Adolf Hitlernek tulajdonított festményt adományoztak egy holland kutatóintézetnek, a “középszerű” bécsi látkép azonban hamisítvány lehet szakértők szerint.

MTI

Bár a régi bécsi erődöket ábrázoló akvarellt más szakértők korábban eredetiként ismerték el, Bart Droog és Jaap van den Born, a Hitler-hamisítványok két szakértője szerint “nagyon valószínű, hogy egy hamis Hitlerről van szó”. A korábbi szakvélemények szerint a vízfestmény Hitler korai éveiben, 1908 és 1913 közti bécsi tartózkodása idején keletkezhetett, a De Volkskrant című lapnak nyilatkozó két szakértő szerint azonban nem ismerhető fel rajta a náci diktátorra jellemző ecsetkezelés, és a kép valójában Reinhold Hanisch ismert Hitler-hamisítónak a műve lehet. 

A tisztázatlan eredetű festményt a háborúkat, a holokausztot, a népirtásokat, ezen belül Hollandia náci megszállását kutató holland nemzeti intézet (NIOD) idén kapta egy névtelenséget kérő adományozótól. A nő azt mondta, hogy a festményt apjától örökölte, aki azt a bolhapiacon vásárolta 75 centért, és csak később vette észre, hogy szerepel rajta az A. Hitler szignó. Frank van Vree közölte, hogy intézete folytatja a kép eredetével kapcsolatos kutatásokat, bár könnyen meglehet, hogy soha nem lesz cáfolhatatlan bizonyíték egyik feltevésre sem. A Hitler által festett képek többsége magángyűjteményekben található Ausztriában, Németországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. Az amerikai hadsereg birtokában is van még négy lefoglalt Hitler-festmény.

A képen Hitler festménye