A gitár lehet tükör, gyilkos eszköz attól függ milyen szögben tartjuk, és milyen pedálokat rakunk magunk elé. A Killswitch Engage vérben abált romantikus metalcore-ját és Joe Satriani gitárosok távoktatásához készült demonstráció anyagát vizsgáltuk be.
PZL – 061.hu
A Killswitch Engage szögbelölövő pisztolyt idéző lábdobja, szentimentalizmusa, és energikussága megadásra készteti az embert: oké, az Incarnate című új albumuk igazi melodikus metalcore, halálhörgés és siralom, a maga nemében remek, modern metál munka. Éppúgy lehetne egy Red Bull röpnap aláfestő zenéje, ahogy egy „misztikus sorozatgyilkosos” krimi főcíme is.
Az anyaghoz nyilván komoly löketett adott, hogy visszatért az eredeti frontember, Jesse Leach, aki 2012 óta hörög újra a srácokkal. Az albumon minden oda van szögelve, csavarozva, tökig tekerték az imbuszkulcsot, a dalok tele vannak váltásokkal, egy-egy számban annyi ötlet van, hogy hat másik dalt is lehetett volna írni belőlük. Viszont az album nincs túljátszva, túlzenélve, és azért nem árt hangsúlyozni: ahhoz, hogy egy zenekar olyan mesterművet alkosson, mint amilyen az Incarnate, nemcsak nyitott szellemisséggel kell a műfajhoz közelíteni, de tudni kell zenélni, hangszerelni, tudni kell integrálni más műfajokat.
Amikor az ember Joe Satrianit hallgat, mindig felmerül a kérdés: kell-e ennyit tudni a gitárról? Nem megy-e a kreativitás rovására az, hogy valaki úgy ismeri a hangszerét, mint a sebész az anatómiát… Ilyenkor jönnek a stílusgyakorlatok, az önmaguk előtt tetszelgő mutatványok, a zseni pózai. Közismert, hogy Satrianitól tanul Kirk Hammett (Metallica), Larry LaLonde (Primus) és Alex Skolnick (Testament) is.
Satriani mindent látott, ő már sokszor nem is önmaga, hanem a médiumai által nyilvánul meg, és még azt a laza gesztust is megengedhette, hogy Ritchie Blackmore kiválása miatt rövid időre csatlakozzon a Deep Purple-höz, csak hogy megmutassa: még Blackmore-ral is felmosatja Japán legjobb színpadait. Gitárokat, pedálokat terveznek neki, neveznek el róla, játéktechnikák köthetők a nevéhez, van, aki innen már inkább felköti magát egy hosszú kábelre a stúdiójában, vagy italba fojtja az alkoholizmusát, de Satriani szerencsére inkább lemezeket ad ki.
A Shockwave Supernova a maistro 15. lemeze, ami inkább magánügy, mintsem zenei szenzáció, mondjuk ezt annak ellenére, hogy ezt a sci-fis hangulatú albumot nem biztos, hogy világhírű tanítványai is ki tudnák néhány hét alatt gyakorolni. Mégis: annak ellenére fordul unalomba a lemez, hogy a Satriani cserélgeti maga körül a zenészeket, akik nem jelentettek számára kellő inspirációt, mert ha másokkal zenél, akkor is önmagával játszik.
Hiába állt a rajvonalra vele Vinnie Colaiuta, Chris Chaney, Marco Minnemann és Bryan Beller, mert senkit nem lehet felismerni, csak Satriani zseniális manírjait. Hiába mutatja meg, hogy ki mindenkit zenélne le éppen, de a gitár nem tükör, amiben magunkat nézegetjük, nem fürdőszoba kiegészítő, hanem olyan instrumentum, ami képes kapcsolatba lépni és leföldelni azokat az energiákat, amit egyszerűen úgy hívunk, hogy transz, vagy még egyszerűbben: rock and roll.
Killswitch Engage
Incarnate
Warner
45 perc 12 szám
Joe Satriani
Shockwave Supernova
Sony Music
60 perc 15 szám