerő András, hozzátéve: az első világháború lezárása és a Párizs-környéki békék a jövőre nyíló, harmadik kiállítási egység témái lesznek. Az Új világ született és A háború urai című tárlatok keddtől közös jeggyel látogathatók a Várkert Bazár Déli palotájában.

Fotó: Várkert Bazár