Ketten meghaltak és tucatnyian megsebesültek helyi idő szerint szombat éjjel egy argentínai szabadtéri rockkoncerten, mert a várakozáson felül hatalmas tömegben összenyomták egymást az emberek.

MTI

A rendkívül népszerű, 68 éves rocksztár, Indio Solari koncertjén történt halálos tülekedéséért az argentin média a rendfenntartás hiányát okolja. A Buenos Aires tartomány Olavarría városában tartott rendezvény elején az énekes néhányszor leállította az előadást, s a színpadról a biztonságiak segítségét kérte a tülekedésben láthatóan eszméletüket vesztő nézők kimentéséhez.

A város polgármestere, Ezequiel Galli utóbb sajtóértekezletén azt mondta, hogy a koncertre mintegy 350 ezer néző érkezett, miközben a szervezők eredetileg alig feleekkora érdeklődésre számítottak. A polgármester hozzátette, hogy az igazságszolgáltatás feladata lesz eldönteni, kit terhel a felelősség a bekövetkezett tragédiáért. “Ami történt, az a teljes káosz volt – mondta. – Minden kicsúszott az ellenőrzésünk alól.”

“Senki sem gondolt arra, hogy ennyien jönnek el” – tette hozzá, s a helyzet érzékeltetésére elmondta, hogy a koncert délutánján a nézők körülbelül százezer gépkocsival érkeztek meg a mintegy 120 ezer lakosú városba, amely Buenos Airestől nagyjából 300 kilométerre délnyugatra fekszik.

Szemtanúk szerint a hatalmas tömeget látva a rendezők a jegyszedést is feladták a koncertnek helyet adó mezőn, és mindenkit beengedtek a kapukon. A tragédiát követően a helyi autóbusz-közlekedés is összeomlott, ami miatt ezrek rekedtek Olavarríában.

Vezető kép csak illusztráció, airputihku.wordpress.com